Jelenlegi hely

Mi is az a csumázás?

Őrzik a karácsony fényét a dél-bánáti gyerekek

/ Gráf Dóra /
graf.dora képe
A hertelendyfalvi gyerekek minden évben karácsonyi műsorral készülnek az ünnepre, amelyet a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületben adnak elő. Idén az ünnepi műsor az Őrizzük meg a karácsonyunk fényét! címet kapta.
A hertelendyfalvi gyerekek karácsonyi műsoraA hertelendyfalvi gyerekek karácsonyi műsoraA Pántlika énekcsoportA hertelendyfalvi óvodások fellépése

Először a református óvoda növendékei léptek fel karácsonyi versekkel, mondókákkal, ezután pedig az általános iskolások gazdag műsora következett. A betlehemes műsorszám és az ünnepi versek és énekek mellett számomra a legizgalmasabb az az előadás volt, amelyben a gyerekek bemutatták a hertelendyfalvi székelyek Bukovinából hozott, hagyományos karácsonyi szokásait. Habár ezek a szokások részben még ma is élnek a faluban, a csoportvezetők fontosnak tartják, hogy ily módon is segítsék a hagyomány továbbélését.

Érdekes szokás a csumázás. Karácsony este a legények csoportokat alkotnak, így járják végig a falut, és „megéneklik” a számukra kedves lányokat. Minden csoportban van egy-két csuma, aki álarcot, kifordított báránybőr bundát, derekán csengettyűket és kolompokat visel, kezében pedig hosszú juhászbotot tart. Fontos, hogy ne lehessen egykönnyen ráismerni, ki rejtőzik az álarc mögött, ugyanis ettől függ, hogy hány puszit kap a lánytól a legény. A „csuma” szó eredeti jelentése „jel”, ugyanis az ő feladata volt az is, hogy előremenjen a lányos házhoz és kikémlelje, van-e már énekes csoport odabent. Ha nincsen, akkor jelez a többieknek, majd a házigazdákkal együtt meghallgatja a legények karácsonyi énekét, amelyet az ajtó előtt vagy az ablak alatt adnak elő. Az ének végeztével a legények közül egy bekopog az ajtón és megáldja a háziakat, akik ezután étellel és itallal kínálják őket. A legényekkel érkezett muzsikások egy-két dalt játszanak, ezután pedig a csoport továbbindul a következő házhoz.

Az óvodások műsorát Győrfi Balog Hajnalka és Kerekes Klaudia tanították be. Az iskolások Nagy Mónika és Lőcsei Márta vezetésével készültek az előadásra, az előkészületekbe magam is besegítettem. A Pántlika énekcsoportot Kemény Mária készítette fel.