Szent István Ünnepség Deákin
Deákin a hely szelleme szinte kötelez a Szent István örökségéről való beszélgetésre, szellemiségének éltetésére. A község a román kor jelentős települése volt: István király bencéseket telepített ide, ettől kezdve a Pannonhalmi Bencés Főapátság birtoka volt. Az alapítólevélben 1002-ben Wag néven szerepel, s Szent László 1090-es oklevelén is így említik. 1228-ban épített kéttornyú román stílusú temploma ma Szlovákia legrégibb műemléke. Az 1103-ban épített kör alakú szentély a templom legkorábban épített része, a mai Szent István kápolna. Ma Kontuly Béla freskói láthatók falain, eredeti állapotukban. Ez azért hangsúlyos, mert a bársonyos forradalom előtti időszakokban egy kis részlet kitakarásával volt látható az a jelenet, melyben István felajánlja országát Máriának (ennek ünnepe augusztus 15., Nagyboldogasszony napja): a szent koronát tartó kép helyett, egy imádkozó, összetett kéz volt látható.
Azt már kevesebben tudják, hogy a templom padlásterében feltemplom van, itt találhatók a szerzetesek cellái. Deákiban őrizték a Halotti beszéd másolatát, melyet az itteni bencések használtak. A huszadik század történetének jó ismerőinek pedig Serédi Jusztinián hercegprímás neve is eszébe jut a település nevét hallva, hiszen a prímás Deákiról származott. A második világháború alatt jelentős segítséget nyújtott a Magyarországra menekült lengyelországi zsidó lakosságnak, de egyháztörténeti és kánonjogi területen is fontos a tevékenysége.
Mindezt részben Tóth László kanonok atya is felidézte, a hely szellemének jelentőségét hangsúlyozva a Szent István napok záró eseményén, az ökumenikus istentiszteleten, melyet Édes Ákos deáki református lelkésszel közösen celebráltak. Az istentisztelet énekeit a galántai Kodály Zoltán Daloskör adta elő. Az igehirdetést követően zoboraljai diákok szerepeltek népdalokkal, Farkas Iván Nyitra megyei képviselő mondott ünnepi beszédet, majd a deáki Nefelejcs énekkar és zoboraljai éneklő csoport közreműködésével megkoszorúzták Nagy János Szent István szobrát.
A fentiekben rögzített kronológia az olvasónak esetleg száraz tényközlés, a résztvevőknek azonban lelki táplálékot és művészeti élményt jelentett: az épület díszítése, struktúrája mindenkit megragad, a daloskör pedig jó ideje a szlovákiai kóruséneklés legmagasabb szintjét képviseli, az igehirdetés alkalmával pedig feledésbe merülő valódi értékekre emlékeztettek a lelkipásztorok. Idézve Istvánt is: „Semmi sem emel fel, csakis az alázat. Semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” A kétnapos esemény persze nem mellőzte a történelmi „megalapozást sem”. Egy kisebb konferenciával kezdődött: dr. Font Márta a pécsi egyetem professzor asszonya, Gál Péter népművelő és Kovács László történész vizsgálták más-más szempontból a kora középkor időszakát, hogy a kort megismerve érthessük meg István és László király életművét. A professzor asszony István uralkodásának idejét tágabb kontextusban, az akkori hatalmi viszonyokat láttatva mutatta be. Előadásának talán legérdekesebb része az volt, amikor rávilágított, hogy az ezres évek elején nem volt ellentét a német-római császár és a pápa között (a szembenállás pár évtizeddel később keletkezett). Gál Péter a Szent László hagyomány népi továbbéléséről tartott fotókkal illusztrált vetítést, főleg a csángó hagyományt bemutatva. Kovács László pedig a kora középkori szentek életéről és szentté avatási körülményeikről beszélt. Az előadásokat szentmise, majd az Ad Libitum kamarazenekar koncertje követte a deáki templomban, zenei élménnyel zárva az ünnepség első napját.
