Mint minden esztendőben, idén is közösen hajtott fejet Nagyszalonta közössége a Don-kanyarban elesett magyar katonák emléke előtt. A téli csendben, a hóval borított temetőben tartott megemlékezés egyszerre volt méltóságteljes és megrendítő: egy pillanatra megállt az idő, hogy teret adjon a tiszteletnek, az emlékezésnek és a közös főhajtásnak.
A Don-kanyar tragédiája a magyar történelem egyik legfájóbb fejezete. Tízezrek veszítették ott életüket, sorsuk nem csupán hadtörténeti adat, hanem családok, közösségek és nemzedékek emlékezete. Az itt elesettek között ott vannak Nagyszalonta hősei is – azok a férfiak, akik soha nem térhettek haza szeretteikhez, de akiknek neve és áldozata örökre része marad a város közös emlékezetének.
A megemlékezés során elhangzó gondolatok segítettek mindezt újra és újra tudatosítani. Nagy Árpád, az esemény kezdeményezője, mély tartalmú, elgondolkodtató szavaival nemcsak a történelmi múltat idézte fel, hanem annak emberi és erkölcsi súlyát is megmutatta. Arra emlékeztetett, hogy a Don-kanyar nem csupán egy földrajzi hely, hanem a magyar sors egyik szimbóluma: veszteségeinké, hősiességünké és a túlélésért folytatott küzdelemé.
A megemlékezésen az RMDSZ és a Magyar Történelmi Vitézi Rend képviselői helyezték el az emlékezés virágait a hősök emlékművénél, ezzel is kifejezve, hogy Nagyszalonta közössége ma is őrzi és tiszteli azokat, akik életüket adták a hazáért. A koszorúk és emlékvirágok csendes, mégis erőteljes üzenetet hordoznak: nem felejtünk.
A megemlékezés pillanatait Cseke Sándor tanácsos fotói is megörökítették, melyeken láthatóvá válik az a komoly, elmélyült hangulat, amely a résztvevőket jellemezte. A képek nemcsak egy eseményt dokumentálnak, hanem azt az összetartozást is, amely ilyenkor a közösséget összeköti – amikor a múlt és a jelen egyetlen közös emlékezéssé válik.
A Don-kanyar hőseinek emlékezete nem csupán a történelem lapjain él tovább, hanem a közösség szívében is. Az ilyen alkalmak segítenek abban, hogy az áldozatok ne merüljenek feledésbe, és hogy a fiatalabb generációk is megértsék: a szabadság és a béke soha nem magától értetődő, hanem mindig emberek áldozatán nyugszik.
Nagyszalonta idén is bizonyította, hogy méltón őrzi hősei emlékét. A főhajtás, a csend és az együtt kimondott tisztelet mind azt üzeni: a Don-kanyar mártírjai nincsenek egyedül az emlékezetben – itt élnek tovább közösségünk történetében.
