Jelenlegi hely

Betontehén-díj és villanykörte kell

Ismét jó hangulatban telt a Csemadok ifjúsági tréningje

/ Pap Boglárka /
pap.boglarka képe
Öt tettre kész fiatal bohém ötleteitől volt hangos a Csemadok szenci üdülője novemberben. A konfliktuskezelési és pályázatírási tréning mellett lefektették elképzeléseiket az ifjúság működési szabályait illetően is. A következő próbatételük pedig a januárra szervezendő tábor, melyet már ők irányítanak.
Pályázatírási gyakorlatNéha fárasztóBoldogság program kidolgozás alattCsemadok 70-es ünnepség Rétén

2019-ben is nagy hangsúlyt fektet a Csemadok arra, hogy a szervezetnek legyen utánpótlása. Az év elején a legkisebbekkel kezdték, gyerekfoglalkoztatókat tartanak és mesét írnak a havonta megjelenő lapjukba, az Első Kézből-be. Augusztusban pedig az ifjúságot vették célba. Megszervezték az I. Add tovább a lángot! ifjúsági közösségépítő tréninget, melyet másodszorra  2019. november 15-17. között rendeztek meg. Demokratikusan jelölték ki a témákat az alkalomra, hogy a lehető leghatékonyabb segítséget tudják adni a rájuk váró munkához.

Balázs Lillával a Petőfi Sándor Program kaposkelecsényi ösztöndíjasával a konfliktuskezelésről tanulhattak alternatív pedagógiai módszerekkel. Neszméri Tünde, a Csemadok Nyitra Területi Választmányának titkára a pályázatírási tapasztalataival bővítette az ismereteiket, valamint gyakorlatban is kipróbálhatták magukat a pályázásban. Nem feledkeztünk meg a közelgő küldöttgyűlésről, szeretnénk az ifjúságnak jogi alapokat nyújtani, és keretet biztosítani a működéshez. Példaként megismertettem őket más szervezet ifjúsági működési szabályzatával, ezt követően pedig megalkottuk a Csemadok ifjúság javaslatát a saját működési szabályzatára.

Kultúrából sem volt hiány, szombaton a rétei szervezet tartotta a 70 éves ünnepségét, melyen a fiatalok is részt vettek. Zárásként pedig Varga Tiborral, a Csemadok ifjúsági tagozatának elnökével beszélgettek, megosztották elképzeléseiket, véleményüket a szövetség munkájával kapcsolatban.

Január 3-6. között Nagymegyerre szervezik a következő alkalmat, melyre már aktívan tart a tagtoborzás.