Régi-új könyvvel gyarapodott a dél-bánsági település helytörténeti irodalma
Februárban jelent meg dr. Virág József könyve, melyben szülőhelye vallásos életének egy szeletét, a lourdes-i imakilenced egykori és mai gyakorlatát dolgozta fel (Megjelenésed emlékét most ünnepeljük. A lourdes-i imakilenced Ürményházán), most pedig Milleker Bódog, Ürményháza történetét leíró kismonográfiáját sikerült újból kiadni, és azt a település lakóinak bemutatni.
Identitás és a helytörténeti irodalom
Minden egyén azonosságtudatának meghatározó része, hogy mennyire ismeri szülőhelye és szűkebb környezete történetét. Ezek az ismeretek a családi történeteken és a beszélgetéseken túl elsősorban a településről szóló helytörténeti írásokból szerezhetők meg. Ürményháza népe ebből a szempontból dicséretesen áll, a helyiek zömmel tisztában vannak falujuk és környezetük történelmével, ismerik letelepülő őseik küzdelmét, ahogyan otthont teremtettek a nem oly rég még vízjárta, mocsaras területen, és azzal, miként maradtak meg mind a mai napig, átvészelve a történelem és az időjárás minden viharát. Tudják helytörténeti kutatóiknak – Fehér Lajos tanítónak, Erős Lajos plébános úrnak, Móricz Rózsának és dr. Virág Józsefnek – nevét, ismerik munkásságukat. Milleker Bódogról azonban már csak kevesen hallottak és könyvéből egy példányt sem találtam a faluban. Nem csoda, hogy kihullott az emberi emlékezet rostáján, hiszen Ürményháza első szakmai híradása majd 120 évvel ezelőtt, 1906-ban jelent meg. Szerencsére a verseci Városi Könyvtárban akadt belőle egy példány, melynek lapjait le is fényképeztem, akkor még azt hittem, elsősorban csak magamnak. Amikor azonban lehetőség nyílott az anyaországi Bethlen Gábor Alaphoz könyvkiadásra pályázni, azonnal Milleker könyvére esett a választás.
Milleker Bódog
Másfajta világ volt az még, amikor Milleker Bódog a 19. század második felében egy verseci sváb családban megszületett. Maga írta le valahol azt a kis történetet, amely jól jellemezte azokat az időket: egy ízben Szerbiából hazafelé tartott hajón, és a sötétségben három nyelven folyó társalgásra lett figyelmes a fedélzet egyik zugában. Hozzájuk lépett, anyanyelvén köszöntötte a németet és szerbül szólt a ráchoz, amire mindkettőjüktől magyarul kapott feleletet. Ekkor a tudóst elöntötte a jóérzés melege, és felsóhajtott: „Otthon vagyok, Bánátba érkeztem!” Ezt a jelenséget az antalfalvi származású történész, Lőrinc Péter bánáti udvariasságnak nevezte, így természetesnek tarthatjuk, hogy ez a hangyaszorgalmú tudós anyanyelvén írott munkáit Felix Milleker, a szerbül írottakat Srečko Mileker, míg a magyarokat Milleker Bódog néven publikálta.
Milleker meghatározó, máig ható szerepet töltött be szülővárosa életében. Amellett, hogy negyven esztendeig okította a nebulókat, hozzá köthető a helyi levéltár, a városi könyvtár létrehozása, és ő alapította a ma már európai hírnévre szert tevő verseci múzeumot is. Tudományos munkásságából elsősorban régészeti tevékenységét tekinthetjük jelentősnek. Szinte megszámlálhatatlan mennyiségű ásatást végzett a Bánság területén, legjelentősebbnek a vattinai (Versecvát) feltárását tekinthetjük. Helytörténeti búvárlásainak minősége ugyan nem éri el régészeti kutatásai színvonalát, mégis óriási jelentőséggel bírnak a Bánság déli részén. Élete során hetvennél is több település történetét írta meg, zömének kiadási költségét is magára vállalva.
Ürményháza története 1817 – 1906
Ürményháza története (1817-1906) című kismonográfiája 1906-ban jelent meg, nyomtatását a verseci Kirchner Nyomda végezte. Megjelenése után nem sokkal a alábbi könyvismertetőt közölte róla a kor neves tudományos szaklapja, a Történelmi és Régészeti Értesítő, mely a Dél-Magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat közlönye volt:
A Versec-vidéki magyar telepek között a legtekintélyesebb Ürményháza nagyközség, melynek lakóit Majsa és Apátfalva községekből 1817-ben telepített ide Ürményi József, temesvári kincstári igazgató, kiről a község nevét nyerte. Ez alkalommal 62 magyar család telepedett itt le. 1844-ben ehhez egy újabb magyar raj járult, melynek számára egy új utca készült. A szerző igen érdekesen s minden lehető forrás felhasználásával írta meg e kis művét, a melyet haszonnal forgathatnak nem csak a község lakói, hanem mindaz, a kit egy idegenbe szakadt magyar község ügye érdekel. Bár sokat szenvedett e község, kivált 1848/9-ben, a mikor a servianusok porig felégették, azért talpra tudott állani és ma már virágzó nagyközség. 1900-ban volt 268 házban 1586 lakosa, a mely igen csekély kivétellel most is magyar; van r. k. temploma és lelkésze, négyosztályú állami iskolája, mezőgazdasági ismétlő iskolája, óvodája, ifjúsági egylete és könyvtára, jegyzősége, postahivatala, gőzmalma, két ártézi kútja. Lakói között 5 kereskedő, 18 iparos, a többi földmíves. Segítse őket a magyarok istene továbbra is.
Ürményházaza de szép helyen van…
Milleker írását hasonmás módon, a könyv szerkezetét és a kor helyesírását nem változtatva adtuk ki újra. Kiegészült azonban egy kísérő tanulmánnyal is, mely – három kis fejezetre oszolva – a török uralom alól felszabadult terület, a későbbi Bánság (vagy németesen Bánát) betelepedésének történetét, a szerző, Milleker Bódog életét és munkásságát, valamit a könyv első kiadásának körülményeit és visszhangját taglalja röviden, egyfajta keretet adva ezzel a kismonográfiának.
Az újonnan kiadott könyv bemutatására a helyi közösség termében került sor. Ürményházi népdalokkal vette kezdetét az esemény, a Harmatgyöngy asszonykórus éneke kellemes hangulatot teremtett a helyiséget jobbára megtöltő falubeliek számára. Utána a könyv részletes ismertetése következett. Az este jó hangulatú beszélgetésekkel ért véget, majd minden, az eseményen részt vevő ürményházi család elégedetten térhetett haza, kezében Milleker Bódog újból kiadott könyvének egy-egy példányával.
Milleker Bódog: Ürményháza története 1817–1906.
Közművelődés – Ürményháza Egyesület
Ürményháza, 2025. 60 p.
