Jelenlegi hely

Költői est Segesváron

Fülöp Kálmán verseiről a Gaudeamus Házban

/ Prosenszki Róbert /
prosenszki.robert képe
2020. február 17-én, este hat órától mutatták be a Gaudeamus Ház művelődési termében, Fülöp Kálmán nagykendi költő, Kéz a kézben, Mélység és magasság című versesköteteit.
Jakabházi Béla, az est házigazdája, Fülöp Kálmán, költő, Sagyebó István, polgármesterA költő dedikál A költő felolvas A közönség

Jakabházi Béla nyugalmazott magyartanár, az ankét moderátora, köszöntötte a vendégeket és a közönséget, aztán röviden ismertette a költő életútját, méltatta versírói, irodalmi munkásságát. A költő kérésére először a Szózat irodalmi és társadalomkritikai folyóiratból olvasott fel egy Trianon témájú szövegrészt az est házigazdája, amit a szerző néhány versének felolvasása követett. Ezután az alkotó vette át a szót, beszélt magáról, idézve a vele készült interjúkból, és arról, hogy már jóval 40 éves kora után hogyan kezdett el verset írni, majd publikálni, eközben kitért a versírás műhelytitkaira, összefoglalta ars poeticáját. Végül, az est zárásaként, 20 kötetet ajándékozott a helyi gimnázium magyar tagozatos tanulóinak, amiket a többi megvásárolt könyvvel együtt helyben dedikált a diákoknak, a hallgatóságnak.

A 72. életévében járó költő verseit több irodalmi folyóirat közli rendszeresen, például a marosvásárhelyi Népújság irodalmi rovatában is sokat szerepel. Nagykenden él, ami körülbelül félúton van Segesvár és Marosvásárhely között. Segesváron érettségizett. Kolozsvári teológiai tanulmányait súlyos balesete következtében félbe kellett szakítania, felépülése után vízügyi szakemberként dolgozott. Noha már fiatalkorában vonzotta az irodalom, a versírás, nagyobb műgonddal alkotni, verset írni és publikálni csak később kezdett. Az ankéton részt vett Balavásár községközpont polgármestere, Sagyebó István (hozzájuk tartozik Nagykend), aki érdeklődésemre elmondta, hogy több helyen voltak Magyarországon könyvbemutatón, például Aldebrőn, amit jól ismerek, hiszen Egerhez közel található. A polgármester úrral beszéltünk még a helyi közigazgatásról, pályázati munkáról, és sok minden egyébről, ami egy önkormányzati képviselőt, polgármestert érinthet. Arról, hogy egy ilyen pozícióban mi érhető el a magyar közösségek számára, milyen nehéz, ugyanakkor mégis hatékony lehet a közös érdekképviselet helyi, megyei és országos szinten, ha megvan a konszenzus és az összetartó erő az adott közösségben.

Tavasszal a költőt meglátogatom otthonában, ahol felveszek vele egy interjúanyagot, és egyúttal a községet, Nagykendet és Kiskendet is bemutatom. A mai falu Nagykend és Kiskend egyesüléséből jött létre, mindkét falurésznek megvan a maga református temploma, a nagykendinek értékes középkori részletei is fennmaradtak.

„Arcél önvallomással – Beszélgetés Fülöp Kálmán erdélyi költővel” címen közöltek interjút a Szózat című folyóirat online felületén 2019 márciusában. Érdemes rákeresni az interneten és figyelmesen végigolvasni, sokat megtudhatunk alkotói életének mélységeiről és magasságairól, csak hogy legutóbbi verseskötetének címére utaljak. Arra a kérdésre például, hogy hogyan készülnek versei, a következőket válaszolta, röviden kivonatolom: „... a nap minden szakaszában magamban hordom egy-egy vers halvány kontúrjait. Nyugdíjazásomig munkámban is volt rá lehetőségem. Küküllő parti vizsgálódásaim során elgondolkozhattam, kínálta magát a végtelenség, a tér, a határ, a víz, az erdő és felszabadultan tárta elém titkait, szépségeit, sejtelmeit és takarni valóit. Szinte önfeledten, lépésről lépésre beengedett rejtelmeibe. Ma ezt a kínálatot felváltotta a kertem, az udvar, az útra nyíló kapualjak, falus társaimmal való találkozások, őszinte beszélgetések, események, a televízió, rádió. Nekem csak meg kell látnom, észre kell vennem, fel kell fedeznem és papírra kell vetnem. A nagyobb mélységeket, életérzéseket, filozófiai gondolatokat hordozó verseimre, a lélek rezzenéseit hordozó percekre, órákra rá kell hangolódjak. A mai új és modern tudomány, a rádió, televízió szinte megállás nélkül nyújtja a témát, csak ki kell érezni az abban rejlő verset, és azt versbe kell foglalni. Természetesen mindehhez időre van szükség, de istennek hála nyugdíjasként erre is találok időt. Ma már nem kell, hogy sem a kapát, sem a kaszát letegyem. Amíg kertemben a növényeket ápolom, van időm a gondolkodásra és szerényen érlelni magamban a témát, hogy aztán biztos kézzel és tiszta aggyal este papírra vessem. Persze mindehhez elhívás is szükséges.”...és hogy mit jelentenek neki a versek, a versírás, az alkotói folyamat, így fogalmazta meg: „Ha nagyon precízen, meggondoltan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy örömöt, elhívást és elégtételt. Egy-egy vers megszületése után, kibékülök önmagammal, felszabadulnak bennem az érzések és boldog sóhajjal ajkaimon mondom, ez is kész, ez is sikerült. Egy olyan különleges érzés áramlik az egész testemen és kerít hatalmába, mint édesanyát első gyermekének világra jötte. Persze azért még napokon át javítgatok rajta, ha szükségét érzem, és teszem mindezt addig, amíg meggyőződtem arról, hogy most már kiengedhetem a világba, az olvasó felé.” A szülőföldhöz, Erdélyhez való kötődéséről így vall: „Erdély földje című versemben valóban Tündérországnak nevezem ezt a földet, ahol én a mindennapjaimat élem. Én ezt a földet szülőföldemnek hívom, és ezt a földet a világ minden kincséért sem cserélném fel. Ha csak néhány napra is hívott el egy más országba az élet, egy nap elteltével már hazavágytam. Engem Erdély magához láncolt, tőle mindent megkapok amire szükségem van, és ha a világ legnagyobb gazdagságát nyújtaná is felém, akármelyik más országban, én Erdélyt akkor sem hagynám el soha.”

Ars poeticáját számomra, mint versolvasó számára, talán ez a verse fejezi ki leginkább, a Mélység és magasság című kötetéből:

 

Sajátos műhelytitok

 

Ott bent

a szürke téren

mi emberi

már eldőlt:

 

egy hosszú

kóró-nyélen

a napfény

táncra perdült –

 

járják

törékeny táncuk

a jelzők,

pont és vessző,

 

és verbunkol

keményen,

menőn a

pontosvessző...

 

S hogy hányadán

a bál most?

Még tangót

jár a mondat –

 

a gondolat

az agyban

rossz kételyeket

oszlat,

 

s a vége felé

reggel

ha megszólal

a verkli –

már kész a vers

s a napfény

egy fehér

lapra ejti.

 

Fotók: Tordai Zoltán és Prosenszki Róbert