Jelenlegi hely

Hogy mit jelent számunkra a CsodaVár?

Támogass te is, ha megteheted

/ Simon Andrea /
simon.andrea képe
Nagyszeben Dél-Erdély fővárosa, ahol mintegy 3000 magyar él szórványban, de számuk egyre emelkedik az ipari fellendülésnek köszönhetően. A jelenlegi helyzet szerint nincs magyar tannyelvű oktatási intézmény a városban. Az egyik óvodában van egy magyar csoport, és az egyik román iskolán belül van két osztott osztály, ahol az egyikben 0-1-2. osztályos tanulók tanulnak, míg a másikban 3-4.osztályosok.
CsodaVár foglalkozás -palántát ültettünk a gyerekekkel és a szülőkkel a Föld napjánCsodaVár foglalkozás Kurdi Gáborral, a gyerekekkel és a szülőkkelTámogasd a CsodaVárat

Ezt a hiányt szerettük volna pótolni a HÍD – Szebeni Magyar Egyesülettel, amikor 2017. október 3-án beindítottuk a CsodaVár Gyermekfoglalkozást, amely azóta is sikeresen működik. A foglalkozásokat heti rendszerességgel tartjuk, játékos formában. Színjátszó - személyiségfejlesztő és kézműves aktivitások ezek, két korcsoport számára. Blénessy Enikő színésznő mellett Mátyás Csilla óvónő, valamint a szülők is sokat segítenek. Sokat játszunk, készítettünk madáretetőt narancshéjból, repülőgépet fa csipeszből, népi hangszert, ültettünk paradicsompalántát, és még számos dolgot csináltunk együtt.

Ezen alkalmakon azok a gyermekek is részt vesznek, akik nem a magyar tagozatra járnak, hanem a román, vagy a német óvoda, iskola diákjai. Így alkalmuk van megismerkedni egymással, használják a magyar nyelvet, és van, akik tanulják is, hiszen több gyermek vegyes házasságban született, és kevésbé beszél jól magyarul. Ezeket a gyerekeket már "megfogtuk". Fontos, hogy meg is tudjuk tartani őket. Ezért is lényeges, hogy a CsodaVár tovább tudjon működni, érdekes programokkal gazdagodjon, jobbak legyenek a feltételek. Más fontos hozadéka is van ennek a foglalkozásnak, hiszen a szülők, nagyszülők, akik hozzák-viszik a gyerekeket, itt találkoznak, megismerkednek egymással. Beszélgetnek, jobban értesülnek a magyar programokról. Közösségfejlesztő és összetartó ereje van.

Persze mi sem várunk tétlenül a csodára. Hogy mindez megmaradjon, sőt fejlődni tudjon, februárban pályázott egyesületünk arra, hogy a 2018.május 26-ára szervezett maratoni futóverseny támogatható projektjei közé bekerüljön. A pályázó 28 projekt között a 6. helyen jutottunk be, ami nagy siker számunkra.

Ez azonban még nem elegendő a sikerhez, hiszen a java csak most jön. Szaladnunk is kell!

A május 7-én lezárult nevezés alapján 49-en versenyeznek a mi projektünket támogatva a Nagyszebeni Maratonon. Mindegyik távon – 5km, 10 km, 21 km és 43 km, valamint a gyerektávokon korcsoportonként - van futónk a gyermekek és a felnőttek között is. Hogy még jobban menjen a futás, áprilistól közös edzéseket is tartunk a helyi Sub Arini Parkban, heti két alkalommal. Kicsikkel és nagyokkal együtt készülünk, és utána nem maradhat el a közös játék sem.  

Több ismert ember állt az ügyünk mellé, és készítettek támogatásra buzdító videókat, amik a Facebook oldalunkon megtalálhatóak. https://www.facebook.com/nagyszebeni.magyar

Nekünk fontos a gyermekeink jövője, fontos a kultúránk megmaradása. Ezért boldogan teszünk érte. A futóverseny nem csupán egy nemes ügy támogatása részünkről, hanem példamutató lehet gyermekeink számára, fontos a közösségünket összekovácsoló ereje, és egészségünk megőrzése szempontjából is remek kezdeményezés.

Azt hiszem, nem lehet nagyobb ajándék egy kis közösség életében, amikor egy célért küzd mindenki, és a cél eléréséhez vezető utat is együtt teszik meg. Jó érzés, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak. Számunkra a csoda éppen most formálódik…

Szeretettel várunk és fogadunk minden segítő szándékot, hiszen lehet támogatni bennünket. Örömmel fogunk beszámolni eredményeinkről, és a terveink megvalósulásáról.

Bővebb információ a projektünkről, valamint a támogatási lehetőségekről a www.szeben.ro oldalon.

#Csodavar #Nagyszeben #szorvany #oktatas