A lészpedi bölcsőde és óvoda igaz története első kézből, egy ösztöndíjas tollából
A lészpedi bölcsi-oviban zavartalanul zajlik az élet, a gyermekek mosolyogva érkeznek minden délelőtt, és alig várják, hogy délben az ovisok is csatlakozzanak hozzájuk. A délelőttök a bölcsisekkel telnek, ügyességi játékokkal, énekléssel, táncolással. A délben érkező ovis csapat a lépcső aljáról kiáltozva tudatja a fentiekkel, megérkeztek ők is, bebocsátást kérnek.
- Rapunzel, Rapunzel! – hallatszik alulról, majd felérve a csoportszobába mindenki nagy „Jó napot” köszön, ölelik az óvó nénit, egymást, nagy az öröm.
Az október rengeteg játékkal, kis tanulással és békés alvásokkal telt. A hónap elején új bútorokat kaptunk, asztalokat, székeket, szekrényeket, így már alkalmas terünk is lett rajzolni, színezni, táblás játékokkal játszani.
A napirendünk az alábbiak szerint zajlik, nagyon ritkán térünk el ettől a programtól.
Délelőtt 10 órára érkeznek a legkisebbek, a nyolc kis bölcsődés, vidám kis manó. Tíz órától délig velük foglalkozunk, 10-12 perces „foglalkozásokkal” tarkítva a szabad játékot. Hol egy körjátékot, hol egy mondókát csempészünk a délelőttbe, de van, hogy számolásba, a színek felismerésébe vezetgetjük be a kicsiket. A gyermekek már tudják egymás nevét, biztonsággal és magyar nyelven kérnek és köszönnek meg dolgokat (vizet, labdát), és aktívan vesznek rész a körjátékokban, táncos percekben.
Délben érkeznek az óvodások, a tíz kicsi indián, akik a fent említett kedves módon kéretőznek a csoportszobába. Velük kiegészülve már „komolyabb” munkákba is lehet fogni, mint színezés, pont-összekötő rajzolás vagy újabb dalok tanulása. Déltől fél kettőig tart a délutáni program, ekkor ebédelni indulunk a földszintre, kezet mosunk, asztalhoz ülünk, és imádkozunk. A gyermekek legtöbbje már ügyesen eszik önállóan evőeszközzel is, de még előfordul, hogy a finomabb falatokra kézzel is rásegítenek.
Az egész piciknek segítünk az étkezésben, az ételekre panasz még soha nem volt, sokszor hangot is adnak tetszésüknek a gyerekek: „Finom, finom!”.
Ebéd után aludni megyünk, fel az emeletre. A kicsik az édesanyák javaslatára a földre helyezett matracokon alusznak, a testvérek egymás mellett, a jóbarátok kézen fogva is akár. A nagyobbak közt egy ideje verseny van „Ki tudja egyedül levetni a ruháit” témában, egyelőre a nagylányok ügyesebbek, de még hosszú a tanév – hát, még az élet.
Fél három körül teljes csend borul az ovira, csak a szuszogás hallatszik, alszanak, mint az angyalok.
Fél ötkor legkésőbb fel kell kelni, ötkor indulunk haza. A felöltözés még kicsit nehezebben megy, főleg álmosan, a jó melegségből kikelve. Ötkor széles integetéssel, jó kedvvel távoznak a törpék, hogy másnap újra együtt játsszunk, együnk, énekeljünk, és gyakoroljuk az élet dolgait.
