Jelenlegi hely

Téli vakáció, na még mit nem!

Vakációs délelőttök Lupényban

/ Fülöp Ágnes /
fulop.agnes képe
Lupényban a téli vakáció idén három hetes lett. A gyerekekkel úgy gondoltuk, hogy ez talán hosszú ezért összeültünk, hogy gyorsabban teljen az idő, és ráhangolódjunk a ránk váró munkás hétköznapokra.
Téli vakációTéli vakációTéli vakációTéli vakáció

A téli vakáció minden gyermek számára várva várt időszak: ünnep csupa ajándékkal és meglepetéssel tele. Mégis hiányizik a közösség, ezért még decemberben megbeszéltük, hogy a szünetben is jó lenne találkozni, közösen tenni valamit, vagy csak együtt lenni és kötetlenül egy jót beszélgetni, "kipihenni" a szünetet, és várni az iskolakezdést.

Ezért január második hetében a református egyház gyülekezeti termében vakációs "napközit" tartottunk. Az érdeklődő gyerekekkel újévi hagyományokat keltettünk életre, székely-magyar nyelvórát tartottunk, dodekaéder naptárt készítettünk, csapatépítő játékokat játszottunk, és a záró napon pizzát sütöttünk. A négy napos délelőtti foglalkozások jó kedvűen, fiatalosan zajlottak.