Jelenlegi hely
A lengyel nyelv és kultúra iránti szeretetem párosul a magyar néptánc és a hagyományok iránti elhivatottságommal.
Családomnak köszönhetően a magyar hagyományok és a kultúra mindig is fontos része volt életemnek. Gödöllőn nőttem fel, itt végeztem el a középiskolát, és a helyi Frederic Chopin Zeneiskolában sok éven keresztül blockflötét, fuvolát és népi furulyát tanultam. Népzenei tanulmányaim alatt hamar kiderült, hogy egy táncházban a zenélés helyett inkább a táncot választom. Így kerültem a kistarcsai Pannónia Néptáncegyütteshez. Tíz éven át egy olyan közösségben táncolhattam, ahol a szakmai színvonal mellett mindig is hangsúlyos volt a hagyományokon keresztül történő közösségteremtés és a néptánc iránti szeretet átadása a gyermekeknek. Az együttessel lengyelországi fesztiválokon is képviseltük hazánkat, és többek között ennek köszönhető, hogy végül az ELTE lengyel szakán szereztem diplomát. Egyetemi éveim alatt többször voltam tanulmányi ösztöndíjjal Lengyelországban, ahol minden alkalommal érdeklődve kerestem a helyi magyarok társaságát. Később szállítmányozási, majd pénzügyi területen dolgoztam, de mindig szívesen végeztem önkéntes munkát a budapesti Lengyel Intézetben, tolmácsoltam testvérvárosi találkozókon vagy néptánc fesztiválokon.
Hatalmas öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy az elmúlt egy évet a Petőfi Sándor Program keretein belül Lengyelországban tölthettem. Azt hiszem, szebb és nemesebb feladatot nem kaphatnék annál, mint amelyben a lengyel nyelv és kultúra iránti szeretetem párosul a magyar néptánc és a népi hagyományok iránti elhivatottságommal. Boldogan folytatom az elkezdett munkát a kicsikkel és a nagyokkal egyaránt.
Egyik erdélyi kirándulásom során találkoztam egy csángó bácsival, aki megajándékozott a gyűrűjével, mert nagyon emlékeztettem a lányára, akit már évek óta nem látott. Egyet kért cserébe, hogy soha ne hagyjam abba az éneklést. Ez az élmény azóta is biztat a hagyományok „továbbéneklésére”, és nagy örömmel töltene el, ha én is hasonlóan meghatározó pillanatokat tudnék adni külföldön élő magyar honfitársaimnak.