Egykori, szeretett munkahelyem, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió (ahol a Magyar népmesék készültek) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös rajzpályázatot hirdetett kisiskolásoknak. Kapva-kaptam az alkalmon, hisz ez egy újabb lehetőség arra, hogy mind látványban, mind mondanivalóban igényes meséket nézzünk és közösen alkossunk a gyerekekkel.
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum 3. osztályosaival egy egész napot töltöttünk együtt, így a lánykáknak és a fiúknak is jutott „fogukra való”. Született rajz Dojáról, a cigánytündérről, aki a haján vitte az édeni „Cigányországba”, majd onnan vissza, szerteszéjjel a világba, a népét.
Készült kép a szüllákokról és a sárkányról, a bátor legényekről, akik kimentették a Holdat és a Napot az ördögök fogságából. A két ifjú történetéből megtanultuk, nem szabad semmit (egy égitestet kiváltképp) kisajátítani, nem szabad önzőnek lenni. A Valaha madarak voltunk, lassabb, líraibb legendája csupán egy diákot ihletett meg, Hannát.
Maga is madárféle, színes egyéniség, aki messze repülhetne, ha nem kötöznék le szárnyait. Az előkészítő osztályban, közkívánatra, meglestük a titkot, hogyan hozta létre, sütötte ki és lehelte tele ésszel a Jóisten az embereket. Egy füst alatt többet. Megismertük az örök hűséges, szerelmes Zefírt, a kevély, dölyfös Rebekát, egy anyátlanná vált bocs és egy árva fiú történetét és a púposból szépséges királynővé lett Csúnya Borkát, akit pár hete még a hetedikesek is ámulattal figyeltek, mikor a Föld Napja alkalmából tartott rendhagyó, játékos órán a kívül kívánatos, fenséges, de elfogyasztva mérgező növényekről beszélgettünk...
A pályázati felhívást, a tavalyi temesvári kiküldetésem alkalmával megismert tanító néniknek is elküldtem. A diákok a Bartók Béla Elméleti Líceumban is nagy örömmel vetették bele magukat a mesenézésbe és az illusztrálásba. Bízom benne, az alkotás és az irodalom, a mesék iránti szeretet sokáig elkíséri őket.
