Jelenlegi hely

„Ifjúság, Közösség, Megmaradás”

Szilágysomlyóiak a Közi Horváth József Népfőiskola programján

/ Garamvölgyi Anett /
garamvolgyi.anett képe
Szalai Viktor meghívásának eleget téve 2017. november 3-5. között Szilágysomlyó is képviseltette magát a Közi Horváth József Népfőiskola "Ifjúság, Közösség, Megmaradás" elnevezésű programján.
Csoportkép az Eszterházy kastély előttA Közi Horváth József emlékév nyitórendezvényének plakátjaRésztvevők az agyagosszergényi temetőben koszorúzás előttSzentmise a Szent László templomban

Mentorom egy négy fős csapattal érkezett a rendezvényre jómagam és két somlyói származású egyetemista fiatal, Kőműves Viktória és Tóth Levente társaságában. Csodálatos hétvégét töltöttünk el együtt Agyagosszergényben anyaországi, felvidéki és kárpátaljai ifjúsági szervezetek képviselőinek társaságában, s mindeközben olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtunk, melyek egész életünkben elkísérnek bennünket.

Az első nap estéjén Agyagosszergény Művelődési Házában minden szervezet képviselője bemutatkozott és prezentációban ismertette az egybegyűltekkel közösségét, munkakörülményeit, főbb tevékenységi területeit, ezekben elért sikereit vagy éppen nehézségeit és tapasztalatait, továbbá bemutatták a programon résztvevő csapatok tagjait és legfőbb jellemvonásaikat, szakterületüket. Azt hiszem, nem csak a magam, hanem mindannyiunk nevében írhatom, hogy nagy öröm volt ennyi értékes embert egy helyen látni.

      

Másnap Fertőendrédre utaztunk az "Ifjúság, Közösség, Megmaradás" rendezvény vendégeivel, hogy Hadarics Kálmán vezetésében közelebbről is megismerhessük Endrédy Vendel tiszteletreméltó életét és munkásságát. A plébánián tartott megemlékező előadás után házigazdánk jóvoltából programunk tovább bővült és színesedett egy méz- és borkóstolóval. A Közi Horváth József emlékév nyitórendezvénye kezdetén az agyagosszergényi Szent László Templomban Dr. Cserháti Ferenc püspök ünnepi szentmisét celebrált, majd minden jelenlévővel közösen a templom melletti temetőbe vonultunk, ahol főhajtással és koszorúzással róttuk le tiszteletünket az egykori lelkipásztor és országgyűlési képviselő sírjánál. A helyi Művelődési Ház adott otthont a nyitórendezvény további programjainak. Ünnepi beszédet mondott Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és Szalai Viktor, a Népfőiskola alapítója, továbbá bemutatásra került három különleges kötet. Vecsey József: Mindszenty bíboros című könyvét Soós Viktor Attila - a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja - egyháztörténész ismertette. Czupy Bálint: Emigrációm első ideje kötetét Czupy Zsuzsanna M.FMDV. szerzetesnővér mutatta be. Közi Horváth József: Apor püspök élete és halála könyvéről pedig Dr. Lukács Zoltán, a győri Hittudományi Főiskola rektora beszélt. A könyvbemutatók után ünnepélyesen átadták az idei Közi Horváth József ösztöndíjat, melyet ez alkalommal Szalai Barnabás nyert el. Este bemutatkoztak a helyi, illetve a határon túli kulturális csoportok. A Szent László emlékévhez kapcsolódóan két éneket adtam elő koboz kísérettel, továbbá a teljes Szilágysomlyóról érkezett csapattal elénekeltük az Örökségünk dalt. A kultúrest után táncház következett, majd egy hajnalig tartó, kellemes hangulatú beszélgetés marasztalta a részvevőket.

Másnap Fertődre utaztunk a program résztvevőivel, megnéztük az Eszterházy-kastélyt, majd ellátogattunk a hegykői Csipkeházba. A három napos rendezvény végén, a búcsúzásnál a szervezők mindenki számára kedveskedtek egy kis ajándékkal. Ami még ennél is fontosabb, nem csak üres kézzel, hanem üres szívvel sem távozott senki. Olyan értékekkel és élményekkel gazdag rendezvényben volt részünk, amely úgy érzem, mindannyiunk számára meghatározó, akárcsak az ez idő alatt köttetett ismertségek és barátságok.