Jelenlegi hely

A magyar szórvány napját ünnepeltük a Zsil-völgyi Lupényban

“Testvérül összetartunk, feltételektől függetlenül.”

/ Jeszenszky Melinda Teréz /
jeszenszky.melinda.terez képe
Az egykoron tömbben elő magyarság Kárpát-medencei szórványosodása az utóbbi esztendőkben egyre aggasztóbb mértéket öltött. A kommunizmus erőltetett lakosságcseréje, majd később a munkahelyek megszűnése miatti elvándorlás megtette hatását.
Tánc2Tánc3Tánc4

Immáron nyolc esztendeje annak, hogy a Magyar Demokrata Szövetség nagyváradi kongresszusán - a nagy erdélyi fejedelem - Bethlen Gábor  (1580- 1629) iránti tiszteletből, aki minden cselekedetével Erdély javát szolgálta, születésének és halálának napját, november 15-ét a szórvány napjává nyilvánította.

Az anyaország 2015 november 3-án alaptörvényben rögzítette ezt a tényt, és támogatja a megmaradást segítő magyar szervezeteket, intézményeket. Külön öröm számomra a tény, hogy Erdélyben a szórvány napját első ízben Déván ünnepelték meg 2011 november 12-13-a között.

A magyar lakta településeken azóta is évről évre színes programok sokaságával készülnek erre a jeles megemlékezésre. A főszervező Lupényban idén is a helyi RMDSZ volt. A Kovászna megyei Tisztás Néptáncegyüttes előadására látta vendégül a helybéli és a szomszéd település magyar ajkú lakosságát. A gyönyörűen felújított lupényi kultúrpalotához autóbusszal ingyenesen szállították az érdeklődőket a szomszédos Petrilláról, Petrozsényból, Aninoszáról és Vulkányból. A szervezők és a házigazdák ezúton is kitűnő munkát végeztek.

A Kovászna Megyei Tanács által támogatott Székely Szórvány Program indította útjára azt az előadás-sorozatot, amelynek az alkalomhoz illő méltó állomása a Zsil-völgyi Lupény települése volt.

Színvonalas szívet melengető előadásnak voltunk szemtanúi. Különböző régiók táncai mellett, felcsendültek népdalok is.

A helyi polgármester és az RMDSZ lupényi elnöke Benedekfi Dávid köszönetet mondott a támogatóknak az előadóművészeknek és üdvözölte a közönséget, akik részvételükkel  is bizonyították, hogy itt még egy erős magyar közösség él. Megköszönte munkatársa Antal Amália segítő munkáját, akit a közelmúltban egyöntetűen Hunyad megyei RMDSZ alelnökévé választottak.