„Belemarkolt, mint málé Roza a tökmagba”

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör közösségi oldalán felhívást tettem közzé, hogy gyűjtsük össze a helyi szólásokat. Többen is jelentkeztek, akik ugyanúgy szívügyüknek érezték a helyi folklóranyag megőrzését, így velük közösen néhány padéi helyi szólást és történetét sikerült összegyűjtenünk.

Amikor a török időkben a temesvári vár elesett, a Bánság (középkori nevén Temesköz) egykor oly gazdag és termékeny mezőgazdasági területei teljesen elpusztultak, és velük veszett vagy jobb esetben északra menekült magyar lakossága is. A török kiűzése után a bécsi kormány nem ismerte el a terület régi birtokosainak igényét földjeikre, és a háborúk tetemes költségeire hivatkozva az egész vidéket kincstári tulajdonnak nyilvánította, majd 11 vidékre osztva Temesi Bánság néven Bécsből kormányozta. Az első évtizedekben szinte kizárólag csak német telepesek költözhettek ide, betelepítésük később Mária Terézia, majd II. József idején is tovább folytatódott. Szerbek szétszórtan már a török hódoltság alatt is laktak a vidéken, majd 1751-ben, a tiszai határőrvidék felosztása után Nagykikinda környékén végleg letelepedtek. A románok a Temesközzel határos keleti hegyvidékekről húzódtak le, és alapítottak falvakat. Az idők folyamán katolikus bolgár, cseh, szlovák, ruszin, lengyel és krassován települések is születtek, így a Bánság a történeti Magyarország legtarkább nemzetiségi tájává vált (Kósa 1983: 63-65.).

Magyarok csak a legutolsók között települhettek e vidékre, mikor a terület közigazgatásilag újra visszakerült Magyarországhoz. A többi nemzetiségtől eltérően betelepítésüket nagyobb részt földesurak szervezték, a kincstár jóval kevesebb szerepet vállalt benne.  A földesúri telepítések nagy része szerződéses dohánykertész község volt, és döntően szegedi és Szeged környéki kirajzásnak tekinthető. Az elvándorlás oka az ott lévő nagybirtokok allodizációjában, majorsággá alakításában keresendő, ami súlyosan érintette a kertészek szabadabb gazdálkodását. Elvették legelőiket, fokozottabban igénybe vették munkaidejüket, ezért a dohánykertészek újabb területekre, így a Bánságba is elvándoroltak, ahol kezdetben az földesurak nagyobb szabadságot biztosítottak nekik (Bálint 1976: 131-132). 

A kirajzás mértékét jól mutatja, hogy 7 vármegyében mintegy 155 falut alapítottak, vagy költöztek az ott élő lakosság mellé. A Bánságba irányuló betelepedés folyamatáról és irányáról így írt Kálmány Lajos: „Kezdetben Szegednél kelt át a Tiszán, Szőregen, Majdánon keresztül húzódva ágazott kétfelé. Az egyik rész Monostornak tartott s ez az ág lehúzódik Nagybecskerek alá, a másik rész Kis-Orosz felé vonul s ma már Versecz alatt van. Későbben azonban, mikor már valóságos népvándorlássá fejlődött a kezdetben csak szállingózás néven illethető népmozgalom, mint az okiratokból látjuk, eggyesek más irányt követtek.  […] Most már tehát Szeged, Magyarkanizsa, Zenta, Ada az átkelőjük a Tiszán. Hogy miért húzódtak némelyek Bácskán keresztül Temesközre? Könnyen megfejthető. Bácska említett községeivel átellenben Temesközön: Törökkanizsán, Csókán, Padén ekkor már Szeged népe lakott. Kinek merre lakott a rokona, arra ment.”(Kálmány 1882: VIII.)

Így alakult 1804-ben újra a középkorban a Csanád nemzetség birtokához tartozó, a Tisza bal partján, az Aranka (régi nevén: Harangod) torkolatánál fekvő Padé is. Lakossága zömmel Szeged népéből települt dohánykertész család, kik a falu birtokosának, Ormosdy Istvánnak hívására érkeztek. A szerbek mellett, egy új településrészen (Új-, majd Magyarpadé) megtelepedő magyarok lélekszáma 1832-ben jelentősen növekedett a szétvert Morotváról áttelepültekkel, akik egykor szintén Szegedről és környékéről érkeztek. Római katolikus templomát későbbi földesura, Diván György építtette 1842-ben, és a Havi Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. Bálint Sándor szerint azért, mert ez a szülőföldre emlékeztette őket (Bálint 1976: 209.)

A padéi nép nemcsak vallásos hitét, szaktudását és vitalitását hozta magával, hanem nyelvjárását, szokásait, viseletét és népköltészetét is. Nem véletlen hát, hogy Kálmány Lajos 1882-ben Aradon megjelent, a Temesköz népköltését bemutató könyvében a településről félszáznál is több folklór adatot közölhetett: balladákat, szerelmes-, katona-, pásztor- és bordalokat, valamint a gyermekfolklór különféle alkotásait. A kötetben azonban nem szerepelnek proverbiumok, így helyi szólások sem, melyekből az alábbiakban közlünk egy csokorra valót.

