– Itt a petofiprogram.hu-n is beszámoltunk a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesületének felettébb gazdag, változatos és ötletesen színes március 15-i ünnepségéről. Elegendő azt elolvasni, és az ember előtt máris világossá válik az Ön művészet, hagyomány és történelem iránti vonzódása. Miből fakad mindez?
– Talán a szülőföldemen, Erdélyben megtapasztalt kisebbségi sors pecsételte meg bennem ezt a sokirányú érdeklődést. Olyan családban nőttem fel, ahol mindenki szeretett olvasni, ezen kívül sokat beszélgettünk, nemcsak egymás között a rokonokkal és barátokkal, hanem például a tiltott, vagyis iskolán kívüli, önkéntes hittanórákon is, a múltunk és jelenünk egyes kérdéseiről. Hasonlóképpen a tiltott – úgynevezett feketelistán lévő – könyvek is fokozták az érdeklődésemet, de a tantárgyolimpiákon való részvételek is hozzájárultak nagyfokú nyitottságom kialakulásához. Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy mindezt fiam, Csongor is örökölte, ő nyáron lesz 24 éves.
Tőkés Enikő fia, Csongor, 2006-ban, a bérmálkozásakor. Bérmaszülője a kép jobb szélén álló Attila, Tőkés Enikő öccse
– Említette az erdélyi gyökereket. Hol töltötte a gyermekkorát?
– Kolozsváron születtem és éltem, a vakációkat pedig, édesanyám gyergyóremetei lévén, a testvéreimmel együtt ott töltöttük: Remete volt a második „hazánk”. Nekünk, nagyvárosi gyermekeknek nagyon jólesett a sokoldalú falusi változatosság az udvarral, zöldséges kerttel, háziállatokkal. A velünk egyidős unokatestvéreknek jól jött a segítség, nekünk pedig kikapcsolódást jelentett a falusi munkákat elvégezni: a mezőn takarni, krumplit kiásni vagy több kilométerről borvizet hordani. Még kaszálni is megtanultunk! Mindeközben felemelő érzés volt újra és újra meghallgatni, hogy édesanyám gyermekként azok közé tartozott, akik pünkösd előtt csütörtökön elsőként indultak el Gyergyóremetéről Csíksomlyóra…
– Az elmúlt hónapokban arról is értesülhettem, hogy Önt a nagy erdélyi püspök, Márton Áron bérmálta. Emlékszik arra a napra?
– Hogyne emlékeznék, milyen izgatottan vártuk az öcsémmel, Attilával, s mennyire örültünk, hogy minket ő fog bérmálni, a híres püspök, mégpedig a kolozsvári Szent Mihály-templom előtt! Gyönyörű napsütéses idő volt, a bérmálkozók hosszú serege kint állt körben a templom mellett – mi a remetei bérmaszülőkkel –, s belülről igazi melegség töltött el, amikor közeledett felénk Márton Áron s már csak pár lépésre volt tőlünk. Ma is, amikor hallom vagy olvasom a nevét, mindig az jut eszembe róla először, hogy az ő keze rajzolta a homlokomra a krizmával a keresztet.
– Korábban is volt-e már közösségszervezői és -vezetői gyakorlata; miként alakult Enikő életében, hogy a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesületének elnöke lett?
