Jelenlegi hely

Adventi eseménysorozat Zselízen

/ Bíró Bernadett /
biro.bernadett képe
December második hetében a Zselízi Alapiskolában ünnepi készülődés vette kezdetét. A kicsik és nagyokat egyaránt nagy örömmel készülődtek.

A mézeskalács sütés minden évben az ünnepi készülődés része úgy saját otthonunkban, mint a Zselízi Alapiskolában is. A mézes-fahéjas illat ilyenkor bejárja az iskolát és karácsonyi hangulatot teremt. Az iskola éttermében vette kezdetét a „finom díszek” formálása. A gyerekek saját, sütéshez szükséges eszközeikkel láttak neki a formáláshoz és díszítéshez. A napközisek kuktákként sok-sok kreatív mézeskalácsot sütöttek ki, mely az ünnepi fenyőfa díszeivé váltak. Olyan szorgosak voltak a gyerekek, hogy vihettek haza a finomságokból és azokkal meglephették szüleiket és nagyszüleiket is. 

          

A hét keddi napján a Barkácsmackó műhely oktatója látogatott el Zselízre. A 45 perces tanóra alatt szívmelengető meglepetést készítettek sajátkezűleg. Mindeközben a gyerekek elsajátították a varrás alapjait, új plüss kedvencüknek születési bizonyítványt is kiállítottak; mindezek összessége sikerélménnyel töltötte el őket. Ahogy engem is, mivel én is belevetettem magam új kedvencem elkészítésébe. Teddy örült, hogy velem fedezheti fel mostantól a világot. 

           

Szerda reggel a Mikulás tett látogatást, a gyerkőcök nagy örömére. Elkísérte őt egy Angyal és a Krampusz is. Közös énekléssel várták, majd a Mikulás a neki írt levelekből olvasott fel. Kiemelte, hogy népszerű kérés volt a fehér hó, de örömmel látta, hogy nem csak édességeket kértek, hanem megköszönték családjukat, barátaikat. Számomra nagyon megható volt, hogy leveleikben imádkoztak a háború végéért, az árvákért és azért, hogy mindenki élje át a szeretetet. A gyerekeket osztályonként is meglátogatta a Mikulás, ahol átadta ajándékait, beszélgetett és megkóstolta a számára készített finomabbnál finomabb süteményeket és kreatívabbnál kreatívabb mézeskalácsokat is. A tanító néniket és bácsikat arra bátorította, hogy ők is írjanak neki levelet. Minden osztállyal készített fotókat, hogy emlékezzenek arra, jövő ilyenkor újra eljön a jó és rossz gyerekekhez egyaránt.

            

A Zselízi Református egyház és a Cseperedő Program szervezésében december 7-én délután az Aranyalma Páros Elveszett az aranycsitkó című karácsonyváró előadásán vettek részt a zselízi kisiskolások és óvodások. Az interaktív foglalkozáson a gyerekek megismerkedhettek a karácsonyi ünnepkör szokásaihoz kötődő sok-sok énekkel, játékokkal, tánccal, mondókával és játékos próbatételekkel. Nagy örömül szolgált, hogy az előadás végére az aranycsikót is megtalálták.

           

A programsorozat nem csak sikerélménnyel és örömmel töltötte el a gyerekeket, de rengeteg tudásra,  ismeretre is szert tettek.