A mostani konferencián a VONESZO Alapítvány tagjain, illetve az említett ráti gyermekotthonon kívül képviseltette magát a rahói Páli Szent Vince család típusú gyermekotthon nevelőházaspárja, valamint az erdélyi, zsoboki Bethesda Gyermekotthon nevelői. Két, ugyancsak erdélyi, szászvárosi volt nevelő pedig megosztotta tapasztalatait a megjelentekkel. A VONESZO Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy rendszeres és kiszámítható segítséget nyújtson az otthonokban tevékenykedő nevelőknek, hogy ne csak tárgyi és rendszertelen adományokkal segítsék az otthonok életét, hanem lelki táplálékhoz is juttassák a neveltek nevelőit. Éves szinten ez 5 alkalmat jelent. Egy-egy ilyen foglalkozáson a nevelők elmondhatják problémáikat, mi az, ami nehézséget okoz nekik a mindennapokban és különböző workshop-okon keresztül megoldási stratégiákat is kaphatnak rá. A kétnapos konferencia első napján a nevelők tapasztalatokat cseréltek egymás helyzetéről, felmerülő problémáikról. A második napon pedig a VONESZO munkatársai kiscsoportos foglalkozásokat tartottak arról, miért viselkednek időnként ellenségesen a nevelőkkel szemben az otthonokban nevelkedő gyermekek, mit tehetnek a nevelők az ellenséges magatartás megszüntetéséért, illetve, hogy milyen szakmai kompetenciáik vannak a nevelőknek a gyermekvédelmi rendszerben. A foglalkozásokat a VONESZO Alapítvány alapítója, Vitéz András szociális munkás, Jámbor Kinga szociális munkás és Koloszár Szonja pszichológus vezette le.
És míg a nevelőknek tartott a foglalkozás, addig a gyerekekre lelkes önkéntesek felügyeltek, akik szintén az alapítvány csapatával érkeztek.
– A konferencia célja az volt, hogy megalapozzunk egy hosszú távú munkát – nyilatkozta Vitéz András alapító. – Reform kell az adományozásba, a nevelői munka megbecsülésébe, a nevelők terhelésébe mind lelkileg, úgy fizikailag. Ez volt az első olyan konferencia, ahol a nevelők voltak a középpontban. Nem a szociális munkások vagy pedagógusok, most csak a nevelők. Nagyon remélem, hogy a megkezdett útnak lesz folytatása, és minél több területen tudunk segíteni a nevelőknek abban, hogy hivatásukat minél nagyobb lelkesedéssel, kitartással és szeretettel tudják végezni. Ebben szeretnénk a segítségükre lenni.
– Célunk az volt, hogy nagyobb körben foglalkozzunk a nevelőkkel, a hétköznapjaikkal, nehézségeikkel, lehetőséget adjunk nekik arra, hogy megismerkedjenek más, hasonló élethelyzetben élő, hasonló munkát végző nevelőkkel is. Azt hiszem, a sok-sok köszönet, mosoly, hálás tekintet bizonyítja azt, hogy jó, amit csinálunk, mindig érdemes nagyot álmodni! – mondta el Jámbor Kinga az alapítvány másik alapító tagja.
– Azért volt jó ez a konferencia, mert meg tudtuk beszélni más otthonok nevelőivel, hogy ők hogyan oldanak meg a mieinkhez hasonló problémákat. Ezért szeretnénk, ha folytatódna a most megkezdett út – fejtette ki Juhász Árpád, aki a ráti Szent Mihály Gyermekotthonban két saját gyermek mellett nyolc nevelt gyermeket nevel.
– Először jártam Kárpátalján – mondta el Ambrus Erika, a zsoboki Bethesda Gyermekotthon csapatának egyik nevelője. – Adrienn révén, aki kárpátaljai születésű, betekintést nyerhettünk az itteni emberek hétköznapjaiba. Elvitt bennünket Ungvárra, ahol megmutatott néhány nevezetességet, és elvitt a helyi piacra is. Olyan volt, mint egy időutazás vissza az időben. Hihetetlen, hogy milyen kevés pénzből kell kijönniük itt az embereknek… A konferencia egy nagyon jó feltöltekezési lehetőség volt mindannyiunk számára, hiszen itt csak velünk foglalkoztak, amihez mi nem vagyunk hozzászokva. Köszönet a VONESZO munkatársainak, remélem, lesz még alkalmunk ilyen konferencián részt venni!
Fontos célomnak tartom a magyar-magyar kapcsolatok erősítését, a Petőfi Sándor Program célkitűzéseinek a teljesítését, és hasznosnak tartottam, hogy erdélyi magyarokkal, a zsoboki kollégáimmal megismertessem Kárpátalja egy részét, az ottani viszonyokat.
A szombat este zárásaként meghívtam Rátra a Viski Bicskások népi zenekart – ahol jómagam is brácsáztam –, akik fellépésükkel és táncházukkal fergeteges hangulatot teremtettek az egybegyűltek számára. Úgy gondolom, ismét sikerült a Petőfi Program célkitűzésének egy szeletét megvalósítani azzal, hogy elszakadt nemzetrészeket hozhattam össze, erősítve ezzel a magyar-magyar kapcsolatot. Jó volt látni, ahogy az erdélyi-, kárpátaljai- és anyaországi magyar együtt táncol és énekel, megmutatva, hogy bár két határ választja el őket egymástól a külvilágban, lelkük mélyén és gyökereikben sohasem szakadtak el egymástól.
