Jelenlegi hely

Az aradi vértanúkra emlékezünk

/ András Hanga /
andras.hanga képe
Október 6-án a tizenhárom aradi vértanúra, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc minden hősére emlékezik a magyarság.
egyperces néma csend a vértanúk emlékére"Lehajtom fejemet a hősök emlékének"Az aradi 13-ra emlékezve Csepén

Ez alkalomból a Csepei Középiskola diákjai és tanárai is egy rövid műsorral tisztelegtek a hősök előtt. A rendezvény elején András Hanga, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa köszöntötte az egybegyűlteket és emlékeztette őket a múlt szomorú és kegyetlen eseményére. Ezt követően Kol Valentinka, Majzák Regina és Jakab Alexandra, az iskola nyolcadik osztályos tanulói elszavalták Tóth Kálmán Mikor az akasztófákat faragták című versét, amelyet Wass Albert Lövés című verse követett.

Az iskola ötödik és hatodik osztályos tanulói Bucs Olga rendezvényszervező segítségével mécseseket gyújtottak és helyeztek el a színpadon a vértanúk emlékére, miközben a hangszórókon a Kormorán együttes Ki szívét osztja szét című dala szólt. A gyertyák lobogó lángja bevilágította a termet, melegség és együttérzés töltötte el a közönséget.

Végezetül a gyertyák fényében Majzák Regina imaként elmondta a Kormorán együttes A forrás felé című versét. A megemlékezés zárásaként az egybegyűltek egyperces néma csenddel tisztelegtek az aradi vértanúk előtt.