Jelenlegi hely

Szavalóverseny Válaszúton

/ Hrágyel Dóra /
hragyel.dora képe
A magyar identitás kialakításához nélkülözhetetlen, hogy gyermekeink megismerjék és megszeressék a magyar irodalmat. Ennek a kapcsolatnak a létrejöttéért rendeztük meg a tavalyi évhez hasonlóan a szavalóversenyt, amelyen a Kallós Zoltán Alapítvány elemi iskolásai mérhették össze tudásukat, szavaló képességüket a kultúra napján.
A hallgatóságSzavalatA zsűriSzavalat

Lelkesen készültek az elemi iskolásaink január 22-én a II. Válaszúti Szavalóversenyre. Különböző kategóriákban (szavalás, felolvasás, egyéni és csoportos) adhatták le jelentkezésüket, olyan verssel indulhattak, ami szívükhöz közel áll. Fontos, hogy ne kötelességből szavaljanak, legyen érzelmi kötődésük az adott műhöz, ezért is választott mindenki magának verset. 

A kultúra napján rendezett eseményt Nagy Imre XI.-es tanuló kezdte a szakiskola képviseletében, aki versenyen kívül szavalta el Petőfi Sándor egy művét, ezzel is oldva a kicsikben levő izgalmat. Mindig nehéz elsőként kiállni a színpadra, de az ő versét követően már bátran léptek ki előkészítőstől negyedik osztályig a bátor szavalók. Több verset hallhattunk Weöres Sándortól, Kányádi Sándortól, Szabó Lőrinctől, Csanádi Imrétől. Versválasztásaiknak köszönhetően egy színes és jókedvű délutánt varázsoltak nekünk a versenyzők.

    

Rendhagyó módon a szakiskolás tanulók delegációja értékelte a kicsik előadásait. Fontosnak tartjuk, hogy a szakiskolások is kapjanak értékelő szerepet, illetve a kicsiknek is könnyebb a helyzete, ha  társaikat látják a zsűri asztal mögött. Feladatukat felelősségteljesen végezték, komolyan megindokolták, melyik tanuló miért érdemel helyezést vagy különdíjat. Döntésük alapján az alábbi eredmények születtek:

Különdíj:

Lenghel Róbert - előkészítő osztály

Vartolomei Iulia - 3. osztály

I. helyezett:

Szegedi Andrea - 2. osztály

Brancea Levente - 4. osztály

II. helyezett:

Dénes Andrea - 2. osztály

Lenghel Rebeka - 3. osztály

III. helyezett:

Pop Cristina - 2. osztály

Runcan Anna - 3. osztály