Jelenlegi hely

RMDSZ - Magyar Ház

Patócs Júlia (2015, 2016)
Patócs Júlia (2015, 2016)

Nagyszalonta Erdélyben, Nagyváradtól mintegy 40 kilométerre dél-nyugatra fekvő kisváros. 17.000 fős lakosságának több mint a fele magyar nemzetiségű. Bár területe már a honfoglalás előtt is lakott volt, igazi fellendülése 1606-ban kezdődött, amikor a Bocskai István, erdélyi fejedelem által letelepített 300 hajdú a mai várost megalapította. A központban áll az egykori vár őrtornya, a Csonkatorony, amelyben ma az Arany János Múzeum működik. A helybéli magyarság legaktuálisabb teendője a múzeum megújítása, korszerűsítése. Az íjász egyesület a hajdú ősök emlékét őrzi, és a sport mellett a korabeli ruházatot és a régi szokásokat is feleleveníti. A város leghíresebb szülötte Arany János. A költő szülőhelyénél az Arany János Művelődési Egyesület hívó szavára évről évre összesereglenek és fejet hajtanak a szalontaiak.

Az Arany Napok Fesztivál két napján a kézművesek bemutatóval egybekötött kirakodóvásárt tartanak, este pedig a Csonkatorony mögött felállított szabadtéri színpadnál kamarakoncert várja a közönséget. Az esemény legsikeresebb pontja a szórakoztató irodalmi vetélkedő és a Toldi játék (malomkőhajítás, petrencés rúdtartás, stb.). A vetélkedő során Nagyszalonta jeles szülöttei – Arany János, Zilahy Lajos író, Sinka István költő, Kulin György csillagász, Kiss István szobrász, Kiss Ferenc orvosprofesszor, és Földi János nyelvész, természettudós – munkásságával ismerkednek a fiatalok.

A gulyásfőzésnek is nagy hagyománya van Nagyszalontán. A Magyar Nyugdíjasok Szövetsége évente fesztivált rendez gulyásfőzőknek, ilyenkor több tucat csapat sorakozik fel a bográcsok mögött. Ezzel az eseménnyel 2006-ban – a város alapításának 400. évfordulóján – Nagyszalonta bekerült a rekordok könyvébe. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által fenntartott Magyar Ház Nagyszalonta civil szervezeteit tömöríti. Húsz éves fennállása óta támogatja a közösségépítő, hagyományőrző és a magyarság megmaradását segítő programokat, állandó és időszakos tevékenységeknek ad otthont. A Magyar Házban működik a Magyar Nyugdíjasok Szövetsége, az Arany János Művelődési Egyesület, a Hajdú Íjászszövetség, a FIDEM Egyesület, a Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség, a Sinka István Kézműves Kör, a Városi Nyugdíjasok Egyesülete, a Vitézi Lovagrend, és természetesen az RMDSZ helyi szervezetének irodája. Mint látható, az intézmény átfogja Nagyszalonta magyarságának minden rétegét, fiatalokat és időseket, hagyományőrzőket, irodalombarátokat és karitatív csoportokat. A Magyar Házban folyó tevékenység rendkívül szerteágazó. Heti rendszerességgel tánccsoportok, kórusok próbálnak benne, színháztermében előadások, szórakoztató estek, bálok, vetélkedők zajlanak. Minden évben itt rendezik az Arany János Szavalóversenyt, az Arany László mesemondó versenyt, a kézműves tábort és a hagyományőrző tábort. Az év legrangosabb közösségépítő eseménye a Hajdúhét, melynek keretében irodalmi, kulturális és szórakoztató rendezvények váltják egymást. A Magyar Házban az elmúlt évek során jelentős, a magyarságot segítő szociális hálót is építettek, amely a nagycsaládosokat, az időseket, a munkahelykeresőket, és az iskolát, óvodát kezdő gyermekek családját támogatják. Az elmúlt évek során 1100 személy honosítási kérelmét is ingyenesen segítették. 2017. március 2-án ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját. Az Arany-évnek hirdetett jubileumi időszakban a Magyar Házra vár a feladat, hogy a civil szervezeteket összefogja, és a korábban megismert programokat egyesületi vagy helyi szintről egy sokkal szélesebb, nemzeti, nemzetközi szintű rendezvénnyé emelje.