Jelenlegi hely

Karácsonyi Ünnepség a Türi Magyar Házban

/ Garamvölgyi Anett /
garamvolgyi.anett képe

2016. novemberétől kezdve nagy szeretettel és lelkesedéssel készültünk a Türi Magyar Ház délutáni magyar iskolájában Karácsonyi előadásunkra. Gáspár Ildikó tanárnő egy gyönyörű verses-énekes, kicsi betlehemi játékot tartalmazó műsort álmodott meg erre alkalomra. Az előkészületek, illetve a műsor folyamán én elsősorban a népi énekek tanításában és zenei kíséretében vállaltam szerepet.

2016. december 17-én, 15 órától kezdődő, közel fél órás gyermekműsorunkat sokan eljöttek megnézni a Türi Magyar Házba. Előadásunk hatalmas sikert aratott, nagyon büszkék voltunk tanítványainkra. Műsorunk után Furus Julianna tartott kézműves foglalkozást, ahol Karácsonyi mézeskalácsokat díszítettünk, majd megérkezett az Angyal, és minden magyar iskolás gyermek számára hozott egy meglepetéscsomagot Novreczky János vállalkozó támogatásának köszönhetően.

Az ajándékozás után 17 órától adventi gyertyagyújtással egybekötött szentmise következett a római katolikus templomban. 18 órától - ismét a Magyar Ház dísztermébe visszatérve - Kémenes Lórántnak hála Szabó Előd és a Titán zenekar örvendeztetett meg bennünket különleges ünnepi koncertjével. Nagy örömünkre Tür apraja-nagyja összegyűlt ezen a napon, így közösen készíthettük lelkünket az év egyik legszebb ünnepére.

Karácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar HázbanKarácsonyi Ünnepség a Türi Magyar Házban