Jelenlegi hely

Elek apó birodalmában, Erdővidéken

/ Bokor Csongor /
bokor.csongor képe
Október 14-én Erdővidékre látogatott egy harminckilenc tagot számláló fogarasi kirándulócsoport. A kirándulás céljaErdővidék épített és kulturális örökségének megtekintése és megismerése volt.
Elek apó szobra Kisbacon központjábanVidám társaság kora reggel a buszonA bölöni unitárius vártemplom kapuja és a Szent István emlékműA csapat, a baróti református templom bejáratánál.

 

Az első megálló az „Unitáriusok Rómájának” is emlegetett Bölön volt, ahol Kozma Albert tiszteletes úr tartott rendkívül izgalmas, kronologikusan felépített helytörténeti előadást az unitárius vártemplomban. Ezt követően megtekinthettük a felújítás alatt álló Kálnoky kastélyt Miklósváron.

Dél körül érkeztük meg a kistérség központjába Barótra, ahol Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója várt bennünket. Az ő vezetésével meglátogattuk a múzeumot, és az ifjúsági házban tavaly megnyitott, Miniatűr történelem című ólomkatona-kiállítást, Erdély egyetlen ilyen kiállítását, amely az 1849-es kökösi csatát elevenítette meg.

A következő állomás az ásványvizeiről, régi református templomáról, valamint a templom XIII. századi Szent László legendát ábrázoló freskójáról híres Bibarcfalva volt. Székely Lajos Tiszteletes úr a templom és a bibarcfalvi gyülekezet tevékenységeinek bemutatása után, kávéval, és frissen sütött kürtőskaláccsal vendégelt meg bennünket, a falu gyülekezeti teremében.

Késő délutánra értük el az utolsó, és egyben legérdekesebb állomásunkat, Erdővidék mesefaluját Kisbacont, ahol Háromszék egyik leghíresebb szülöttje Benedek Elek író, mesemondó született, élt és alkotott. Szabó Réka, Elek apó dédunokája körbevezetett bennünket a „Mari Villában” működő emlékházában, és közben szívszorító előadást tartott sokszor idézve Elek apó műveiből, mondásaiból.  A nap végén ráadásként meglátogattuk a kisbaconi borvízforrást, és a közvetlenül mellette elterülő, az erdővidéki összefogást szimbolizáló népi feredőt, amely a Székelyföldi Kaláka program keretében épült 2013-ban.

Lassan besötétedett, és elindultunk haza, Fogarasra. A több mint kétórás út Fogarasig, egy pillanat alatt eltelt, annak köszönhetően, hogy szinte végig ékesen csengő magyar népdalokat énekeltünk a buszban.

A minden részvevő által sikeresnek, tartalmasnak titulált kirándulás megvalósulásáért külön köszönet illeti Szász Tibor, fogarasi református tiszteletes urat és kedves feleségét, Szász Imolát.