Ünnepélyes keretek között újra felállították az Árpád-kori vitéz emlékművét Brassóban
A nagyszabású eseményen részt vett a TVR több mint száz tagja, a brassói evangélikus egyházközség nagyszámú híve, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE), a Keresztény Demokrata Mozgalom, az Erdővidéki Székely Tanács, illetve a Kaláka Kör képviselői.
Az előzmények kapcsán nem árt fellapoznunk a történelemkönyveket, s kiderül, hogy 120 évvel ezelőtt, a Millenium évében, 1896-ban az ezredéves ünnepségek keretében a honfoglalás és államalapítás szempontjából fontos hét helyen emlékművet emeltek, utalva a hét honfoglaló vezérre. Ez a hét hely: Ópusztaszer, Munkács, Pannonhalma, a Nyitra melletti Zobor-hegy, a Pozsony melletti Dévény, a Belgrád-közeli Zimony és nem utolsó sorban Brassó voltak. Nem meglepő módon a trianoni Magyarország határain kívül rekedt emlékműveket előbb-utóbb megrongálták vagy ledöntötték. Erre a sorsra jutott a Brassó feletti Cenk-hegyen felállított honfoglalás kori harcos is, amely aztán Árpád-szobor néven vonult be a köztudatba (a korabeli emlékmű felállításáról és további sorsáról szóló leírást lásd alább). A történelmi hányattatások után az eredeti szoborból megmaradt fej több mint száz évvel a szobor megsemmisülése után méltó helyre került.
Az ünnepség istentisztelettel kezdődött az evangélikus-lutheránus templomban, amelyet együttesen Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Zelenák József püspök-helyettes, Koszta István és Koszta Enikő lelkészek tartottak. A püspök úr beszéde végén kezdeményezte az eredeti szobor bronzmásolatának elkészítését és annak felállítását az evangélikus templom udvarán, erre személyesen fel is ajánlott ezer lejt, s a híveket is buzdította további adományozásra. Javasolta továbbá, hogy a Szent Mihály-napot (szeptember 29-e) követő első vasárnap legyen ezentúl a „hazatérők ünnepe”, utalván a honfoglalás kori harcos szobrának „hazatérésére”, amely a templomkertből egykori helyére, a Cenkre lát.
Az istentisztelet után az emlékhelyet Adorjáni Dezső Zoltán püspök és Lázár Elemér, a TVR főkapitány-helyettese leplezte le, püspöki áldás mellett. Az eseményt rövid kultúrműsor színesítette, fellépett a Mátka Népdalkör a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak zenei kísérete mellett, énekelt a brassói Evangélikus-Lutheránus Kórus, majd a tatrangi hagyományőrzők járták el a boricát, a hétfalusi csángók jellegzetes táncát. Végül Jani András Borcsa Mihály „Egy hétfalusi csángó fiú Árpád szobránál”, és Bartha Imre Wass Albert „Üzenet haza” című versét adta elő.
A műsor után Szente László építész ismertette az eredeti szoborból megmaradt fej megtalálásának, s későbbi elhelyezésének történetét. Beszédéből kiderült, hogy 2002-ben, a brassói Történeti Múzeum pincéjében találták azt meg, s kiállításához a múzeum vezetősége járult hozzá. Így került a fej kiállításra először az evangélikus plébánia épületében, majd később a jelenlegi helyére. A rendezvényen több ünnepi beszéd is elhangzott, melyekben méltatták az ünnepség kezdeményezőit, támogatóit, az emlékhely kialakításának kivitelezőit. Ambrus Ágnes, a TVR kézdiszéki állományának kapitánya hangsúlyozta a TVR szándékát a magyarság emlékhelyeinek felkutatása és megmentése mellett, mintegy hitet téve „az építés mellett, a rombolás ellen”.
Az avatóünnepség koszorúzással, s himnuszaink eléneklésével zárult, az emlékező rendezvény pedig az evangélikus egyház épületében szervezett kiállítással folytatódott, ahol Kovács Lehel István, az EKE elnöke által az Árpád-szobor történetéről összeállított anyagát és előadását tekinthette s hallgathatta meg az érdeklődő közönség.
Az Árpád-szobor története
Brassóban, a millenniumi ünnepségek keretében – az országon belül elhelyezett hat másik helyszín mellett – 1896. október 18-án leplezték le a honfoglalás kori harcos – később Árpádnak nevezett – kőből faragott 21 méteres emlékszobrát a város fölé emelkedő Cenk-hegyen. A harcos egyik kezében karddal, másik kezében Magyarország címerével állott a város felett. Az emlékmű Jankovich Gyula alkotása volt, amely kolozsmonostori homokos mészkőből épült, 22 000 forintból, Berczik Gyula tervei alapján. A szobor felállításához szükséges anyagokat siklón kellett szállítani, a siklókat lóerővel működtették. A kerek talpazat 8 méter magas volt, melyen egy 10 méteres dór oszlop helyezkedett el, s azon helyezték el a 3,5 méter magas szobrot. 1913. szeptember 27-én a szobrot dinamittal felrobbantották. A szobor a robbanás következtében nem dőlt le, csak megrongálódott, végül 1913 decemberében egy nagyobb havazás után dőlt össze. A szobrot egykor tartó obeliszk vaskos darabjai ma is ott hevernek a talapzat melletti lejtős részen, a talapzat alsó kövezete ma kilátóként szolgál. A világháborút követően az emlékmű darabjai a brassói Történeti Múzeum tulajdonába kerültek. A szoboralak fejét a brassói evangélikus egyház parókiáján őrizték 2002-től, egészen 2017. október 15-ig, amikor ünnepélyes keretek között a templomkertben kialakított emlékhelyen állították ki.
(fotók: Csiki Edy)