– Kisiskolás korom óta több éven keresztül osztályfelelős voltam, ez a tapasztalat valószínűleg megteremtette bennem a közösség iránti felelősségvállalás alapjait. Ausztriában kezdetben egy osztrák integrációs egyesületben tevékenykedtem, ott is részben vezetői tisztségben, e tekintetben ez is hasznos tapasztalatnak bizonyult (integrációs projektekben egyébként azóta is rendszeresen részt veszek, Felső-Ausztriában és Bécsben egyaránt). A magyar közösség életébe a magyar bálokon keresztül csöppentem bele a ’90-es évek közepén, és az integrációs tevékenységem révén szerzett ismeretségek által később el is kezdtem különböző multikulturális rendezvényeken fellépéseket szervezni a Havasi Gyopár (ma Márton Árpád) tánccsoportnak. Ott voltam az egykor szebb időket megélt linzi magyar rádió indulásánál is, két és fél éven át saját műsort szerkesztettem Simonffy Gábor technikussal. Rövidesen a linzi hétvégi magyar óvoda és iskola indulásánál is feladatot vállaltam (kisegítő óvónőként), mindezt akkor még hetvenöt kilométernyi távolságból, Vöcklabruck-ból beutazva, a kisfiammal együtt. A rádióműsor ismertséget és népszerűséget hozott számomra, aminek eredményeképpen beválasztottak a kultúregyesületbe szervező titkárnak, majd a kétszer négyéves mandátum lejárta után, 2007 őszén a mindannyiunk által nagyon tisztelt és becsült Simonffy Erika néni nekem adta át a stafétabotot.
Tőkés Enikő integrációs követként is terjeszti a magyar kultúrát
– Mikor és milyen célokkal alakult meg a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesülete?
– Kultúregyesületünk 1968-ban jött létre a linzi és felső-ausztriai magyarok összefogására, amit hosszú időn keresztül alapvetően kulturális tevékenységgel valósítottak meg az elődeink. Napjainkra a hagyományőrzésről a huszonötödik évében járó Márton Árpád (korábbi nevén Havasi Gyopár) Néptánccsoport és a nemrég alakult kis és nagy Ne-felejts együttes gondoskodik, tizenhat évvel ezelőtt pedig csatlakozott a céljainkhoz a hétvégi magyar iskola és óvoda is, amelynek a fenntartását szintén kultúregyesületünk biztosítja. Különös színfoltja közösségi életünknek a két éve alakult Hahota színjátszó kör is. Elsődleges feladatunknak a magyar nyelv, kultúra és hagyományok ápolását tekintjük, amit irodalmi és történelmi előadások, szórakoztató rendezvények és táncmulatságok – mint a farsangi bál és a szüreti mulatság – szervezésével igyekszünk teljesíteni. Megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről és a magyarság kiemelkedő személyiségeiről: írókról, költőkről, zeneszerzőkről, művészekről és más kiváló egyéniségekről. Anyagi lehetőségeinkhez mérten színházesteket, koncerteket, kiállításokat is szervezünk, a felső-ausztriai katolikus és református egyházközösségekkel közösen pedig gyakran rendezünk könyvbemutatókat. Az egyház mellett szorosan együttműködünk a felső-ausztriai cserkészcsapattal, információcsere, kölcsönös segítés céljából pedig a bécsi magyar nagykövetséggel. Több, Bécsben és más városokban működő magyar egyesülettel is folyamatos kapcsolatot tartunk, elsősorban gyermekműsorokat, színházi előadásokat, zenészeket és táncosokat közvetítünk egymás számára.
Tagsági díjunk jelképes: egy évre egy személynek tizenöt, családoknak harminc euró, a tagsági kártyával rendelkezők pedig a belépővel járó rendezvényeken mindig kedvezményben részesülnek. Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt években egyesületünk tagjainak száma növekedett, miközben Európa csaknem minden részéből csökkenő adatokról kapunk hírt.
– Jelenleg hozzávetőlegesen hány magyar él Felső-Ausztriában?
– Körülbelül két évvel ezelőttig ötezer körül mozgott a tartományban élő magyarok száma, de az utóbbi nagyjából két esztendőben több bizonytalansági tényező is megnehezíti az itt élő magyarok létszámának a meghatározását. Sokan érkeznek munkavállalás céljából – különösen a farsangi és a szüreti bálokon tapasztalunk új arcokat –, de sok olyan is van, aki család nélkül jön ki dolgozni és hétvégére legtöbbször hazamegy a hozzátartozóihoz. Olyan honfitársunk is van, aki itt keres, de végül más tartományban talál állást s ott telepedik le, vagy sehol sem talál és egy-két év után hazatér – éppen négy ilyen családról hallottunk nemrég. Nem ismerjük azoknak sem a pontos számát, akik nyugdíjas éveikre visszamentek az óhazába. A mi egyesületünkből is voltak, akik 20-30 év után hazatelepedtek, ők néha visszajönnek látogatóba a barátokhoz, de csak látogatóba. A visszavándorlók számát azonban valóban nagyon nehéz lenne megsaccolni.
