"20 milliárd fényév csillagfátylai közt…”
„...az Űrhiperbola bármely hajlatán
de valahol
20 milliárd fényév csillagfátylai közt…”
(Tamkó Sirató Károly: A Pioneer-10 alumínium lapjára)
Lekerekített formák, világos színek… gépek… kapaszkodók. Géphangok, gépszavak, gépérintések... mindenhol… Steril műanyag-és fémfelületek, keskeny, szűk járatok, óriás kivetítők, virtuális műfények, kapszulakabinok, miniatűr ablakok, más világra nyíló ajtók, zárak, reteszek, gombok. Fred M. Wilcox, Tarkovszkij, Anthony Hoffman, Espinosa és a többiek így képzelték. Ilyennek látták… Maguk előtt, a kamerákon, a filmvásznon. Az űrhajókban, a kolonizált űrfelszínen nincs helye a színeknek, díszeknek, megkülönböztetésnek, megkülönböztetettségnek. Mindenhol egységes terek, emberek. Mindenhol, mindenki, minden egy. Egy tér, egy lény, egy ember. Nem nemzetek egysége. Emberiség. Emberek egysége...
Nem bántanak, nem aláznak, mert te… Mert te fehér vagy. Mert te fekete vagy sárga vagy, mert te zsidó, cigány vagy magyar vagy… Nem látszik rajtad. 3 dimenziós, tiszta, fehér lap vagy. Speciális műszövet ruha, óriás fejbúra…
Űrember vagy…
Nem látszik rajtad, hogy „bozgor” vagy.
Nem magyar a ruhád, a házad, a nyelved… A lelked.
De ha mégis… Ha mégis odahúzna… Visszahúzna. Valahogy, valamiért, valakiért… Ha mélyen, a génjeidben megbújna… Transzgenerálódna űrember testedbe…
Ha mégis… Ha előző életed, elődöd élete benned lenne... ha benned lenne az emlék, az érzet... mikor még volt nemzet… Ha számítana… Ha az új világban, a másik bolygón, a mesterséges űrbolyongón... minden nemzetnek jutna egy utca... Milyen lenne?
Milyen lenne a magyar utca?
Tulipán –, Vuk- vagy (vizesréti színvilágú) dús lombú faforma...
Meleg fényű gombalámpás átlátszó tojás...
Fejjel lefelé csüngő, sárga úttal, úthoz rögzített narancstetős, barna ajtós, egyenházas utca...
A 67-es utca: fekete ablakos, Kádár-kockás, piros-fehér-zöld kereplős, szürkeszarvasmarha-szarvas házakkal…
A házakon piros-fehér-zöld és kék-sárga-piros zászlóval, székelykapuval vagy angyalszárnyas kapuval, szárítókötélen száradó magyar népviselettel, pálcikalábú emberekkel…
A magyar utcában a pálcikalábú embereknek (pártában maradt leányoknak, cilinderes legényeknek...) lenne játszótere, stadionja, iskolája, temploma, bankja, boltja, ragyogó serlegtetős-háza és űrbenzinkútja...
A magyar sírokon puli futkosna…
Folyton eső esne…
Egyszerre múlt és jelen lenne…
Sárga, neon zöld vagy átlátszó Nap sütne... ránk, a mangalicákra, a kerti szárnyasokra, a csodálkozó felhőkre… Az űr-égben repülő telt- és egyvonal-madarakra, a pillangókra, katicákra és a többi (nem beazonosítható) állatra...
A „magyar utca” rajzokat a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum alsós / elemis diákjai (előkészítő osztály, 1., 2., 3., 4. osztály) készítették 2025-ben, a Temesváron (a 2024/25-ös tanévben) megvalósított „Bárka” közösségi alkotás folytatásaként.
Kapcsolódó cikkek:
Hommage á Noé 3.: https://www.petofiprogram.hu/hirek/kozossegi-muveszeti-alkotas
Hommage á Noé 2.: https://www.petofiprogram.hu/hirek/allatok
Hommage á Noé: https://www.petofiprogram.hu/hirek/barka
