A régiek tudása emel át bennünket a jövőbe
A néphagyomány hatalmas kincs, csodálatos örökség. Ez a szokásrend őseink hagyatéka, amely az élet minden területére kiterjedő irányt mutat, úgy a hétköznapok, mint az ünnepek idejére. Modern világunk számtalan érték és szokás feledését hozta magával. Így azoknak, akik még ismerik a „régi rendtartást”, kettős feladat jut az életben. Megélni és továbbadni a régi örökséget.
A szokásokat nem lehet visszahozni abban a formában, ahogyan régen voltak, de nem is ez a feladat. A néphagyomány nincs kőbe vésve. Meg kell ismernünk, hogy érthessük a világot uraló rendet, és megtaláljuk saját helyünk ebben a rendben. A régiek tudásának birtokosaként sokkal több az esélyünk a megmaradásra. Ezért kell számot vetnünk, hogy minek vagyunk birtokában, és mi az ami még elérhető.
A szakkört három részre osztottam:
Egy általános bevezetőt tartottam a Luca napi hagyományokról, népszokásokról.
December 13., Luca napja. A Luca név a „lux, lucis”, a fény szóból ered. A Gergely féle naptárreform előtt, ezen a napon ünnepelték a téli napfordulót. Egy előkelő szicíliai családban nevelkedett, keresztény hitre tért, végül mártírhalált halt szép fiatal leányra emlékezünk ezen a napon. Példamutató tisztasága és alázatos élete okán, nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozzák.
A magyar néphit kétféle Lucát ismer: a jóságosat és a boszorkányt. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi jóslás, szokás, hiedelem és tiltás kapcsolódna, mint december 13-hoz. Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. Az asszonyi munkák kifejezett tilalom alá estek.
A hagyományok ismertetése során igyekeztem helyi hagyományokat is feltárni. Kiderült, hogy bizony egyes lányok, a mai napig készítenek Luca cédulákat.
Ezután Luca-búzát ültettünk. A régiek úgy gondolták, hogy ha az elvetett búza szép magasra és sűrűre nőtt, jövő évben bőséges termésre lehetett számítani.
Végül néhány Luca naphoz kapcsolódó szokás megvalósítása következett.
Készült Luca kalendárium, Luca cédula, de még pogácsa is.
Luca napjától karácsonyig 12 nap van, a népi jóslásban ez az időszak jelenti a következő esztendő 12 hónapját. Úgy hitték, ha december 13-án havazott, az a jóslat szerint azt jelentette, hogy az év első hónapja, a január havas lesz. Amilyen a második nap, olyan lesz a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.
A Luca-cédula is nagy népszerűségnek örvendett a fiatal leányok körében. A jóslás lényege az volt, hogy a lányok 12 cédulára fölírtak különböző fiúneveket. Ezek közül minden nap el kellett dobni egyet anélkül, hogy megnézték volna, milyen név van ráírva – a hagyomány szerint –, amelyik név megmaradt, úgy fogják hívni a lány jövendőbelijét.
A Luca pogácsába, a hagyomány szerint egy alaposan megtisztított pénzérmét sütöttek bele. Úgy tartották, aki megtalálja, az szerencsés lesz a következő esztendőben.
Végül kitártam a szakkör kapuit. A napközi két csoportjában is sort kerítettem a búzaültetésre. A gyerekeknek hatalmas élmény volt. Némelyikük még soha nem fogott búzaszemet a kezében, és soha nem ültetett magot a földbe. Az iskola apraja nagyja izgatottan várja, hogy valóban kicsíráznak-e az elültetett magocskák.
Egy hatalmas cserép tele búzamagokkal, és egy kosár pogácsa, a tanári asztalra került. Arra azonban nem derült fény eddig, hogy ki volt a szerencsés, aki megtalálta az elrejtett pénzérmét.
Ez a decemberi nap más volt, mint a többi. Mi magunk tettük mássá, „ünnepé”, mert képesek voltunk kilépni a hétköznapok megszokott sorából és belépni a „néphagyományok világába”. Egyfajta transzcendentális találkozást élhettünk meg egy több ezer éves tapasztalással, amely a múltból a jövőbe vezet bennünket.
(1) 1582. február 24-én adta ki XIII. Gergely pápa Inter gravissimas kezdetű bulláját, melyben rendelkezett a ma is használatos, gregorián névvel illetett naptár bevezetéséről.
