Jelenlegi hely

Tiszakálmánfalváról Tisza Kálmán szülőfalujába

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület geszti kirándulása

/ Mitru Barbara /
mitru.barbara képe
Ahhoz, hogy jobban megértsük jelenünket, olykor vissza kell tekintenünk a múltba, történelmi eseményekről, személyekről kell beszélgetnünk, olyan fontos, sarkalatos pillanatokról, történésekről, amelyek ráhatással voltak az akkori és mostani világunk, szűkebb környezetünk képére.
Tiszakálmánfalváról Tisza Kálmán szülőfalujábaTiszakálmánfalváról Tisza Kálmán szülőfalujábaTiszakálmánfalváról Tisza Kálmán szülőfalujábaTiszakálmánfalváról Tisza Kálmán szülőfalujába

Ezen indíttatásból jött az ötlet, hogy hasznos és érdekes volna ellátogatni Tisza Kálmán egykori magyar miniszterelnök szülőfalujába – Gesztre azon személyeknek, akiknek szülőfaluja pedig nem más, mint Tiszakálmánfalva.

Az egyesület Vegyeskórusa, az Árvácska kézimunkacsoport valamennyi tagja, a Gubancoló tánccsoport, őket kísérő szüleik, az egyesület elnökségi, aktív tagjaival együtt november egy hűvös hajnalán múltidéző kirándulásra indult.

A kapcsolat a két település között már régebb óta fennáll, viszont eddig nem adódott lehetőség arra, hogy ilyen népes számú csoport látogasson Gesztre.

Az Arany János Általános Iskola igazgatónője – Brandtné Czirják Éva és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke – Milánovity Ottília előzetes megbeszélései alapján egy tartalmas és feledhetetlen kirándulásban lehetett része a kiránduló közösségnek.

Az utazás egyik fontos célja volt az is, hogy a gesztiek is megismerhessék az egyesület tagjait, munkáját. A szívélyes fogadtatást és családias légkört a tiszakálmánfalviak a saját értékeik bemutatásával viszonozták.

Az érkezés első pillanataitól kezdve az összetartozás és a közös múlttal értelmezhető összeforrt jelen jellemezte az együtt töltött időt. Geszt település polgármestere – Brandt Krisztián, Brandtné Czirják Éva igazgatónő és Szabóné Nagy Erika tanárnő fogadták vendégeiket.

Geszt nevezetes helyeit, többek között a Tisza-kastélyt is bemutatták. Szabóné Nagy Erika tanárnő mesélt Tisza Kálmán miniszterelnök ott töltött éveiről és mindenki képzelőerejéhez mérten „láthatta” maga előtt Tisza Kálmán egy-egy tárgyalását, összejöveteleit, ráadásként az is kiderült, hogy Arany János is eltöltött egy bizonyos időszakot a geszti Tisza-kastély kertjében található kisházban, melyet mai állapotában szintén megtekinhettek az érdeklődők.

A délutáni órákban Geszt település lakossága és a meghívott vendégek előtt a Petőfi Sándor ME tartalmas bemutatkozással kedveskedett vendéglátóinak. Brandtné Czirják Éva igazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket, vendégeket, a tiszakálmánfalvi egyesületet. Milánovity Ottília is háláját fejezte ki a lehetőségért és azért, hogy az általa vezetett közösség egy szeretetteljes közegbe látogathatott el.

A Gubancoló tánccsoport és leánykórus, melyekkel Budimlity Ármin és Mitru Barbara foglalkozik  a Milánovits Tibor- Tanító bácsi által felkészített szavalók – Fincsúr Zsolt, Soós Viktór, Szávin Sztefán, Szilly Eszter, Juhász Tünde fogalmazása szülőfalujáról – Tiszakálmánfalváról, az egyesület Vegyeskórusának produkciója Pongó Lajos vezetésével, valamint a Mátyás Ágnes által szervezett Árvácska kézimunkacsoport kiállítása tanúsította munkájuk, együttműködésük, megmaradni vágyásuk erősségét.

Az esti órákban az iskola alapítványi bálján a Tiszakálmánfalváról odalátogatók is részt vettek és ott is bemutatták az otthonról vitt értékeiket, produkcióikat a népes közönségnek. Az utazás során a geszti református templomban az istentiszteleten közös imádkozásra adódott lehetőség, majd mindenki leróhatta tiszteletét a Tisza család kriptájánál.

A kirándulás szeretetteljes, családias légköre, a vendéglátók nyitottsága és hozzáállása – példaként szolgálhat valamennyiünk számára. Azok számára, akik egy nyelven mondták ki életük legelső szavát, akik ugyanazon a nyelven gondolkodnak, éreznek, akik ezen nyelv különbözőségeire, sokszínűségére pozitívan, értékként tekintenek, azok számára a határvonalak valóban csak térképen léteznek. Ezen határokon egymás kezét fogva, közösségként lépnek át és Otthonról, Haza jönnek.

Az utazás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati támogatásával valósulhatott meg.