Visszapillantás virágvasárnapra és húsvétra
A húsvéti vakációt megelőző hetekben Magyarlapádon tartózkodtam, ahol már sokan a konfirmációra készülnek. A helyi hagyományok szerint a konfirmandusok szülei felelősek a templomi varrottas díszterítők, függönyök, vagy a zsoltáros könyvek vászon borítóinak tisztaságáért. Egy kaláka-munka ez, a templom ünneplőbe öltöztetése a nagy nap előtt.
Ezt a mosást-vasalást, sürgés-forgást, lázas készülődést és az egyre izgatottabb fiatal konfirmandus tekinteteket látom a falu arcára írva, így virágvasárnaphoz közeledve.
Külön kiváltság lehet a már 1200-as években említett, majd a tatárjárások után, az 1400-as években újraépült, műemléknek számító magyarlapádi református templomban konfirmálni.
A templom teljes restaurálását a magyar kormány támogatásának köszönhetően 2022-ben sikerült befejezni. Az esetleges arra járóknak, kedvcsinálóként egy templomlátogatáshoz itt a Maszol rövid riportja az átadásról, illetve az orszagepito.net cikk végén néhány fotó a gyönyörűen felújított templomról.
(Egyébként szintén hasonló támogatásból jött létre a Magyarlapádi Szórványkollégium is, ahol ittlétem alatt tartózkodtam.)
Virágvasárnapra nemcsak a magyarlapádi templom, de a falu apraja-nagyja is ünneplőbe öltözik, a konfirmandus lányok évszázados hagyományt követve a lapádi ruhájukban, pártával a fejükön tesznek tanúságot a Heidelbergi Kátéból elsajátított tudásról, válnak igazibb reformátusokká.
Nemcsak a népviseletben konfirmálás megy hagyomány számba, hanem lassan maga a konfirmálás is, hiszen csak a saját generációmban (‘91-ben születtem) ismerek több, főleg anyaországi vagy nyugati személyt, aki nem, hogy konfirmált/bérmálkozott volna, de meg sem lett keresztelve.
Valahogy arcul csap ez a valóság, hogy Erdélyben ezek a hétköznapokhoz tartozó hagyományok, jeles napok mennyire nem egyértelműek már akár csak egy országhatárral odébb. És hogy igenis kiváltságos helyen van ez a hol kisebbségi, hol szórványmagyarság, itt, a Kárpátok szívében.
Aztán a közelgő húsvétra és a potenciális locsolókra gondolva el is szomorodom egy pillanatra, mert tudom, hogy hiába próbálnám megállítani az időt és újraéleszteni az erdélyi locsolási szokásainkat. Sose lesz már olyan hosszúra nyúló húsvét hétfő, mint gyerekkoromban, az iskolás éveim alatt, amikor még városon is reggeltől estig egymást váltották a csapatba verődött locsolóseregek és sokszor kifogytunk a piros tojásból is.
Búcsúzóul: Nem tudom, Magyarlapádon milyen volt a húsvét hétfő, csak remélni merem, hogy a szórvány húsvéti hagyományait nem koptatja el a közöny és az elnyugatiasodás, mint a városokban.
Bárhogy is történjék, Magyarlapád számomra mindig az erdélyi magyar hagyományőrzés egyik bástyája marad, és teljes szívből kívánom, hogy a benne lakó helyieknek mindig maradjon erejük vinni és továbbadni a lángot!
Videó: Flashmob a Magyarlapádi Szórványkollégium avatásán
