Jelenlegi hely

Muzslya 125 éves – a központi ünnepségén jártunk

/ Petőfi Program /
petofi.program képe
„Muzslya évtizedek óta példaképül szolgált a környék magyarságának, amelynek a sorsát, helyzetét a „legmagyarabb” településen uralkodó állapotok tükrözték a leghitelesebben. Magyarán, ha Muzslyán jól mentek a dolgok, akkor az jó volt a környék magyarságának is." (Forrás: Magyar Szó)
muzslya 125muzslya_katolikus templomszerbia_mentorpetofi_sandor_me

Muzslya, a legnagyobb közép-bánáti magyar többségű helyi közösség, jelenleg Nagybecskerek része;  szeptember 12-én rendkívül gazdag programmal ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját.

A település egész évben az évforduló jegyében szervezte közösségi életét; kiállításokat, sporttalálkozókat, hangversenyeket tartott, augusztus 12-én Szent István szobrot avatott a helyi  emlékparkban. Az emlékév központi rendezvényének lehettünk részesei mentorunk, Nyilas Leonov Anita, az MNT alelnökének kíséretében. Muzslya, ahol jelenleg a lakosság 80 %-a magyar, egyben közép-bánáti szórvány központ is, mivel civil egyesületeiben összefogja a környék kisebb településein élő magyarjait is. A központ vezetőjével, Törköly Krisztinával is megismerkedtünk, aki beszámolt az itt folyó eddigi és jövőbeli munkáról.

A fogadás a muzslyai Közösségi ház udvarán kezdődött. A kertben ekkor már tartott a kakaspörkölt-főző verseny, mivel itt található az Amatőr Szakácsok és Hagyományőrzők Egyesületének épülete is.  A kellemes udvarban magyar ruhába öltözött lányok kínálták frissítővel a vendégeket, és a helyi hagyományőrző népi zenekar teremtett az ünnepléshez megfelelő hangulatot. A nemzetrészek összekapocsolása jegyében a közösségi ház kertjében „barátságfákkal” találkoztunk, amely arra emlékeztet, hogy lelkiekben és szellemiekben is összetartozunk. Ezeket az összetartozást jelképező facsemeték a Vereckei hágóról és az Árpád-vonalról származnak, és 2013-ban kerültek jelenlegi helyükre.

Az ünnepség a helyi kiállításnak helyet adó Magyar Házban folytatódott, ahol muzslyai képzőművészek alkotásait csodálhattuk meg.

Muzslya testvérvárosa a magyarországi Mindszent. Polgármestere, Zsótér Károly is jelen volt az ünnepségen, és a mindszentiek üdvözlete mellett tolmácsolta Semjén Zsolt Muzslyának írt köszöntőjét is.

Muzslyán jelenleg több mint 20 közösségi szerveztet működik. A teljesség igénye nélkül Muzslyán van méhész és borász egyesületet, tűzoltó, pedagógus, szakács és hagyományőrző egylet, motoros klub, mazsorett és néptánc csoport, énekkar, de működik itt cserkészcsapat is. Muzslya hétköznapjaiban aktívan jelen lévő  közösségek jelöltjeinek méltatása, és a köszönő oklevelek átadása előzte meg a különleges jubileumi ebédet. A jelöltek között (ugyancsak a teljesség igénye nélkül) volt 70-szeres véradó, a helyi sajtó szerkesztője és irodalom tanár is. A 125. év megihlette a helyi borászokat, akik 125 üveg bort palackoztak a jeles év tiszteletére. Az első palackot a helyi katolikus egyház képviselője a százhuszonötödiket pedig a helyi közösség vezetője vehette át. A vendégek fültanúi lehettek egy csodálatos meglepetés „mini koncertnek” is az ebédre várva, a széksorokon helyet foglaló énekkar tagjainak köszönhetően.

Muzslyán, a nehézségek ellenérére is élő és élni akaró közösséggel találkoztunk. A szórványközpont munkáját októbertől mi, a Petőfi Sándor Program szerbiai ösztöndíjasai (Kocsis Diána Csilla, Matus Eszter, Szabó Sándor, Ujvárosi Zita) a legjobb tudásunk szerint fogjuk segíteni.