Jelenlegi hely

Forradalom a Bethlen kollégiumban

„Aki magyar velünk tart!”

/ Kádár Kata /
kadar.kata képe
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium a korábbi évekhez hasonlóan idén is méltó módon emlékezett az 1956-os forradalom történelmi eseményeire.

Az iskola macskaköves udvara, melyet körülvesznek a több száz éves múltra visszatekintő méltóságteljes falak, tökéletes helyszínt biztosított az ünnepi megemlékezésnek. Hangulatában megidézte a pesti utcákat, köszönhetően a történelem tanár és a diákok közös munkájának és találékonyságának. Teljesen korhű barikádokat és díszleteket építettek körbe az udvar területén. Plakátok, lyukas taligák és barikádok emelkedtek, elsöpörve a szürke hétköznapok iskolai hangulatát. A főbejárat oromzatára pedig felkerült a már jól ismert lyukas közepű zászló.

  

A megemlékezés szereplőit az iskola diákjaiból verbuváltuk össze különböző osztályokból ösztöndíjas társammal. Az előadás maga, több próba során jött létre, melyeket az adott lehetőségekhez igazítottunk. Segítségünkre volt a magyar és a történelem tanár, ennek köszönhetően egy versekkel, történelmi pillanatok felidézésével, tánccal és mozgással színesített összképet kapott az általunk megrendezett és koreografált darab.

 

A főpróba, a forradalom előestéjén zajlott le, amikor is az előadás teljes terjedelmében összeállt. A fiatalok teljes szívvel, lélekkel vettek részt az utolsó próbán és az előadáson egyaránt. Teljes beleéléssel adták át magukat a forradalom hangulatának.

https://www.youtube.com/watch?v=gOPQsaW9Isc