Sajnos az itt élő magyarok számára vonatkozóan nem létezik sehol megbízható statisztika, az osztrák hatóságok sem vezetnek erről nyilvántartást. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a szabad EU-s határokon belüli mozgás révén mégiscsak magasabb az érkezők száma, mint a hazatelepülőké, úgy gondolom, napjainkban minden bizonnyal ötezernél több magyar él Felső-Ausztriában.
– A magyar programok iránt mekkora érdeklődést tapasztalnak?
– A farsangi és a szüreti bálok a legjobban látogatott rendezvényeink, az utóbbi években háromszáz körüli résztvevővel. Népszerűek a családi gulyásestek, grillpartik is.
A leggazdagabb nemzeti ünnepi műsorunkat 2008 márciusában mutattuk be a 140 fős közönségnek. Ez volt az az alkalom, amikor a meghívott osztrák politikusok is megismerték egyesületünket. Húsvéti szünidő volt, mégis 140, végtelenül hálás és lelkes résztvevő tisztelte meg jelenlétével a rendezvényünket. Az estre igazán gazdag műsort állítottunk össze: az irodalmi-történelmi visszapillantó mellett szavalatok hangzottak el ovisok, diákok, cserkészek és felnőttek előadásában, az akkori Havasi Gyopár – ma Márton Árpád – táncegyüttes pedig változatos hagyományápoló műsorral lepte meg a közönséget. Az akkori linzi alpolgármester, Erich Watzl, aki egyben kulturális referens is volt, ezen az esten mondta nekünk, hogy 2009-ben, amikor Linz Európa kulturális fővárosa lesz, a programsorozat nem valósulhat meg nélkülünk. Ekkor indítottuk el az első vendégkönyvünket is, amelynek azóta már a második kötete is betelt.
– A város életének kiemelkedő időszaka volt 2009, amikor Linz Európa kulturális fővárosának szerepét töltötte be. Hogyan sikerült ebbe a magyar kultúregyesületnek bekapcsolódnia?
– Meglehetősen hosszas, alapos, körültekintő és mondhatom, hogy nagy erőfeszítésekkel járó előkészületek eredményeképpen 2009 júniusában rendeztünk egy háromnapos magyar fesztivált, amelyre hat országból több mint száztíz vendégművészt hívtunk meg. Megcsodálhattuk egy gyermek- és három felnőtt-néptánccsoport műsorát, továbbá egy temesvári kórus koncertje és egy orgonakoncert is szerepelt a programban. Csodálatos érzés volt nemzetünk színes és változatos népviseletében gyönyörködni. A fellépő vendégművészek különböző helyekről érkeztek: legtávolabbról a Borsika ifjúsági Néptánccsoport érkezett, akik Csíkszeredától Linzig mintegy 1250 kilométeres útszakaszt tettek meg. A további fellépők Münchenből – a híres Regösök –, Déváról, Budapestről, Stockholmból és természetesen Linzből tisztelték meg a fesztivált. A jellegzetes ritmusok, a felcsendülő népdalok és pergő csárdások között nem maradhatott el a kulináris elkényeztetés sem: bográcsgulyástól kürtös kalácsig, magyar bortól töltött káposztáig, eredeti magyar lángostól szilvapálinkáig mindent beszereztünk, amit szem-száj kívánhatott. A magyar hétvége fénypontja a mifelénk is nagy népszerűségnek örvendő Tamás Gábor legelső ausztriai koncertje volt, amire több mint 250 fős közönség gyűlt össze a Szent Antal-plébánia dísztermében és folyosóján. A művész úr erről pár nappal később büszkén számolt be a Duna Televízióban.
