Jelenlegi hely

Funke Attila-Szerelmem:Fehérvár

/ Zödös Szabolcs /
zodos.szabolcs képe
Gyulafehérvári ittlétem alatt sok számomra kedves, érdekes emberrel hozott össze a sors. Íme egy közülük. Ismerjék meg Funke Attilát, aki valósággal rajong Gyulafehérvárért!
Funke AttilaGyulafehérvár látképeGyulafehérvári SzékesegyházBatthyaneum,könyvtár

- Kedves Attila, kérlek mutatkozz be!

- Funke Attila néven születtem már lassan 45 évvel ezelőtt, az akkori NDK területén. Ezt követően csaknem 20 évet Magyarországon Miskolc környékén töltöttem, de lassan már 18 éve Bajorországban élek. Római katolikus vallású vagyok. Nős és két gyermek édesapja. Most éppen mint számítástechnikus dolgozom, lassan 10 éve ugyanannál a cégnél. Hobbijaim: a történelem kutatása, a Facebookon több csoport adminisztrátora vagyok.

- Közös beszélgetéseink során éreztem benned egy bizonyos Gyulafehérvár iránti „rajongást”, mondhatni „szerelmet”.

- igen, jól érezted. Röviden el is mondom a történetét. Hét évvel ezelőtt, mivel mindig is érdekelt a teológia, elkezdtem a bécsi teológiai képzést (német nyelvű). A témák, a tantárgyak nagyon érdekesek voltak, de valahogy nem értettem bizonyos dolgokat. Ezért 2011 tavaszán az a gondolatom támadt, hogy esetleg keresni kellene egy lehetőséget, ahol a kérdéseimre válaszokat kapok. Plébánosomnál is érdeklődtem, de Ő nem sok jóval biztatott. A szemináriumok elég zárt intézmények , ahová elég nehéz bejutni, pláne csak órahallgatónak. Ezért el kezdtem keresni az interneten, hogy hátha van valami remény. A kereső egyszer csak kidobta Gyulafehérvár nevét. Elkezdtem leveleket írogatni a teológia rektorának és különböző személyeknek a szállás lehetőségek miatt. Nem sokára meg is érkezett a teológia akkori rektorának válasza, hogy szívesen látnak, a részleteket majd a helyszínen megbeszéljük. Már csak szállást és az utazást kellett intézni.

Sajnos az órahallgatásból majdnem nem lett semmi, mert éppen szüret volt, és csak egy órán vettem részt. De az alatt az egy hét alatt, sok barátra leltem, sok beszélgetést folytattam. Hazaérkezésem után már éreztem valamit a „rajongásból”, itteni ismerőseimnek nem győztem az élményeimet mesélgetni. Böjte Lászlónak, a dévai Szent Ferenc Alapítvány nevelőotthonának vezetőjének írott levelemben, már azt írtam, hogy engem Márton Áron hívott meg. Ma is így érzem.

- Mi az amit érdemes Gyulafehérváron megnézni, mit tudnál ajánlani?

Első sorban a várat és amit hozzá tartozik. A Szent Mihály Székesegyház, nekem csak a „Székes”, a maga méltóságával, egyszerűségével.

Szent Mihály Székesegyház

Itt a kövek beszélnek, persze ha az ember meg is hallja Őket. A Hunyadi, Rákóczi, Bethlen stb. sírok. Érdemes leülni, elmélkedni az ez év szeptemberében újratemetett Isten Szolgája Márton Áron püspök úr sírjánál. Érdemes megcsodálni a Róth Miksa által tervezett és kivitelezett „rózsaablakot”. Felmenni a frissen megnyílt déli toronyba, megnézni a csonka toronyban lévő Márton Áron Emlékszobát. Lemenni a kriptába.

Ajánlani tudom az érseki palotában lévő egyház történeti kiállítást, ahol látható Erdély egyik legrégebbi Mária szobra, a tordatúri Madonna.

Tordatúri Madonna

Ha az embernek szerencséje van, és egy zarándokcsoporthoz csatlakozni tud, érdemes megnézni az érseki kápolnát, azokat a szobákat, ahol Márton Áron élt és a kertet.

A várban található még, a Batthyaneum, amit gróf Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök alapított 1798-ban, és előtte a trinitárius rend temploma és kolostora volt. Ide a belépés igen nehézkes, de akinek sikerül, minden gyulafehérvári látogatása során keresi a módját. Nekem eddig háromszor sikerült.

Batthyaneum épülete

A könyvtár mellett található a teológia (értékes könyvtárral), szemben vele a „kántor iskola”. A „kántor iskola” igazából a Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, ahol az óvodától kezdve az általános iskolán keresztül az érettségiig (fiúknál) biztosítva van a magyar nyelvű tanítás. Érdemes a várban lévő nevelő otthon lakóit is meglátogatni.

Persze még lehetne sorolni a várban található érdekességeket, de jobb ha mindenki maga fedezi fel.

A váron kívül érdemes a most felújítás alatt álló „kis” zsinagógát és a zsidó temetőt megtekinteni. A református templomot, az un. „olasz” katolikus templomot. A köztemetőbe is érdemes kisétálni, mert még felfedezhetőek régi magyar és német sírok. A sírok feltérképezése jelenleg is folyik.

- Mit látsz mint legfontosabb feladatként, amivel Petőfi-ösztöndíjasként segíteni tudnám a gyulafehérvári magyar közösséget?

- Ez egy nehéz kérdés. A fehérvári magyarság nem homogén, a többség Erdély más részéről települt ide. De mint egyik fontos feladat, a helyiekkel folytatott beszélgetés és az Ő problémáinak meghallgatása. Másik fontos dolog az értékek megőrzése.

- Köszönöm a beszélgetést.