Az előadást a lévai Reviczky Társulás Helytörténeti Szakosztályának vezetője, Müller Péter nyitotta meg, melyet Kucsera Klára életrajzának ismertetésével kezdett, majd átadta a szót a lévai születésű Klári néninek.
Az előadás három alappillérre épült, melyet Klári néni a következő szavakkal kezdett: „Mindig büszke voltam arra, hogy lévai születésű vagyok.” A szülőföldhöz mind a mai napig ragaszkodó, jelenleg Besztercebányán élő Klári néni büszke arra, hogy a Garam völgyében él a mai napig.
A beszélgetés első részében a dédszüleiről, nagyszüleiről, édesanyjáról és édesapjáról, a gyökereiről mesélt, hogy hogyan is sodorta az élet a családját Lévára.
A visszaemlékezésekből szemezgetve Klári néni elmesélte, milyen rokonságban áll a Reviczky Társaság egyik alapító tagjával, Köveskúti Jenővel. Felelevenítette az édesapjához fűződő Magyar Korona gyógyszertár alapításának történetét, mely 1938-1939 után is a Magyar Korona nevet viselte.
A beszélgetés előrehaladtával szép lassan tért rá, hogy ő miként élte meg a lévai éveket. Mesélt nehéz gyermekkoráról: amikor azt hitték - 1945-ben, a háború végén-, hogy békebeli idők következnek, azonban helyette jogtalansággal, a magyarok kitelepítésével, magyar iskola bezárásokkal és szegénységgel szembesültek. A magyar iskola hiánya miatt korán bekerült szlovák iskolába. 1950-ben alakult magyar gimnázium Komáromban, így az édesanyja ekkor átíratta, és az érettségit már itt szerezte meg magyar nyelven.
A gimnáziumi évekhez kapcsolódó emlékei, hogy ebben az időben kezdődtek el szerveződni Léván is a kulturális rendezvények. A Hornyák Pál által tartott délutánok voltak akkoriban a legfontosabb kulturális események. Itt volt költészet, előadás és hangverseny is. A Léván töltött évek során barátságba került Sas Jánossal, Cziczka Angélával, Novotny Józseffel, Zachár Ádám plébánossal is. Zachár Ádám plébánoshoz kacsolódva megosztotta, hogy az emberek Léván tartották magukat, és létezett egyfajta belső ellenállás is. Az ellenállásra hozta példaként, hogy a lévaiak miként álltak ellen, amikor el akarták vinni Zachár Ádám plébánost a lévai plébániáról, és miként akadályozták meg azt. A lévai barátságok, kapcsolatok Klári nénit élete során végig kísérik. De nemcsak a barátságok, hanem a kultúra is. Ezt is Lévának köszönheti, mint említette: „Fiatal gyerekként segítettem nyaranta többedmagammal a múzeumban. Ezek közül a fiatalok közül a kultúrát életünk során ketten tovább is vittük.”
Arra a kérdésre, hogy mi mindent kapott Lévától, Klári néni a következőket emelte ki: Polgári hagyományokat, toleranciát, és értékes emberek barátságát, amelyeket mind a mai napig a szívében őriz. Léván emellett egy bizonyos alapot is kapott a szakmájához, mert az egyetemen a választott specializációja a két világháború közötti építészet volt, amelynek később szakértője is lett. Ennek az alapjait Léván kapta meg.
Munkájában mindig keményen dolgozott. Ahogy fogalmazott: „Az eredmények mögött nagyon sok munka van. Az embernek az élete során mindig meg kell dolgozni azért, hogy eredményeket érhessen el. Kell, hogy legyen benne egyfajta motor, hajtóerő, ami egy bizonyos úton elindítja, és viszi tovább az úton.” - Kubička Kucsera Klárában, Klári néniben ez megvolt, és mai napig dolgozik benne.
Előadásában kifejezte reményét, hogy várja azt a pillanatot, amikor bekövetkezik, hogy lesz a felvidéki magyarságnak egy olyan kulturális intézménye, amely a szlovákiai magyar képzőművészetet, építészetet mutatja be egy központban.
Klári néni az előadását Duwamish törzsfőnök, őslakos, indián szavait felolvasva fejezte be:
„ha már egy rézbőrű ember sem lesz e földön és emlékét csupán a felhő árnyéka őrzi, apáink szelleme még akkor is élni fog az erdőkben és a hegyeken. Mert ők úgy szerették ezt a földet, ahogy az újszülött szereti anyjának szívverését. …Szeressétek úgy, ahogy mi szerettük és gondoskodjatok róla, ahogy mi gondoskodtunk. Emlékezzetek rá, milyen volt ez a föld……És minden erőtökkel, szellemetekkel, szívetekkel ápoljátok gyermekeitek számára és szeressétek, ahogyan Isten szeret mindannyiunkat.”
Ezek a bölcs szavak ma minden magyar ember szívéhez szólnak. Megfogadhatnánk és megtarthatnánk, hogy szülőföldünket, hagyományainkat, kultúránkat szeretjük, ápoljuk, - ahogy azt őseink hagyták ránk - hogy fennmaradjon gyermekeink, unokáink számára is.
