Neki is láttunk, s megszerveztük a kukoricadélutánt március 19-ére, vasárnapra. Péntek este beáztattuk a szemes kukoricát. Szombat reggel kezdtük el főzni a hamuval összekevert vízben - ma már egyszerűbb megoldás a boltból beszerezhető szódabikarbóna, amivel szintén ugyanazt érjük el, a kukorica apró héja könnyebben leválik a szemről. Leszűrtük, s kosárban mostuk. Kosárban, hogy annak vesszőihez odadörgölve leváljon a kukoricaszemek héja. Majd tovább főztük, s újra megmostuk, leszűrtük, s kosárban dörzsöltük. Ezt párszor megismételve estig meg is főtt a kukorica. Jó hangulatban telt a készülődés, nevetgéltünk, énekeltünk, zsíros kenyereztünk. A közösségi munka, tevékenység mindig összehoz, és összekovácsol lélekben, és közös élményekkel gyarapít.
Vasárnap délután közel hetvenen gyűltünk össze a Református Gyülekezeti Otthonban. Először a 2016 novemberében elindított gyermek néptánccsoport első előadását tekinthették meg a közösség tagjai, mely népdalokból és néptáncból állt össze. A gyerekek lelkesen gyakoroltak erre az alkalomra, összesen hat tánccal készültek. 11 apróság jár hétről-hétre a próbákra, és táncórákra. Néptánc oktatás sajnos nincs a közelben, és eddig nem volt lehetőségük hol tanulni, ezért különösen élvezik. Én is sokat készülök a táncórákra, hogy minél jobb, és minőségibb oktatást tudjak szervezni, és adni számukra. Nagy sikerünk volt! A szülők, nagyszülők, és a közösség arcán azt láthattuk, mindenki örvend, és büszke, hogy a vízaknai közösség legkisebbjei ilyen tudással is gazdagodtak. A gyerekeken hétről hétre az igyekezetet veszem észre, a törekvést a jóra, szépre, hagyományápolásra. Mindez szívből, és mélyről jövő, kiolthatatlan akaratból, és szándékból ered.
Elhangzott az Ess eső, ess, és a Cifra palota. Sétáltunk a pozsonyi sétatéren kis Mariskával, de jártunk a marosszéki kerek erdőben is. Táncoltunk, és pörögtünk a Kerek a káposzta népdalra, és alkudoztunk a csókot illetően a zsebkendőnket megtaláló szép legénnyel. Egyik kedvence volt a leányoknak oda legyinteni a babánknak, „Ha nem szeretsz, elmehetsz!” kiáltással. A fiúk pedig kanásszá változtak, és megtudhattuk tőlük: az aztán az élet!
Az ünnepi műsor után felszolgáltuk a kukoricát. A gyerekek közül - hozzám hasonlóan - voltak, akik nem ettek még, és nem tudták mire kell számítani, volt, aki a csöves főt kukoricát várta. Megsúgom, első hallásra én is azt hittem, valami olyat készítünk majd. A lével együtt szokás fogyasztani, melynek van egy különleges, kicsit édeskés íze, s ízlés szerint lehet még ízesíteni cukorral.
A délutánt tombolával színesítettük. Volt jókedv, és kacagás bőven. A játékok, és hasznos háztartási dolgok mellett természetesen vicces ajándékokat is rejtett a láda, valamint 12 kis tortát sorsoltunk ki, melyeket a Nőszövetség tagjai sütöttek előző nap, amíg főtt a kukorica.
Közösségi élménnyel, boldogan, és valami plusszal térhettünk haza. Az a plusz pedig nem más volt, mint a vízaknai szokások felelevenítéséből adódó ajándék, a gyermekek általi hagyományápolásból adódó megfoghatatlan érzés. Valami, ami szívet melengető, valami, ami megerősít bennünket abban, hogy igenis jó helyen vagyunk, és igenis meg tudunk maradni hagyományt-, kultúrát szerető, ápoló, és őrző, azt továbbadó magyaroknak, itt Dél-Erdélyben, Vízaknán.
Köszönet, és dicséret jár az ifjoncoknak a kiváló műsorukért, fáradhatatlan gyakorlásukért.
Köszönjük az adományként felajánlott kukoricát, valamint minden további segítséget.
Köszönöm a Nőszövetség tagjainak a Főzzünk kukoricát ötletet, és annak megvalósításáért való tevékenységüket, önkéntes munkájukat, valamint köszönöm, hogy tanítottak.
Szervezők, és önkéntesek: Bíró Gyöngyi, Fekete Enikő, Szőlősi Mónika, Bíró Sarolta, Fekete Delinke, Pop Florin és Bíró Levente.
Fotók: Ferencz Izabella
