A Vajdaság dél-bánsági körzetének Pancsovához tartozó Hertelendyfalva mai lakossága többnemzetiségű: szerb, magyar, szlovák és mások. A falu őslakosai (Nagy György emlékiratai szerint) az árvízkárosult Marienfield lakossága, 500 német és 566 szlovák volt, akiket az 1869-76 közötti években a dunai áradások miatt a Pancsova és Tárcsó (Starčevo) közötti vojlovicai erdő melletti kincstári földekre telepítettek, ahová 1882-83 között bukovinai székelyek is érkeztek. Az 1883-as telepítéskor a Tisza-kormány kezdeményezésére néhány hónap leforgása alatt mintegy 4000 székely költözött le Bukovinából az al-dunai területekre. Thomka Károly (1829-1905) református lelkésszel Andrásfalváról 1883. április 4-én 382 lélek érkezett Hertelendyfalvára. A település 1883. július 21-én Hertelendy József akkori Torontál vármegyei főispán és falugondnok tiszteletére kapta a nevét. A Vojlovica elnevezés 1922 óta van használatban. Az első székely telepesek gyakrabban előforduló családnevei: Varga, Biszak, Kerekes, Győrfi, Balog, Nagy, Bíró, Német, Kovács, Lőcsei, Kelemen, Székely, Gecő, Máté, Ömböli, Király. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a Pancsovához tartozó községek összlakossága 6249, amelynek 10,3 százaléka, a városban lakó 20 808 lakosnak a 16,17 százaléka volt magyar. A 2002-es adatok szerint a községek lakosainak száma 12 7162, melynek 3,17 százaléka magyar nemzetiségű, a városban élők száma 77087 és 4,25 százalékuk magyar. A településen születettek száma 1945-ben közel 70 volt.
A faluban élő és az ünnepre haza érkezett hetven évesek köszöntése a délelőtti ünnepi istentiszteleten kezdődött. A Dél-bánáti Református Keresztyén Egyház püspöke, Halász Béla a Zsoltárok könyvének 90. részéből a 10-12. versével kezdte meg az ünnepi igehirdetést, majd az áldást követően Szilágyi Judit tiszteletes asszony Szakály Éva: Élet és halál című versének felolvasásával ajándékozta meg az ünnepelteket. A püspök úr reménykeltő gondolatai és az ünnepi istentisztelet befejeztével a 29 köszöntött a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület kistermében néhány órás örömteli pillanatot töltött el. Alkalmuk adódott a közös gyerekkori élmények felelevenítésére, továbbá megoszthatták életútjaik boldog, vagy akár szomorú történéseit. Fáradságot nem sajnálva, más településekről, sőt külföldről is hazajöttek a találkozóra, többek között jelen volt a telepítő lelkész, Thomka Károly dédunokája is, Thomka Miklós Gábor. A régi iskolai csoportképekkel és a múltban történt események felidézésével emlékeztek az élők sorából már eltávozott 22 kortársról, az élet kísérője, öröm és bánat egyaránt benne volt a napban. A családias, bensőséges hangulatban elfogyasztott ebéd közös nótázással ért véget és a következő viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól.
,,Még egy év és akkor valóban, a népek azt mondhatják rólam, ez aztán igazán szép kort élt meg, hisz tegnapelőtt volt száz éves!
Uram az életet te adod, úgy veszed el amint akarod. Nem is zavarlak többet Téged, ne vedd komolyan, amit kérek. Csak beszélgetni akartam véled.,,”
(Szakály Éva, Élet és halál)
A statisztikai mutatók, melyek a magyarság csökkenését jelzik, aggodalomra adnak okot, de a számoktól függetlenül a közösség ereje a benne rejlő szeretetben, összetartozásban van, mindezt bizonyította a dél-bánáti székely-magyar közösség, a hertelendyfalvi hetven évesek meghitt, boldog találkozása, melyből mindannyian erőt, példát meríthettünk.