Tamás Gábor Linzben tartotta legelső ausztriai koncertjét
A 2009-es év második felében megrendezett képzőművészeti kiállítással és koncerttel merőben más stílusra koncentráltunk, bizonyítva ezzel nyitottságunkat, sokoldalúságunkat és hogy a tagjaink, a közönségünk igényeire odafigyelünk. A 2009. novemberi kiállítás és koncert tizenöt lelkes művész közreműködésével jött létre, és az osztrák közönségre való tekintettel kétnyelvű moderációval kísértük. Az est keretén belül megismerhettük a kiállító művésztehetségeket és a klasszikus zene művelőire is felfigyelhettünk.
A következő évben, 2010-ben zongora-hegedű koncertet, 2011-ben a Liszt-év keretében pedig két Liszt-koncertet szerveztünk: májusban a felső-ausztriai tartományház és novemberben a városháza dísztermében. Mindkét alkalommal nemzetközi közönséget és számos díszvendéget köszönthettünk, így a Bécsi Magyar Nagykövetség küldötteit és helyi politikusokat, közéleti személyiségeket. A felső-ausztriai magyar konzulasszony, Pedák-Vattay Katalin is rendszeresen megtiszteli rendezvényeinket, mi több, mindig elismerően nyilatkozik a vezetőség munkájáról, ami pluszmotivációt jelent számunkra.
– Ez valóban figyelemre méltó teljesítmény. Úgy látom, az emlékévekre, évfordulókra különösen is odafigyelnek. Ezeken kívül miben áll még a tevékenységük?
– Egyesületi munkánk hagyományos részét képezik az irodalmi-történelmi estek, amelyeken íróink, költőink, neves személyiségeink életútjaiba nyerhetünk mélyebb betekintést. Ezeket az alkalmakat a tagjaink általi szavalatok teszik még értékesebbé és változatosabbá. Mindig szíveket megdobogtató érzés irodalmi gyöngyszemeinket hallanunk, a magyar nyelv csodálatos gazdagságában gyönyörködnünk.
Színházi esteket is szervezünk, anyagi lehetőségeinkhez mérten évente egy alkalommal, mert ilyen műsorokra nagyon nehéz támogatást szerezni. Az elmúlt években egy ifjúsági előadást, Petőfi Sándor A helység kalapácsa című műve nyomán készült darabot tekinthettük meg, amelyet Felvidékről érkezett vendégművészek mutattak be és amelyen az iskolásaink is aktívan közreműködtek. Egy erdélyi színészpáros, Kozma Attila és Lung László Zsolt nagysikerű kabaréműsorral örvendeztetett meg minket, 2010 őszén pedig egy 40 tagú kalotaszegi csoport – Laczi Enikő vezetésével – egy népszínházi előadást hozott el számunkra. Ugyanez a hagyományőrző csoport következő alkalommal egy vidám bohózattal látogatott el hozzánk. A vajdasági zentai színház három kiváló művészét a 2010-es októberi nemzeti ünnepi megemlékezésünkre hívtuk meg Linzbe, és volt már vendégünk a többszörösen díjazott kárpátaljai Beregszászi Olga is. Az elmúlt esztendőkben Magyarországról, Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről, Kárpátaljáról, Németországból, Svédországból és Ausztriából közel 200 előadó és vendégművész járt Linzben. Hálás köszönet illeti a vendégfogadó családokat és minden lelkes segítőt, hiszen a meghívók borítékozásától a termek előkészítéséig, a műsorok szerkesztésétől a technika biztosításáig, a bevásárlástól a cipekedésig, a finom falatok főzésétől-sütésétől a mosogatásig sok munkával jár együtt a közösségi élet megszervezése és az egyes programok megvalósítása.
– Ilyen széles összefogás nélkül ez aligha sikerülhetne…
– Az évtizedes hagyományoknak megfelelően kultúregyesületünk szorosan együttműködik a katolikus és a református egyházközösségekkel, a szárnyaink alá tartozó hétvégi magyar óvoda és iskola pedagógusaival és diákjaival, a néptáncegyüttesek táncosaival és a cserkészekkel. Mindig közösen szervezzük az anyák napi műsort, a mikulás és a karácsonyi ünnepségeket, az ökumenikus istentiszteletet, könyvbemutatókat és más megemlékezéseket.
A Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesületének vezetősége
Nagyon hálás vagyok az önfeláldozó, lelkes és mindig segítő vezetőtársaimnak, mert ez csapatmunka, csakis együtt vagyunk sikeresek. Igazán büszke vagyok rájuk. Hosszú lenne a teljes névsor, de három nevet feltétlenül említenem kell az elmúlt másfél évtizedes együttműködéssel kapcsolatosan: Márton Irénke, Szatmári Sándor és a Törköly házaspár: József és Annuska, akik évtizedek óta mindenhol mindenben segítenek. Ugyanolyan nagy köszönetet kell mondanom házigazdánknak, Szabó Ernő plébánosnak, hiszen az ő lelkes és támogató hozzáállása révén rendezhetünk meg számos rendezvényt a plébánia termeiben és udvarán. Ezen kívül Ernő atya a Hitünk és kultúránk című egyházközségi értesítőben is beharangozza a rendezvényeinket, és minden alkalommal ott segít, ahol tud. Nélküle bizony árvák volnánk! A linzi egyházmegye nemzeti igazgatójaként (is) szolgáló Vencser László atyának is hálásak vagyunk az erkölcsi és a tevőleges támogatásért, és azért, hogy az egyházmegye biztosítja a magyar lelkészség számára a lelkipásztori központ helyiségeit, amelyeket a kultúregyesület és a hozzá tartozó szervezetek és közösségek is használnak. Ugyancsak hálásak vagyunk a református presbiter Máthé Attilának, aki az általa szerkesztett Magyar Szó hasábjain mindig beszámol egyesületünk eseményeiről. Mint ’56-os menekült ő kezdeményezte az ’56-os köszönő emléktábla állítását, amihez az első pillanattól kezdve csatlakoztunk. Tiszteletbeli elnök asszonyunk, Simonffy Erika jó tanácsaival, segítőkészségével mindig mellettünk áll, biztat bennünket. A felső-ausztriai erős összetartás forrását nagyon nagy mértékben neki köszönhetjük, mi pedig próbáljuk megőrizni és továbbvinni ezt a nemes gondolatot.
– Látjuk, hogy mivel jár – de mit nyújt Önnek személy szerint ez az önkéntes alapon végzett, nem kis munka?
– Egy idegenben működő kultúregyesületet vezetni, koordinálni nem egyszerű feladat. Amikor elvállaltam, tudtam, hogy nem lesz mindig könnyű, de szívesen végzem a magyarságunk megőrzése érdekében. Régi fontos mottóm, amit többek között osztrák politikusok előtt is kijelentettem a tartományházban: integráció igen, asszimiláció nem. Nagy örömömre és meglepetésemre ezt még a volt osztálytársaim és tanáraim is megköszönték egy nemrégi érettségi találkozón. Csodálatos és felemelő érzés a magyar nemzetért külhonban tevékenykedni. A nehézségek ellenére is összeköt mindannyiunkat a közös anyanyelv és kultúra iránti szeretet, és ez az érzés semmi máshoz nem hasonlítható. Tisztelem és nagyra értékelem társaim segítőkészségét, lelkes hozzáállását, kitartását, hiszen mindannyian család, munka és különböző sorscsapások mellett is kitartunk eredeti céljaink mellett, a közönség öröme pedig a legszebb köszönet és a legnagyobb elismerés a számunkra!
– Mi az, amit elnökként hosszú távon szeretne még megvalósítani?
– Azt szeretném, hogy ez a magyar közösség továbbra is ilyen sokoldalúan, sokszínűen fennmaradjon, egymást s mindannyiunkat gazdagítva, hogy továbbra is ápolhassuk a gyökereinket. Egy növény, egy virág csak akkor tud szépen fejlődni, nyílni, termést hozni, ha a gyökereit nagy odafigyeléssel, rendszeresen öntözzük, ápoljuk. Ezt kell szem előtt tartanunk akkor is, amikor a közösségépítő és -megtartó munkánkat végezzük.
