Bármerre jár az ember a Kárpát-medencében, minden közösségben azt tapasztalja, hogy március 15-e a magyarság legfontosabb, szívéhez legközelebb álló ünnepnapja. Bánság, az egykori Temesköz magyarsága idén is méltó módon emlékezett őseire, akik akár életüket is feláldozták, hogy szülőfalujukat, családjukat megóvják, és a nehezen kivívott jogaikat megőrizzék.
1848. március 15.
Ha azt halljuk: márciusi ifjak, tizenkét pont, Petőfi és a Nemzeti Dal, Pilvax kávéház vagy kokárda, azonnal mindenkinek március 15-re jut az eszébe. E nap volt a két évtizedes, eredményeit lépésről lépésre kivívó reformkor gyümölcse és ez jelképezi a későbbiekben véres ütközetekbe torkolló és fegyverletétellel záruló szabadságharc időszakát is.
Az 1848-as év egész Európában jelentős fordulatot hozott. A népek tavaszának esztendeje ez, mikor a polgári átalakulás egyre sürgetőbb igénye a recsegő-ropogó feudális rendszert karddal és puskával igyekezett lebontani. „Világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkodtatáshoz” – írta Petőfi Sándor a palermói eseményekre utalva, hiszen az év elején Szicíliában tört ki először fegyveres felkelés. Ezt követte Párizs, Bécs, majd Pest-Buda forradalma.
Egy dologban azonban különbözött jeles márciusi napunk. Amíg Szicíliában a királyi flotta napokig lőtt a felkelőkre, Párizs utcáit hullák sora borította, Bécsben egyesek lámpavason végezték, nálunk az egész nap vérontás nélkül zajlott le. Az egyetlen, tettlegességig fajuló incidens az egyetemen történt, amikor az egyik orvosprofesszor hevesen tiltakozott, hogy diákjai csatlakozzanak a márciusi ifjak menetéhez. Őt nemes egyszerűséggel csak felpofozták… A hideg esős időben, szokatlan nagyságban összeverődött tömeg példás fegyelemmel élte át az egész napot. Estére már nem a katonák, hanem polgárőrök ügyeltek a rendre az utcákon, a forradalom tehát győzött.
1848. március 15-e vértelensége ellenére forradalom volt, mégpedig győztes forradalom kiharcolt eredményekkel, hiszen a tizenkét pontos követelés közül több már az első napon – részben vagy egészben – teljesült.
Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a magyar nép szava először megszólalt
A márciusi ifjak egyikének, Jókai Mórnak gondolata volt a mottója a verseci magyarság megemlékezésének. A Verseci Magyar Kultúregyesület nagytermében március 14-én gyűltek össze az egyesület tagjai, és tartalmas műsorral emlékeztek meg a szabadságharcról.
Egy rövid, az eseményeket taglaló történelmi előadás után felváltva szólaltak meg költőink forradalomhoz köthető szebbnél szebb versei, közösen énekelt népdalok és más énekek, korabeli visszaemlékezések. A rendezvényen az Egyesület aktív tagságának zöme fellépett. Az est asztal melletti falatozással és 48-as katonadalok közös éneklésével jó hangulatban ért véget.
A magyarittabei Kossuth szobor
A ma is zömmel magyarok által lakott Magyarittabén áll Bánság egyetlen Kossuth szobra. Horvay János fiatal szobrászművész alkotását nagy ünnepség keretében avatták fel 1904-ben. A templom árnyékában álló alkotás hamar a közösség megbecsült és féltett kincse lett, igyekeztek is minden időben megóvni, hiszen identitásuk jelképévé vált. 1919-ben a szobrot szívtájékon átlőtték és porba taszították talpazatáról, ezután két évtizeden keresztül a templomi karzat lépcsője alatt húzódott meg száműzetésében. 1941-ben ugyan visszahelyezték talpazatára, de megkoszorúzni, előtte emlékezni még évtizedekig nem lehetett. 2015-ben máig ismeretlen tettesek ellopták, azonban alig egy esztendő múlva – határokon túl nyúló összefogással – ismét állt az újonnan felszentelt szobor eredetijének hű mása.
