A verseci magyar hétvégi óvoda
Egyik legkedvesebb emlékeim közé tartozik a verseci magyar hétvégi óvoda újraindítása, melyet nemsokkal megérkezésem után kezdeményeztem a dél-bánáti körzet csodálatos városában – Versecen. Tudni kell, hogy a legtöbb gyerek nehezen beszéli a magyar nyelvet, hiszen a vegyes házasságokban sok esetben előfordul, hogy kevesebb hangsúlyt fektetnek a kisebbségi nyelv ápolására. Fontosnak tartom azt is elmondani, hogy előtte soha nem foglalkoztam gyerekekkel (egyetemista fizikus hallgatóként erre nem volt szükségem, illetve lehetőségem). Már az első foglalkozáson tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, de bíztam benne, hogy a későbbiekben megváltozik a véleményem – így is lett. Általában heti két alkalommal tartottam nyelvoktatást Versecen (3 felnőtt csoportnak), s amikor a harmadik csoport órájának utolsó perceihez közeledtünk, már jobb lett a kedvem, mert hallottam az ajtó túlsó oldalán a gyerekkacajokat – s tudtam, hogy ez bizony az én ovis csoportom lesz. Tudni kell, hogy Versecen 1992-ben megszűnt a magyar nyelvű iskola és óvoda, s ezzel együtt a magyar nyelvű oktatás is, viszont heti két alkalommal van magyar anyanyelv-ápolás a Vuk Karadžić Általános Iskolában, melyet 2009-ig Krizbai Hajnalka (a Verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület titkára, népdalkör-, irodalom és anyanyelvápoló csoport vezetője) vezetett. Ő magyar anyanyelvápolást tartott az iskolában. Az egyesület székházában a verseci Piros alma, arany ág hétvégi magyar óvodát vezette, melyet utána Bene Klára és Vit Sándor (a Verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület tiszteletbeli elnökei) a PSP ösztöndíjasokkal folytattak közösen.
2019 októberében újból lehetőségünk nyílt arra, hogy a kultúregyesület székházában kisebb szünet után ismét folytathassuk az óvodai foglalkozásokat. Kezdetben 10 gyermek jött el az általam vezetett összejövetelekre, melynek én nagyon örültem, hiszen egyszerre ennyi gyerekkel még nem dolgoztam, de tudtam, hogy megbirkózom ezzel a feladattal is. Az érdeklődő gyermek létszáma a következő foglalkozásokra 16-ra nőtt, majd egy hónapon belül már több mint huszan voltunk (természetesen egyszerre mindig csak 10-15 gyerkőc jött el, de több mint huszan beiratkoztak, s általában mindig váltogatták egymást). A legérdekesebb viszont az volt, hogy Ürményházáról is elhozták a szülők a gyerekeket a hétvégi magyar óvodába (4-5 gyermekről van szó, amiért én nagyon hálás vagyok a szülőknek, hiszen úgy gondolom, hogy a verseci és ürményházi gyerekek között szorosabb kapcsolat alakult így ki az elmúlt fél év alatt). Közösen vártuk a Mikulást (amely én voltam – gyors szerepcserével), készültünk a karácsonyi műsorra. Volt hogy együtt kacagtunk, táncoltunk, énekeltünk, számoltunk majd mindezek után már Ürményházán is lehetőségem volt egy-egy foglalkozáson belül összehozni a gyerekeket a helyi közösségi teremben. Ennek végeredménye egy élménydús farsangi felvonulás és maszkabál lett.
Fél év után elmondhatom, hogy saját magamban kellemesen csalódtam, hiszen rájöttem, hogy szeretek kicsi gyerekekkel is foglalkozni, szeretem meghallgatni őket, szeretek játszani velük, de amit leginkább szeretek az az, ha közösen tanulunk meg egy-egy magyar mondókát, táncot, mesét, vagy épp egy gyermekjátékot.
Bízom benne, hogy hamarosan újra együtt láthatom őket – vidáman énekelve, táncolva, felszabadultan játszva!
