Jelenlegi hely

Fazekasmesterek vására a nagyszebeni piactéren

/ Papp Gyula Attila /
papp.gyula.attila képe
A hagyományosan szeptember első hétvégéjén megrendezésre kerülő Nagyszebeni Fazekasvásárra az ország minden tájáról – sőt, Magyarországról is – érkeztek mesteremberek, hogy immár 50. alkalommal állítsák ki portékáikat a dél-erdélyi város Nagypiac terén. A piactér szeptember 3-án és 4-én visszakapta eredeti rendeltetését, érdeklődők, vásárlók és bámészkodó turisták tömkelege járta az árusok közötti sorokat. A megjelent fazekasmesterek nagy része Székelyföldről érkezett, a téren szinte csak magyar szót lehetett hallani, felhozatalban is a korondi mesterművek vitték a prímet, ami a vásárt záró díjazásból is kitűnt.
Nagyszebeni fazekasvásárNagyszebeni fazekasvásárNagyszebeni fazekasvásárNagyszebeni fazekasvásár

A magyar népi fazekasság olyan gazdag művészeti ágat fejlesztett ki, amely párját ritkítja Európában. Ezt hűen tükrözte a nagyszebeni vásár is, a termékválaszték bőséges volt: fazekak, tányérok, díszes vázák és kancsók, bögrék, virágtartók, gyertyatartók, feszületek sorakoztak az asztalokon. Több mint 130 mesterember jelent meg a kirakodó vásáron Erdély, Magyarország és a Kárpátokon túli területekről. Az 50. Nagyszebeni  Fazekasvásáron bár nem volt verseny hirdetve, a szakmai zsűri a kiállított alkotások alapján első helyezést ítélt meg Les Gábornak, Nagybányáról elszármazott, Magyarországon élő mesterembernek, illetve két korondi fazekasmesternek: Ilyés V. Mihálynak és Páll Ágostonnak.

Sokszínű felhozatal fogadta a vásár látogatóit Nagyszeben belvárosában

Egy igazi fazekasvásáron, márpedig a szebeni az, nem hiányozhatott a korongozás bemutatója sem, amelynek során ki lehetett próbálni az egyszerűbb edények formázását. Eme attrakciót a 49 éves Bálint Csaba, csíkszeredai fazekasmester vezette le a turisták nagy örömére. Bálint Csaba 1985-ben teljesen véletlenül került a kerámia közelébe, két sikertelen egyetemi felvételi után. A legsötétebb nacionál-kommunista érában magyar ifjúként szinte lehetetlenség volt magyar szakra bejutni Kolozsvárott a numerus clausus miatt, 1850-en jelentkeztek a kilenc helyre. Édesanyja tanárnő, édesapja újságíró volt, családi indíttatása nem volt a szakmához.

Bálint Csaba saját szakmáján belül harminc év alatt volt lent is, fent is, de mindig tudott váltani

A katonaság befejezte után a Hargita Művészete Szövetkezetnél helyezkedett el, ahol a rendszerváltásig dolgozhatott, majd következtek az elbocsátások, és az elsők között kapta kézhez a felmondó levelet. Ezt követően Budapesten kezdett el dolgozni mint bérkorongos, ami azt jelentette, hogy műhelyről műhelyre vándorolt, volt olyan pillanat, hogy tizennyolc műhelyben dolgozott párhuzamosan, szombat-vasárnap is. Megérte, mert az átlagfizetés többszörösét kereste. Majd évek múltával átvett egy műhelyt, a Benczúr Kerámiát, ahol volt egy olasz munkatársa is, Szicíliából, aki klasszikus festők műveit – Klimt, Velasques, Gogen stb. –  másolta át bögrékre, tányérokra. Nem volt olcsó termék, mégis vitték, mint a cukrot.

-  Jelenleg Magyarországon nagyon kevés olyan mesterember van, aki profi módon népi kerámiát készít, azonban még így is élen jár Magyarország a mesterek számát tekintve. Magyarországon sokan ismerik Les Gábort, aki Nagybányáról indult. Itt van most is, érdemes megnézni a munkáját, példaadó életút az övé, aki sikeresen tovább tudta adni a fiának a mesterséget. Erdélyben az a helyzet, hogy vannak a székely mesterek, és a román hagyományos kerámia pedig már nagyon ritka. Az erdélyi kerámián a magyar és szász hagyományok a szembeötlőek. Azonban van egy nagyon rossz tendencia, szét lehet nézni, hogy milyen termékekkel lehet találkozni a vásárban, egyesek sajnos a rajzfilmfiguráktól kezdve bármit elkészítenek az eladhatóság kedvéért. A vásár elsődleges szempontja volt, hogy a bóvli, a giccs ne jelenhessen meg, ehhez képest tele van kereskedővel a tér. Ilyen például a bolgár fazék, amit dömpingáron vásárolnak fel, mert nem korongozzák, hanem öntik, vagyis gyári minőség, nem kézműves termék. A régi, autentikus népi kerámiát kezdi a piacról kiszorítani. Érzésem szerint létezik egyféle konfliktus a vásár két főszervezője, az ASTRA Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a városvezetés között, mivel a múzeum szigorúan megszűrné a vásár résztvevőit, a városvezetés viszont piaci alapon gondolkodik, mindenkinek lehetőséget ad – foglalta össze gondolatait kérdésemre Bálint Csaba a fazekasság jelenlegi állapotáról, illetve a híres szebeni vásárról.

