Jelenlegi hely

Egyre népszerűbb a fakultatív magyar nyelvoktatás

A Petőfi Program egyik legnagyobb eredménye Fogarason: megduplázódott a magyar órákra járó gyermekek száma

/ Hollanda Tímea /
hollanda.timea képe
A fogarasi magyar közösség legnagyobb tragédiája az, hogy 2010 óta intézményes keretek között nincs magyar nyelvű oktatás. Az ezt követő években a közösség önerőből létrehozott egy fakultatív magyar oktatási programot, melynek megszervezése, irányítása és lebonyolítása 2016 óta teljesen a Petőfi Sándor Program keretén belül valósul meg. A termet a Fogarasi Református Egyházközség biztosítja.
ScrabbleHaladó csoportKözéphaladó csoportBalassi füzetek és Magyar Népmesék

Kezdetben egy 12-15 fős csoport látogatta a magyarórákat. Idővel, a hatékonyabb oktatás és tanulás érdekében, kort és tudásszintet figyelembe véve két csoportban tanulhattak a gyerekek. Idén szeptemberben megfogalmazódott az a gondolat, hogy jó lenne három csoportban tartani az órákat. Ezáltal első sorban a gyerekek tanulási feltételeit lehetne javítani. Azzal, hogy egy kisebb létszámú csoportban vannak, kevesebb az olyan tényező, amely elterelné a figyelmet, valamint több idő áll rendelkezésre, hogy egy-egy gyerekkel külön foglalkozzunk.

Így október közepe óta a fakultatív magyar oktatásban résztvevő gyerekek már három csoportban tanulhatnak. Keddenként 15 órától 6-8 éves gyerekek számára tartunk foglalkozásokat, ahol a magyar nyelvi egyéni fejlődésüket a kommunikáció játékos eszközeivel segítjük. 16 órától azok a 8-10 éves gyerekek tanulhatnak, akik számára már nem idegen a magyar nyelv, mivel valamelyik szülő, illetve nagyszülő magyar és ha bár beszélni nem tudnak, de annál inkább értik a nyelvet. Ezen csoport fejlődését a társasjátékok, énekek, mondókák, a kommunikáció és szókincsgazdagító feladatok segítségével próbáljuk eredményessé tenni. 17 órától a haladó csoport lelkes tagjai járnak magyarórára. Ők azok a 11-17 év közötti fiatalok, akik többségében beszélik a magyar nyelvet és otthoni, családi környezetükben is használják. Az ő esetükben a szegényes szókinccsel, a nehézkes kifejezéssel és a helyesírási szabályokkal kell, hogy felvegyük a harcot. Ezeket próbáljuk orvosolni a Magyar népmesék rajzfilmsorozattal, valamint a Balassi füzetek használatával, melyek a nyelvtanításnál jóval többet adnak. Mivel kifejezetten származásnyelvűeknek íródtak, egyszerre próbálnak betekintést nyújtani a magyar kultúrába, történelembe, irodalomba, gasztronómiába, hagyományvilágba. Van olyan diákunk is, akit nem igazán tudtunk egy csoportba sem beilleszteni, ezért vele külön foglalkozásokat tartunk.

A fakultatív magyarórák számának bővítésén túl létszám gyarapodásról is beszélhetünk, legutóbb decemberben három új kisgyerek csatlakozott a kezdő csoporthoz. Most már összesen 35 gyereknek tartunk hétről hétre foglalkozásokat.