Jelenlegi hely

Kancsendzönga – a hó öt kincse

/ Lovász Zsófia /
lovasz.zsofia képe
Jóna Bálint meghívására és a Hollósy Simon Művelődési Egylet szervezésében ismét közönségtalálkozót tartott Máramarosszigeten Varga Csaba hegymászó.
NézőkVetítésVarga CsabaDedikálás

Az előadás a Kalifa Himalája Expedíció 2018-ról épségben visszaérkezett építész-hegymászó emlékein, tapasztalatain alapult, és egy élmény videóval is készült a majd’ 40 érdeklődőnek, akik közül többen már tavaly részt vettek a hegymászó sikeres Manaszlu expedíciójáról tartott előadásán. 

A Kancsendzönga, amelyet ezúttal céljául tűzött ki, a világ harmadik legnagyobbjának számít, és 2014 óta senkinek sem sikerült elérnie a csúcsát. Neve tibeti nyelvtől lefordítva a hegy öt vonulatára utal. A nagyváradi származású hegymászó harmadik magyarként mászhatta volna meg a hegyet Erőss Zsolt és Kiss Péter után, akik 2013-ban sikeresen felértek a csúcsára, azonban a lefelé tartó úton eltűntek. Emlékük előtt tisztelegve Varga Csaba emléktáblát helyezett el a hegy 5500 méteren kialakított alaptáborában. Varga Csaba eddig három sikeres nyolcezer méter feletti hegyet meghódító expedíciót tudhat maga mögött. Idén magyar részről ő jutott legmagasabbra saját erejéből: oxigénpalack használata, illetve serpa segítsége nélkül.

A hegymászó ötlete, hogy emléktáblával tisztelegjen két példaképe előtt, akkor kezdett testet ölteni, amikor a Kalifa cég, illetve a cég Magyarországon élő vezetője kapcsolatba lépett Csabával, és támogatta a kezdeményezését. Öt évvel a két híres hegymászó csúcstámadása után elkezdődhetett tehát a felkészülés a 8586 méteres Kancsendzöngának megmászására.

A hegyről tudni kell, hogy – ahogy hegymászó berkekben mondani szokás – a „nyolcezresek” között is a nehezek közé tartozik 1000 méteres csúcstámadási szakaszával. A Kancsendzönga Nepál nyolc „nyolcezrese” közül az egyik, méghozzá nagyon egyedülálló, vadregényes úticélja az elszánt hegymászóknak. A hegy Nepál és India határán fekszik, India legmagasabb hegyeként tartjuk számon. A hegycsúcsot az első világháború után fedezték fel, de az első csúcshódítás sokáig, 1955-ig váratott magára. Rossz hírét kelti a rengeteg halálos áldozat, a nehéz terepviszony, valamint a szeszélyes időjárás. Az is nehézséget jelent a hegyen, hogy a négyes tábort viszonylag lent lehet csak felállítani, mivel feljebb már nincs hely a sátraknak. Így sokat kell egyhuzamban, kifáradtan mászni, valamint a csúcson sincs idő hosszasan csodálni a tájat, hiszen úgy veszélybe kerülne a lejutás sikeressége is. 

A felkészülés után, április elsején elindult a Kalifa expedíciós csapat Nepálba. Egyik állomásuk során egy eldugott kolostorban emléktáblát találtak Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére, amelyet korábban az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyói osztálya állított. Április 14-én kezdődhettek az akklimatizációs túrák. A hegymászók körében kétfajta mászástípus ismert, a táborláncos, és az alpesi stílus. A táborláncos azt jelenti, hogy a hegymászó, miután kiépítette a tábort, és ott töltötte az éjszakát visszatér az alsóba, hogy pihentesse a szervezetét. Az alpinista stílus ezzel szemben nem tér vissza a lenti táborba, hanem lassan szoktatja hozzá szervezetét a megváltozott körülményekhez, és megy egyre feljebb. Ez utóbbi azonban a Kancsendzöngán lehetetlen vállalkozás lenne, így Csaba és a Kalifa expedíció sem ezt a típust alkalmazta. Május 14-én, egy hónappal az akklimatizációs túrák kezdete után megkezdődhetett a csúcstámadás. Okulva Erőss Zsolték hibájából, most úgy döntött az csapat, hogy délután 5-kor indulnak el a csúcs felé. Sajnos nem vált javukra a tervezett időelőny, mert így hátrányként túl hosszú időt voltak kénytelenek a hideg éjszakában mászással tölteni. Ennek eredményeként éjjel 1-2 óra körül már annyira lelassult Csaba szervezete, hogy a nagy hideg, és az oxigénhiány miatt nem érezte a kezét, valamint a lábát. Elmondása alapján a három sikeres expedíciója alatt sosem érzett ilyet, ezúttal nem látott reális esélyt a sikerre. Egyik társa, aki feljebb merészkedett súlyos fagyási sérülésekkel tért haza sikertelen csúcstámadás után, amelynek következtében lábujjait is elvesztette. Innen nézve talán szerencsésebb is volt, hogy Csaba úgy döntött, visszafordul. Az idei évben oxigén nélkül senki, oxigén segítségével is csak néhány vállalkozó szellemű hegymászó jutott fel a Kancsendzöngára, azonban szép fotókat nekik sem sikerült készíteniük. Az előadáson elmondta: csak azt sajnálta, hogy Zsolt testéhez nem jutott el, pedig szeretett volna megbizonyosodni arról, hogy tényleg ő fekszik-e ott. Csaba épségben hazatérve azt a következtetést volta le, hogy amennyiben vállalkozik a jövőben újra kipróbálni magát, más időpontban fog nekivágni a csúcsnak.