Jelenlegi hely

Karácsonyi ünnepváró Vízaknán

Táncház, Mikulás ünnepség, adventikoszorú-készítés

/ Angyal Réka /
angyal.reka képe
November 30-án két órától már nagy volt a sürgés-forgás a vízaknai református templom gyülekezeti otthonában. A Mikulás helyi szorgos segédei, a református közösség fiatal tagjai együtt díszítették a termet, csomagolták az ajándékokat, majd finom teával és kaláccsal, várták gyermekeket.
GyermektáncházKarácsonyi ünnepváróKözös énekkel köszöntöttük a MikulástCsángó kettős

Délután négy órakor kezdetét vette a gyermektáncház, népi játszóház, amelyhez az élő zenét Szamek Lili és Illés Gábor a Petőfi Sándor Program brassói ösztöndíjasai szolgáltatták. A délután házigazdái a vízaknai  és nagyszebeni ösztöndíjasok, Angyal Réka Sára és Gresa Dávid voltak.

Öt óra tájban a nagy játék és tánc közepette a Mikulás is bekopogott az ajtón, akit a gyermekek közös énekekkel köszöntöttek. Külön öröm és megtiszteltetés volt, hogy az eseményre a nagyszebeni családok is szép számmal érkeztek, így közel húsz gyermek vehetett át édességcsomagot a Mikulástól. Az ajándékozás után a Mikulás sem maradhatott ki a mulatságból. Egy tánc erejéig a gyermekekkel közösen táncolták el az „ördög útját”.

Az ösztöndíjasok és helyi fiatalok vezetésével a program további részében kézműves-foglalkozások kezdődtek. A vízaknai közösségben már hagyománnyá vált, hogy családok együtt készítik el a karácsonyi várakozás szimbólumát, a fenyőágból készült adventi koszorúkat, így fél hatra szinte megtelt a református gyülekezeti otthon. Karácsonyi zene mellett, kellemes hangulatban a családok együtt díszítették az adventi koszorúkat. Közel harminc koszorú készült el a két órás foglalkozás alatt. A gyermekek csuhéangyalkákat és porcelángyurmából készített karácsonyi díszeket is készíthettek a karácsonyfára.

Kisebb teremrendezés után, fél nyolctól tizenegyig pedig felnőtt, moldvai táncház vette kezdetét. Volt forralt bor, házi „zakuszka” és zsíros kenyér. Kitűnő hangulathoz nagyban hozzájárult a Csángó kettős élő muzsikája.