Jelenlegi hely

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) - Daruvár

Tóth Rebeka (2015, 2016)
Tóth Rebeka (2015, 2016)
Walkó Ádám (2017)
Walkó Ádám (2017)
Kormányos Katona Gyöngyi (2018)
Kormányos Katona Gyöngyi (2018)

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) hivatalosan 1993 tavaszán alakult meg és került bejegyzésre demokratikus, pluralista, pártok feletti szervezetként, mint Horvátország magyar nemzetiségű állampolgárainak, társadalmi szervezeteinek, egyházi közösségeinek önkéntes, nemzetiségi alapú társulása.

Tevékenységi köre kiterjed mindazon területekre, amelyek bármilyen módon befolyásolják nemzeti közösségünk életét: felöleli a gazdaságot, a kultúrát és hagyományőrzést, a közművelődést és közoktatást, a hitéletet, a környezet- és természetvédelmet, a szociális és egészségügyet, a tudományos életet és a hiteles tájékoztatást, a közképviseletet (parlamenti és helyhatósági választások), azaz a teljes körű érdekképviseletet.

Mindezek mellett jelen van a nemzetközi fórumokon, alapító tagja, aktív részvevője a Magyar Állandó Értekezletnek (MÁÉRT), a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak (KMAT), egyik ötletgazdája a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF). Meghívásokat kap és fogad el különböző konferenciákra, két- vagy többoldalú értekezletekre, amelyek kisebbségi, nemzetiségi ügyekkel, esetenként Horvátországgal, Magyarországgal, vagy egyes régiókkal foglalkoznak.

Többek között működteti az Eszéki Információs Irodát – korábban a Magyar Igazolvány Irodát – amely segítséget nyújt a visszahonosítással (magyar állampolgárság), magyarországi ösztöndíjakkal és pályázatokkal kapcsolatban.   

Alaptevékenysége mellett a hangsúlyt mindig az aktualitásokra helyezi, így megalakulása éveiben a háború által szétszakított nemzetrészek közötti kapcsolattartásra, az egyénileg rászorultak megsegítésére, Horvátország nemzetközi elfogadtatására helyezte a fő hangsúlyt, ma viszont a törvény által biztosított jogok maradéktalan érvényesítésére, számbéli megmaradásunkra és Horvátország uniós csatlakozására.

A fentieknek megfelelően alapvető célja, hogy megőrizze és fejlessze a horvátországi magyarság nemzeti identitását. Szervezze és összehangolja az alkotótevékenységet a kultúrában és hagyományőrzésben, az oktatásban és közművelődésben, a gazdaságban és az élet egyéb területein. Küzd a törvény által biztosított jogok maradéktalan érvényesítéséért, folyamatosan ellenőrzi magyarságunk alkotmányos és jogi helyzetét. Síkra száll az anyanyelv megtartásáért, ápolásáért és alkalmazhatóságáért. Támogatja és szervezi a magyar etnikum hagyományainak, szokásainak, életének és helyzetének tudományos kutatását, feltárását. Kiemelt fontosságot tulajdonít az anyanyelvű óvoda- és iskolahálózat megőrzésének és fejlesztésének. Létrehozva a Huncro Kiadót, illetve mai nevén: a Huncro Médiaközpont Kft-ét, sokoldalú kiadói és tájékoztatási tevékenységet folytat.

A működéséhez, céljainak megvalósításához szükséges anyagi eszközöket horvát, kisebb részt magyar költségvetési támogatásból, adományokból, alapítványi eszközökből, saját gazdasági tevékenységéből és a tagdíjakból teremti elő.