Őszi táncház a Csernakeresztúri Csűrben
A zord idő ellenére szép számban gyűltek össze a Csernakeresztúri Tájház Csűrjében a népzene és néptánc szerelmesei az október 4-én este 7 órára meghirdetett Őszi táncházba, amelyet Zsidai Sára és Vörös Árpád személyben egykori Petőfi-ösztöndíjasok tartottak.
A hangadó Vörös Árpád néptáncpedagógus, a budapesti TÉBLÁB Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapítója volt. Ő helyben anno úgy tanulta, hogy "a Férfi táncoltat, a Nő pedig táncol". Ilyen, és ehhez hasonló székely adomákkal sűrűn átszőve vezette be a nagyközönséget a bukovinai mellett ezúttal a sóvidéki táncok lépéseibe is.
E tekintetben a helyiek úgyszólván lépéselőnyben voltak a szomszédos Vajdahunyadról ideérkező, zsúfolásig megtelt kisautóbusz utasaihoz képest, ugyanis az esti táncházat megelőzte a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület gyermek és ifjúsági csoportja részére tartott egész napos néptáncoktatás.
A különbség látszott is, és az is, hogy a Petőfi Sándor Program volt ösztöndíjasai (Fábián Mónika, Mészáros-Szabó Annamária, és a két napra visszatérő Zsidai Sára és Vörös Árpád) letettek valamit a táncparkettre, akarom mondani a deszkákra. De dicséret nemcsak Őket illeti, hanem Szabó Brigittát is, aki egykor Tőlük is tanulta a lépéseket, jelenleg pedig, ahogy mondani szokás: viszi a tánccsoportot, hogy legyen hová visszatérni, hazatájolni az egykori ösztöndíjasoknak – mint most, legutóbb!
Ezúttal Sára és Árpád a kétnapos táncoktatás és táncház alatt kiadtak magukból mindent, ahogy a zenekar is, melynek tagjai (Csonka Ferenc prímás, Turi András brácsás és Szűcs Sándor nagybőgős). Árpád a végén még eltáncolt szólóban egy kalotaszegi legényest és elénekeltette a Haza is kéne már menni... kezdetű kalotaszegi hajnalit.
Ha hajnalig nem is maradtunk, de a kifejezetten erre az estére ideérkező vajdahunyadiak nevében elmondhatom: a hangulat a végére a csűr tetejére hágott. Az élettel teli, pirospozsgás, mosolygós arcok, illetve a búcsúzáskor meleg kézfogások és csillogó tekintetek jelezték: az ilyen és ehhez hasonló táncházak a vajdahunyadi közösség naptárában a jövőben is piros betűs ünnepnek számítanak majd, hiszen érezhetően minden egyes összekapaszkodás – ahogy a táncban, úgy az életben is, a szórványban pedig kiváltképpen – az életben maradás zálogát jelentik. Köszönjük, hogy ott lehettünk!
