Beszélgetés Biró István segesvári tiszteletes úrral, a Küküllői Református Egyházmegye esperesével
Mi is történt a november eleji rendezvényen?
November 5-én koncertet adott a csíkszerdai Codex régizene együttes, mely után egy fáklyás felvonulás következett. Segesváron október 31-ét, a reformáció napját az evangélikus testvéregyházzal egyszerre ünnepelik kétnyelvű istentiszteleten és úrvacsoraosztáson. Erre az alkalomra meghívták az erdélyi református egyházkerület püspökét, Kató Bélát, a romániai ágostai hitvallású, német ajkú egyház evangélikus-lutheránus püspökét, Reinhart Guibet, illetve a magyar lutheránus egyház, magyar evangélikus egyház püspökét, Adorjáni Dezső Zoltánt. Tiszteletükre fáklyás felvonulást szerveztek, egy éneklő sétát, amit először rendeztek meg Segesváron. Reméljük, az elkövetkezendő ötszáz évben lesz még ilyen! A menet végén közös istentiszteletet tartottak a Kolostortemplomban, a várban. A templom egy domonkos rendi kolostor volt, amit 1887-ben lebontottak, de a kolostor megmaradt.
November 6-án, hétfőn generális püspöki vizitációt tartottak, mely Segesváron 1933-ban volt utoljára. A generális vizitáció (más néven püspöki szék, vagy esperesek kollégiuma) minden évben meghatározza, hol legyen látogatás. Mióta Kató Béla vezeti az egyházkerületet, minden évben ellátogat néhány helyre. Idén úgy döntött, hogy azokat a gyülekezeteket fogja felkeresni, ahol az esperesek szolgálnak, jelen esetben a küküllőiben a segesvárit. Látogatása jól beleilleszkedett az ünnepségsorozatba, hiszen püspöki látogatás nem adódik akármikor. Számba vették a gyülekezet lelki, anyagi és egyéb téren való szolgálatát, ellátogattak a parókiára, a lelkészi hivatalba, iskolába, polgármesteri hivatalba is. A protokolláris program után kiértékelő istentisztelet, majd egy jó közös rendezvény volt a segesvári magyaroknak, ahol háromszáz-ötvenhatan megjelentek.
Mit jelent a helyiek számára a reformáció?
Erdélyben fontos, hogy érezzük a közösség megtartó erejét, amely együttléteinkben, imádkozásainkban, igehallgatásainkban, éneklésben, vagy akár fáklyás felvonulásban, egy jó buliban is lehetséges. Megtapasztalhatjuk ezáltal a mindenható Istent, aki ezeket a gyülekezeteket teremti és apróbb részekből összekovácsolja. Az egyház az ifjúságból, a konfirmandusokból, a nőszövetségből, a zenekarból és kórusból áll. Ezekből - ha szabad így mondanom - a történelmi egyházakból áll össze a segesvári magyar közösség. Minden együttlét alkalmával - amit azt hiszem, csak az tapasztal meg, aki jelen van - olyan kohéziós erők szabadulnak fel, amit nehéz szavakba önteni, és amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni. Óriási dolog az egymáshoz tartozás érzése Krisztus által is, mely túlmutat a nemzeti identitáson és a családokon.
Az ilyen ünnepségek kicsit a külvilágnak is szólnak, hogy láthassák, számottevő erő még a segesváriak közössége. A püspök urat idézve, „ez jó mulatság, férfimunka volt”, ami után emelt fővel jár a nép az utcán. Nem kellett semmiféle ajzószer, se pálinka, se bor, vagy hangos zene, mégis úgy éreztem, kicsit minta kiegyenesedtek volna arra a napra a segesvári magyarok. Az ilyen események ünneppé változtathatják a mindennapokat. A reformáció végtére is nem 1517. október 31-én kezdődött el, csak ahhoz kötjük. A megújulás folyamatos, és mi egy láncszem vagyunk ebben. Jó volt megtapasztalni, hogy Segesváron van igény az egymás mellé állásra, a közös nyelvre.
[...] Attól függetlenül, hogy jubileumi év, a segesváriak ünnepsége nem abban merült ki, hogy esetleg tartottunk egy ünnepi istentiszteletet és 15 előadást. Ennek is megvan a maga helye. Itt az összetartozás, az Úristenhez és felebarátainkhoz tartozás volt a lényeg. Igyekeztünk mindenkit megmozdítani, az egész kicsi Kikericsesektől kezdve, akik a hidegben várták a püspöki vizitációs bizottságot. Nem egyszemélyes show volt, arról szólt minden, hogy lelki, nyelvi, asztali közösségben is vagyunk.
És hogyan látja a fiatalok szerepét a megemlékezésben?
A fiatalokat is be lehetett vonni, katalizátorként hatnak. Lelkészként és esperesként sok közösségben láttam ezt, az anyaországtól Felvidéken át, minden erről szólt az idén. Mi magyar emberek nem vagyunk se jobbak, se okosabbak, se szebbek, se gazdagabbak, se erősebbek, mint a többiek, de rájöttünk két dologra: hogy szükségünk van Istenre és egymásra. Helyi szolgálattevőként azt volt jó megtapasztalni, hogy sokan már a puszta ottlétükkel, egy fáklyagyújtással, énekkel, imádsággal is erősítették a közösséget.
