Balogvölgy csodái
Kiscserkészek, s cserkészek mind izgatottan várták a hétvégét, a közös kalandot, mely a fákkal ölelt Lujza erdészházban várt rájuk. Megérkezésünket követően elfoglaltuk szálláshelyünket, s minden őrs új nevet választott magának. Leányőrsöm, mely teljes létszámmal és két vendég kislánnyal kiegészülve az őrsök közül a legnagyobb létszámnak örvendett, a Gubacsok nevet választotta. A zászlófelvonást követően megkezdődtek a színes programok. Cserkészjátékok, vacsora, tábortűz, majd a Bátorságpróba következett. Ez utóbbi tartotta lázban a leginkább a gyermekeket. A lombját hullajtó, sötét, köd lepte erdőben éjszaka csak a legbátrabbak mernek végigmenni a kijelölt célig. De vajon kik lesznek azok, akik visszatérnek az üzenettel, mely a végcélnál várta őket?
Az utat felderítőként rajparancsnok társammal Pataky Andrással jártuk be, majd kijelöltük a végcélt két mécsessel, és elhelyeztük azt az üzenetet, mellyel vissza kellett térniük a gyerekeknek a házba. Az erdőben megbújva kíváncsian vártuk, kik jönnek elsőként. A feladatot nehezítette, hogy közben az eső is eleredt, így az erdőből a vadetetőhöz húzódtunk vissza, s onnan ijesztgettük a bátor jelölteket. Voltak, akik lámpa nélkül érkeztek, de olyanok is akadtak akik lámpával, másodmagukkal teljesítették a távot. Számunkra úgy tűnt, nem is ijedősek a gyerekek, s lassan fel is adtuk annak lehetőségét, hogy bárkit is meg tudnánk ijeszteni. Az utolsó pár érkezett volna, mikor is az erdő felől hatalmas robajjal egy nagy fekete folt megindult felénk, így mi bátor ijesztgetők hanyatt homlok, őrhelyünket feladva vágtattunk vissza az erdei lakhoz, mentve a saját irhánkat, és jelezve, hogy lefújjuk a próbát. Azonban az utolsó két jelöltnek nem szállt inába a bátorsága, és végigment az úton. Mint utóbb kiderült a próba igen jól sikerült, ugyan mi nem érzékeltük, de a gyermekek mindegyike nagyon félt, de végül leküzdve félelmét sikeresen juttatta célba az üzenetet. A sikeres próba után - személy szerint még mindig remegő lábakkal – nyugovóra tértünk.
A második napon a reggeli tornát, szobaszemlét és reggelit követően két csapatot alkotva indultunk el felfedezni Balogvölgyet. Az idő továbbra sem állt mellénk, s hol eleredt az eső, hol alábbhagyott. Kedvünket azonban nem szegte, mert a köd, mely a tájra ereszkedett különleges varázzsal bájolta el az erdőt. A homályból kibontakozó szarvasok, őzek, régi várfalmaradványok, a lábunk elé hulló levelek varázsa, mint megannyi mesébe illő elem, új történetek megalkotására sarkallta a körém gyűlő gyermekeket. Túránk célja Balog vára volt, mely kirándulás közben is feladat várta a cserkészeket; egy üzenet darabjait kellett megtalálniuk, így figyelmesen kellett haladniuk az úton. A természet megfigyelése mellett játékra is sort kerítettünk, miután a vár romjait sikeresen bevettük. A hegyre való feljutás közben elgondolkoztunk azon, hogy vajon mennyire is lehetett nehéz bevenni a várat, s ezt mint eljátszva, a vár tetejére érve számháborút kezdtünk. A megfáradt harcosok a csatát követően visszameneteltek az erdészlakhoz, ahol már várta őket a finom ebéd. A délután a rovásírással íródott üzenetek megfejtésével, valamint Tóth Zoltán történeteivel folytatódott, aki a Balog völgyéről, Balog váráról és Szemszúróról mesélt nekünk. A vacsora elfogyasztása után esti bújócska következett, majd kvízest, amit rejtvényfejtés követett, melyért a jutalom a jól megérdemelt puding volt. A tábortüzet követően nyugovóra tértünk. A vasárnapi reggelit után az eső miatt már csak a házban játszhattunk, ami nem szegte kedvünket. A játékokat követően levontuk a zászlót, imádkoztunk, majd közösen elénekeltük nemzeti imádságunkat. Az együtt töltött idő boldog emlékeivel tértünk haza, s azzal a reménnyel, hogy még lesz alkalmunk máskor is gyönyörű tájon időzni.
