Jelenlegi hely

1956-ra emlékeztünk a Zsil-völgyi Lupény településen

“A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” (Bibó István)

/ Jeszenszky Melinda Teréz /
jeszenszky.melinda.terez képe
Ezt az idézetet választottuk előadásunk mottójául. Ebben az évben a lupényiak a szokásosnál is gazdagabb programokkal készültek az 1956-os szabadságharcról és forradalomról történő megemlékezésre. Már az esemény előtt pár nappal megkezdtük ennek az előkészületeit. Az esemény legismertebb fotóiból és röplapjaiból készítettünk színpadi díszletet.

A munkába a gyerekeket is bevonva, közösen választottuk ki a verseket, dalokat és az ide illidézeteket is.
A visszaemlékezésünket a helyi magyar óvoda dísztermében tartottuk, ahol a szül
k, nagyszlk mellett a történelmi egyházak képviseli, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviseli is tiszteletüket tették. Soaca Erika a helyi iskola aligazgatónjének megnyitó beszédét követen a Magyar Történelemóra címismeretterjesztsorozatnak, az1956-os eseményekrl szóló kisfilmjét vetítettük le. Ezután verses, dalos megemlékezés következett, majd gyertyagyújtással tisztelegtünk az elesett mártírok emléke eltt.
Befejezésül elénekeltük a magyar, illetve a székely himnuszt.

 

Az ünnepségsorozat október 30-án a helyi katolikus templomban folytatódott.
Lupény testvérvárosa Kecel. A helyi II. János Pál katolikus középiskola 7. osztályos tanulói, hosszú évek óta ellátogatnak Lupényba, hogy a helyi magyarokkal együtt emlékezzenek meg az 1956-os eseményekrő
l.

 
Az ünnepélyes el
adás után, az óvoda dísztermében, Orosz Erzsébet óvónkezdeményezésére, közös játékkal ersítettük az amúgy is szoros kötelékeket.
Minden ünnep gazdagabb vendégekkel, a testvérváros képvisel
inek jelenléte tovább növelte az ünnepség méltóságát.