Az advent időszaka Magyarlapádon idén is többről szólt, mint a karácsony előtti készülődésről. A lapádi fiatalok közreműködésével elkészült egy óriás adventi koszorú, amely minden adventi vasárnapon a közösségi együttlét és a lelki elmélyülés jelképe lett. A gyertyagyújtások nem látványos rendezvények voltak, hanem csendes, bensőséges alkalmak, amelyek lehetőséget adtak a megállásra és az egymásra figyelésre.
Az első három adventi vasárnapon a templom udvarán, az istentiszteletet követően gyűlt össze a közösség. Rövid imádság, egy-egy igei gondolat és közös ének keretezte az alkalmakat, majd sor került az adventi gyertya meggyújtására. A negyedik adventi vasárnapon a koszorú a Szórványkollégium udvarába került, ahol a karácsonyi vásár részeként gyúlt fel az utolsó láng.
A gyertyagyújtás rendje tudatosan épült a közösség különböző életszakaszaira.
Az első gyertya, a Hit gyertyája meggyújtására a közösség legidősebb tagja vagy annak hozzátartozója kapott felkérést, ezzel is hangsúlyozva a hagyományok és az örökség fontosságát.
A második gyertya, a Remény gyertyája a legfiatalabb gyermekek családjaihoz kötődött. A gyújtás megtisztelő feladata a legutóbb született gyermek családtagját illette meg, ugyanakkor minden érintett család hivatalos volt az alkalomra.
A harmadik gyertya, az Öröm gyertyája az adott évben házasságot kötött párok közösségéhez kapcsolódott, magát a gyertyát pedig az a pár gyújtotta meg, amelyik a legfrissebb házasságot kötötte.
A negyedik gyertya, Szeretet gyertyáját a falu iskolás gyermekei és egy pedagógus gyújtották meg, szimbolikusan jelezve, hogy a szeretet lángja a következő nemzedék kezében él tovább.
Az adventi gyertyagyújtások egyszerűsége adta meg ezeknek az alkalmaknak az igazi erejét. Nem a külsőségek, hanem a közös jelenlét, az elcsendesedés és a közösséghez tartozás élménye tette őket emlékezetessé. Ezek a vasárnapok megerősítették azt az érzést, hogy Magyarlapádon az advent valóban közös várakozás.
