Eddig Fülekkovácsiba, Sávolyba, Losoncra sikerült eljutni több alkalommal, 10-12 osztálynak tartottam zenei, néprajzi ismeretekben gazdag mesés-muzsikás foglalkozásokat. Leginkább a cselló iránt érdeklődtek eddig a gyerekek, ugyanis a Szlovákiában nem mondhatnám, hogy divatos hangszernek számítana -míg hegedülni majdnem minden városban lehet tanulni, csellózni legközelebb Kassán.
A zene eszköz, hangszer a lelkek között, a lélektől lélekig érő, szavak nélküli hangok, tettekre, alkotásra sarkalló ajándék. Az ének csodálatos adományunk, az öröm, a boldogság jelzőtüze.
Mindenhol nagy örömmel és várakozással fogadtak és visszavárnak.
A minap az egyik tanító néni azt mondta, hogy engem receptre kellene felírni, hogy mennyire feltöltődtek ők is és a gyerekek is, és évek óta nem volt ilyen szép alkalmuk.
Ez nagyon boldoggá tesz, hogy így vélekednek itt a munkámról. Mindig azt mondogatják, hogy mennyi mindent csinálok, mennyi mindenkivel foglalkozok, szét vagyok szedve, annyi feladatot kapok. De ez nem igaz. Igazából én vállalok nagyon sok feladatot, hogy mindinkább kihasználhassam az itt töltött ösztöndíjas időt, hogy az a szeretet, amit eziránt a hely iránt, az itt élő emberek iránt érzek, azt mind odaadhassam, mert az érte kapott ajándék és végtelen szeretet, ahogy magukhoz ölelnek és gondoskodnak a “tanítóról”, az valami csodálatos! Öröm értük, ezért dolgozni!