A padéi szólások és szóláshasonlatok gyűjtése ez év áprilisában történt. A kérdőívben a következőkre igyekeztünk választ találni:

1. Mi a szólás?
2. Mi a szólás története?
3. Milyen esetekben használják ma? Mi a szólás mai értelmezése?
4. Van-e a történet szereplőjéről vagy helyszínéről bármilyen adat, esetleg fotó?
5. Gyűjtő neve, a gyűjtés helye és ideje
6. Az adatot közlő neve, születési helye és születési éve

***

„Belemarkolt, mint málé Roza a tökmagba”

1. Belemarkolt, mint málé Roza a tökmagba.
2. Volt Padén egy nagyon szemtelen öregasszony. Esténként, mikor összejártak az emberek beszélgetni, tökmagot pirítottak nem kis mennyiségben, hanem tepsi számra, és azt fogyasztották a beszélgetések alkalmával. Ennek a Rozáéknak nem nagyon volt mit enniük, és azt mondta, ő jól lakik tökmaggal, azt adjanak neki. Innen maradt fent ez a mondás.
3. A mondást akkor használták, ha valaki pofátlan volt, és egyszerre sokat vett el abból, amivel megkínálták. Nem várja, hogy megkínálják-e vagy sem, elveszi a maga részét.
4. A történet szereplője padéi. Sajnos többet nem sikerült kideríteni róla, fénykép nincs.
5. Komáromi Róbert, Lepár Krisztina. Padé, 2020.04.30.
6. Ripcó, született Törköly Rozália, Padé, 1952.

„Mögy/mén mint a Mataity”

1. Mögy/mén mint a Mataity.
2. Padén az 1930-as évek végén, 1940-es évek elején élt egy kereskedő, akinek a vezetékneve Mataity volt. Nagy birtokkal és magtárral rendelkezett. A magtár még mai napig is áll a faluban, viszont a nyári lak, ami mögötte volt, már nincs meg. Feleségét Melániának hívták. Bármiből pénzt tudott csinálni, de ehhez arra volt szükség, hogy folyton csak menjen. Mindig Panama kalapban, kézitáskával és sétapálcával járt, nem számított neki, hogy mikor és hova, ha meglátott egy autóbuszt vagy vonatot, ő felült rá és ment. De nagyon sokszor gyalogosan, egyik faluból a másikba, vagy felkérette magát a lovas kocsikra. Volt, hogy napokig a hírét se hallották, aztán egyszer csak megjelent.
3. Amikor ez az ember meghalt, akkor terjedt el igazán a mondás, viszont még életben volt, már akkorjában is használták ezt a kifejezést, hogy mész, mint a Mataity. Akkor mondjuk, ha valaki nem tud nyugodt lenni, és mindig csak menne valahova.
4. Neve: Mataic Vasa (magyarul: Mataity Vászá). Padéi származású nagy földbirtokos, kereskedő volt. Felesége Melánia, aki egy Temesvár melletti kis faluból származik. Fénykép nincs.
5. Komáromi Róbert, Lepár Krisztina. Padé, 2020.04.20.
6. Hódi, született Jeszenka Olgica. Csúrog, 1947. Padéra költözött 1949-ben.

„Teröm, mint Zimánk Pali szőlője”

1. Teröm, mint Zimánk Pali szőlője.
2. A Zimánk Pali ültetett szőlőt, de akkor már a szomszédjának termett is. Egy éjszaka folyamán Zimánk Pali kiment, és a szomszédjából szüretelt, majd átrakta az ő egyéves szőlőjére a termést. Erről a történetről maradt fenn, hogy teröm mint Zimánk Pali szőlője.
3. Ezt a szólást akkor használták, ha valami hamar termett vagy jól termett.
4. A történet szereplője padéi származású, körülbelül az 1960-70-es években halhatott meg. Sajnos semmit se sikerült kideríteni róla, fénykép nincs.
5. Komáromi Róbert, Lepár Krisztina. Padé, 2020.04.20.
6. Hódi, született Jeszenka Olgica. Csúrog, 1947. Padéra költözött 1949-ben

„ A harisnyakötő alatt sémmi nem bűn”

1. A harisnyakötő alatt sémmi nem bűn.
2. Volt Padén egy Kasza Lajos nevezetű pap, és volt egy Marcsa nevezetű hölgy, aki járt a templomba. Ennek a Marcsának lett egy szeretője/udvarlója. Egyszer egy alkalommal a plébános úr rákérdezett a Marcsa édesanyjánál, miért nem jár a lánya a templomba? Az anyuka nem akarta neki elmondani az igazságot. Eközben a Marcsa időközönként eljárt gyónni, és kérdezte az atyát, hogy bűn-e az, ha a legény megfogja a kezét, a lábát, az arcát. Az atya azt felelte: „Jaj Marcsa, ami a harisnyakötő alatt történik az nem bűn.” Na, ezután a Marcsa a nyakába kötötte a harisnyakötőt. Bizonyos idő után a pap ismét rákérdezett az anyukára, miért nem jár a lánya gyónni? Az anyuka azt felelte: „Plébános úr, amióta maga azt mondta a lányomnak, hogy ami a harisnyakötő alatt történik, az nem bűn, azóta azt Marcsa a nyakában hordja.” Innen maradt fenn ez a mondás.
3. Ezt a mondást akkor használják, ha az ember szeretőt tart vagy titkolózik.
4. A történet szereplője padéi. Sajnos a történetről többet nem sikerült kideríteni, fénykép nincs.
5. Komáromi Róbert, Lepár Krisztina. Padé, 2020.04.30.
6. Ripcó, született Törköly Rozália. Padé, 1952.

Felhasznált irodalom:

Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete I. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75-2. Szeged, 1976.

Kálmány Lajos: Szeged népe. Temesköz népköltése. II. kötet. Arad, 1882.

Kósa László: Bánság. In: Kósa László-Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagozódása. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1983. 63-66.

Ujváry Zoltán: Szólások és közmondások. In: Gömöri magyar néphagyományok. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 2002. 141-146.