Jelenlegi hely

Középiskolások vetélkedtek a Magyar Nyelv Napján Alsóbodokon

/ Bodó Renáta /
bodo.renata képe
Villámkérdésekkel, kreatív feladatokkal, szólásokkal és interaktív vetélkedőkkel emlékeztek Zobor-vidék egyetlen magyar középiskolájában, az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskolában a Magyar Nyelv Napjára november 13-án, majd november 27-én. A különböző programok célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a szellemi-kulturális örökség alapját jelentő anyanyelvre.
A II. helyezett Nowefari csapataA III. helyezett Törökök csapataA győztes csapat, a Kreatív bodokiakA dobogós csapatok kedvük szerint válogathattak az értékes könyvek közül

A két órás vetélkedő négy fordulójában hat csapat mérte össze tudását és kreativitását. Első körben egy nyolc kérdésből álló feladatlappal kellett megbirkózniuk, mely változatos és egyben játékos kérdései a helyesírás szabályain kívül kitértek egyebek mellett a régi szavak ismeretére is. A saját névválasztáson és himnuszíráson kívül minden csapat sikeresen épített betűpiramist, de a névjegy-fejtörő és a betűrejtvények igazi kihívásnak bizonyultak. A szállóigék gazdájának beazonosításánál sok új információval gazdagodtak a diákok, és a Zobor-vidék tájszavait ügyesen társították jelentésükkel.

Az igaz/hamis körben becsapós kérdések nehezítették a versenyzők dolgát, de a  villámkérdésekre mindenkinek sikerült jól válaszolni. A közmondásos fordulóban egy képzőművészeti „rejtvénybe” zárva igyekeztünk felmérni a diákok ismeretét a magyar közmondásokról, szólásokról, melyhez id. Pieter Brueghel Németalföldi közmondások című festménye szolgált alapul.

A versengésben holtversenyben a Pandák, az Agyasok, illetve az Elsőkből lesznek az utolsók csapata végeztek a IV. helyen. A Törökök harmadikként, míg a Nowefari másodikként választhatott kedvére az értékes könyvjutalomból. A dobogó legfelső fokára a Kreatív bodokiak állhattak.