A Benczúr Kerámia tizenhárom évig működött, a megszűnést követően Bálint Csaba hazaköltözött Csíkszeredába, ahol kerámiarestaurálásba fogott. Első nagy munkája a nagyváradi Fekete Sas palota volt, ami tele van Zsolnay-kerámiával. Egy céget hozott létre, Irnik Kerámia néven, egy olyan új technológiát alkalmaznak a restaurálás területén, ami Romániában még ismeretlen.  Majd rátalált egy Szeben megyei cserkészcsapat, amelynek tagjaival létrehoztak egy kisebb kerámiaműhelyt, ahol időnként korongozást vállal. Így került Bálint Csaba a nagyszebeni fazekasvásárra, a cserkészekkel egy-egy vásáron bemutatót tart az érdeklődőknek.

A vásár semmit nem ér a turistáknak, ha nem próbálhatják ki a korongozást. Bálint Csaba és a cserkészek ebben segédkeztek

Bálint Csaba úgy fogalmazott, hogy a fazekasság az egyik legősibb mesterség, merthogy a világ alkotóelemeit használják a korongozók: a földet, a vizet, a tüzet és a levegőt. – Ebből áll össze a kerámia, és minden egyébből, ami az ember személyiségéből hozzáadódik. A mesterség letűnőfélben van, jó szakembert egyre kevesebbet találni és főleg a korongon készült fazekasedény, a kézzel készített kerámia egyre ritkább a piacon. Nem látom az igényt az utánpótlásra, nyilván ebben szerepe van annak, hogy a kerámiát felváltotta a fém, az üveg, a műanyag. Miközben agyagból az égvilágon mindent meg lehet csinálni, a házat az alapjától a tetejéig, a mindennapos használati tárgyakig. Ez a mesterség egy kultúrkincs – zárta gondolatait a csíki keramikus, akire a beszélgetés közben már több turista várakozott, hogy kipróbálják a korongozást.

Farkas Gábor fazekasmester Békéscsabáról érkezett a szebeni vásárra, elsősorban edényeket állított ki, harmadik alkalommal vesz részt a rendezvényen. Hozott magával nyílt lángon és sütőben használható edényeket, asztali kemencéket. Kérdéseimre szívélyesen válaszolt, miközben a környéket az egyik asztali kemencéjében készülő csabai kolbászos lecsó illata lengte be.

Beszélgetés közben főtt a finom lecsó, turistacsalogató illatok terjengtek a levegőben

-  Sütő-főző edényeket készítek, ez a specialitásom, sokfelől merítettem a tudást, Gömör megyéből, Rimaszombat környékéről, jártam Körösréven, Csákváron, a fazekak formáját figyeltem meg. A stílusomat tekintve kilógok a sorból itt a vásáron, teljesen más alapokra helyeztem az edénykészítést, ami nem nevezhető autentikusnak a szó szoros értelmében. Van egy szakács barátom, ő megálmodja az ételt, én elkészítem hozzá az edényt – magyarázta Farkas Gábor, miközben a lecsót kevergette, illetve beavatott a különleges edények titkaiba. Véleménye szerint egy fazekasnak értenie kell a főzés fizikáját, vagyis a hőeloszlást, a levegő keringését, az ételek állagát, ez határozza meg az elkészítendő edény formavilágát, illetve anyagát. Elmondása szerint a régi és új főzési kultúra között óriási különbség van, kezdve azzal, hogy a tűzhelyek is megváltoztak, és a változásokhoz alkalmazkodni kell, természetesen őrizve a hagyományokat.

Farkas Gábor edényei nem csak díszesek, hanem időtállóak is

-  Ha megnézzük a vásár kínálatát, az edények közül csak egy adott témát fognak meg, a fazekat, amiben lehet ugyan pörköltet, töltött káposztát, ragut készíteni, de van egy nagy hibájuk: szűk szájúak. Kényelmetlen kavargatni, az étel összetevőit belerakosgatni, majd a készételt kivenni. Nem jól terjed benne a hő. A gömb forma a legideálisabb, amelyről kísérletek is bizonyítják, hogy egyrészt folyadékból is többet tárol és sokkal egyenletesebb a hőelosztásban – nyújtott betekintést mestersége titkaiba a fazekasmester. Az edényekhez természetesen készít tányérokat, bögréket, egyéb kiegészítőket, gondolván a gyűjtőkre, merthogy mégis kollekcióban mutat szépen a teríték az asztalon.  Beszélgetés közben folyamatos volt az érdeklődés, rendelésleadás, névjegykártya osztogatás.

Tapasztalatom szerint a szebeni vásárnak van létjogosultsága, bizonyítja ezt a nagyszámú forgatag, az emberek igénylik a szépet, az esztétikus és hasznos edényeket, amelyek melegséget varázsolnak az otthon asztalára.