Az anyagország felé tekintő Kossuth szobra mára nemcsak a falu, de egész Temesköz magyar népének egyik jelképévé vált. Magyarittabé az 1848-as központi megemlékezés egyik kiemelt helyszíne, a szobrot március 15-én minden évben az emlékezés és főhajtás nemzetiszín koszorúi borítják.
Megemlékezések az ürményházi kaszások földjén
Az 1848/49-es szabadságharc első fegyveres ütközetei azon a vidéken zajlottak, ahol Ürményháza faluja áll, lakói is derekasan részt vettek a csatározásokban mindaddig, míg menekülniük nem kellett, hogy életüket menthessék. A kor jeles írója, Herczeg Ferenc írja:
„A szilaj, vért forraló kondulások talpra ugrasztották az ürményházai magyarokat és kezükbe adták a kaszát. Meg kellett védeni a falut a Dunán által jött szerbek, vagy mint akkor mondták: szerviánusok ellen. A szentmihályi vitéz oláhokkal és a zichyfalvi svábokkal szövetkezve, az ürményházai kaszások derekasan védekeztek, sőt egy ízben győzedelmes rohamot is intéztek az alibunári szerviánus tábor ellen. Egy nap azonban mégis csak leteperték őket. Az embereket legyilkolták, a barmokat elhajtották, a szép falut fölégették a rácok.”
Az ürményházi kaszások leszármazottjai máig emlékeznek a csatákra, a nagy szaladásra és az újrakezdés nehézségeire. Idén egész napos rendezvénnyel tisztelegtek az ősök és az 1848/49-es szabadságharc emléke előtt.
E napon Ürményháza adott otthont a XXXII. Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápolási Szemlének, melynek tematikája természetesen 1848-hoz kötődött. A rendezvény kezdetén a surjáni anyanyelvápolók vezetésével énekelték el nemzeti imánkat a résztvevők, majd minden csoport rövid műsorral mutatkozott be. A házigazdák mellett a módosi, muzslyai nezsényi, surjáni és titeli anyanyelvápolók versekkel, népdalokkal és rövid színdarabbal emlékeztek meg a szabadságharc dicső napjairól. Ezt követően kézműves foglalkozást szerveztek a gyermekek számára, ahol madárka alakú kokárdát készítettek. A felkészítő tanárok és a segédkező szülők összehangolt munkájával emlékezetes, identitásukat erősítő napot tölthettek együtt a szórványban élő gyermekek.
2019 óta áll az ürményházi temetőben d’Orsay Miksa császári és királyi százados és az 1848/49-es szabadságharc ismeretlen délvidéki hőseinek emlékműve. A dzsidás kapitány volt az első tiszt, aki a szabadságharc ügyéért elesett az egyik, Ürményháza határában zajló csatában. Az Anyanyelvápolók Szemléje koszorúzással ért véget itt, az emlékmű előtt, mely egyben a faluban rendezett megemlékezés kezdetét is jelentette.
A koszorúzás után az ünneplő helybéli sokaság a falu tanácsterméhez vonult, ahol az ünnepi műsor tovább folytatódott. A köszöntő beszéd után az este Petőfi Sándor: A nép nevében című versével vette kezdetét, majd a Harmatgyöngy Asszonykórus színvonalas előadásában 1848-as katonadalokat hallhattunk. Ezt követően a vérhullás nélküli, de mégis sikeres március 15-i napnak részleteit és érdekességeit bemutató előadást hallgathatott meg a termet megtöltő közönség. A rendezvény kávé, tea és sütemények melletti hosszas beszélgetésekkel ért véget.
„Áldott legyen emléke a
Márciusi ifjuságnak!
Virág termett a nyomukban,
Mint a meleg napsugárnak.
Fönn lengették a lobogót,
Egy csöpp vér se hullott rája…
És kihajtott egy nap alatt
A szabadság rózsafája”
(Pósa Lajos)
