Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola megalapítója, emellett oszlopos tagja a Magyar-Turán Alapítványnak is, s ezáltal ő vezeti a Magyar-Turán Felvidék csapatot, amelyet lényegében a Daliások alkotnak. A Magyar-Turán Szövetség célja kulturálisan újra egyesíteni a Kárpát-medencei magyarságot, a rokon, turáni nemzeteket, és táplálni az ebből fakadó hazaszeretetet.
Kiemelt cél egy egységes nemzettudat létrehozása, megerősítése, továbbá a nemzetet összetartó kapcsok erősítése, létrehozása. A Magyar-Turán Szövetség céljaiban egyesíti a tudomány és a hagyományőrzés művelőit, továbbá felismerve a tudományos és hagyományőrző szervezetek összefogásának szükségességét, támogatja a magyar nemzeti hagyományok és a magyar kultúra kutatóinak, ápolóinak, színvonalas terjesztőinek a munkáját.
Ezt az első ilyen közös találkozót a szablyavívás köré építették fel. A Turán szakmai napon Kopecsni Gábor betekintést nyújtott a Felföldi Dalia Iskola vívórendszerének alapjaiba, valamint egyéb hasznos gyakorlatokat mutatott a reflex és koordinációs készség fejlesztésére. Fehér József, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének munkatársa a végvári stílus formáit, végül Nagy László (Bagoly) a páncélos szablyavívást mutatta be a kezdőknek, míg a haladók finomították képességeiket. Magán a víváson kívül időt fordítottak az alaki gyakorlatokra is, hogy ezek a harcosok összeszokva és egységesen álljanak fel a gyalogságba Bugacon, vagy akár más hagyományőrző rendezvényeken. Ennek a hétvégének elengedhetetlen része volt még az is, hogy barátságok születtek és a meglévők még szorosabbak lettek.
Ezek a kapcsolatok folyamatosan igazolják azt a tényt, hogy a magyarságot sújthatja bármikor bármilyen veszély, fel tudunk állni a veszteségből, mert megvan hozzá a támogatás, a kellő akarat és a kellő erő. A közös munka és a pályázati lehetőségek átbeszélése megerősítette mindenkiben a tudatot, hogy folytatni kell ezt a fajta találkozót a csapatok között. Legközelebb a Tolnai Turán ad otthont a szakmai találkozónak, ahol majd egy másik fegyveren lesz a hangsúly.
A fárasztó, de annál inkább eredményes és tapasztalatokkal teli napot Fábián Zoltán, székely zenész három csodálatos saját dallal köszönte meg a résztvevőknek. Azt, amit a jelenlévők a harcművészetben közvetítenek, ő a zenén keresztül próbálja átadni, legfőképpen a fiatalságnak. Hiszen nem ér semmit a rengeteg munka és az áldozatkészség, ha nem lesz, aki ezt az egész küldetést továbbvigye. Ha kihal ez a korosztály, akinek fontos a kapcsolat az elszakított országrészeken élő magyarsággal, valamint a turáni népekkel, akkor a mai munka hiábavalóvá válik. Fehér József így fogalmazott: ,,Ez az egész csak öncélú, ha a gyerekeinket nem vonjuk bele. Akkor nem ér semmit, ha nem adjuk tovább.”
Az estét Bíró András Zsolt ( a Magyar-Turán Alapítvány elnöke) antropológus zárta, aki előadást tartott a Turanizmus történetéről. Elmondta, hogy maga a Turán szó nem egy tudományos, nem egy antropológiai, de nem is egy nyelvészeti, hanem egy eszmetörténeti fogalom, mert nincs pontos határa a Turánnak. Régen, amikor a Szászánida Birodalom létezett Perzsia területén, akkor használták ezt a mitologikus fogalmat. Mindazok a hatalmas füves puszták, ami az iráni Szászánida Birodalomtól északra volt egészen a végtelen nagy Keletig, és eltért a nagy városállamok életmódjától, azt nevezték Turánnak. Mai értelemben a hun és türk tudatú népeknek a szimbolikus nagy hazája, ahonnan szétvándoroltak a világba.
Bíró András szavaival élve: ,,Nem kérkedni kell, de jogosan büszkének kell lennünk arra, ami a miénk. Azért vagyunk különlegesek, mert aki tartja magyarságát; az kultúrájában, nyelvében és hagyományaiban is különbözik a többiektől, mert van nekünk a keleti örökségünk, s erre érdemes büszkének lenni.”
A beszámoló Chován Lilla, a felvidek.ma újságírójának közös együttműködésével jött létre.
