Jelenlegi hely

Márciusi Nap, nagy a te hatalmad

/ Kovács Hanna /
kovacs.hanna képe
Egész napos rendezvénysorozattal emlékeztünk az 1848/49-es eseményekre a kárpátaljai Nagygejőcön és Ungváron
Nemzeti dalCsüllő néptáncegyüttesCsüllő néptáncegyüttesMárciusi ifjak

2018. március 15-én délelőtt a Nagygejőci Általános Iskolában egy rövid, de tartalmas műsor keretében elevenítettük fel az 1848/49-es forradalmi eseményeket.  A rendhagyó történelemóra a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Bilakovics Sándor az iskola szervező pedagógusa összefoglalta a márciusi eseményeket, a felsős tanulók tolmácsolásában elhangzott a Nemzeti dal és a 12 pont, Snicer Zsófia népdalokat énekelt, egy rajzokból összevágott, a forradalmat felidéző, kisfilmet vetítettünk, végezetül pedig közösen elénekeltük a Szózatot.

Délután, immáron  XX. alkalommal rendezték meg az Ungvári 10-es Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolában a Nemzeti dal-mondó versenyt. A megmérettetésen iskolánk, illetve az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium tanulói vettek részt. A verseny két kategóriában zajlott: 5.-6.-7.-8. osztályosok, illetve a 9.-10.-11. osztályosok korcsoportjában. Az öt tagú zsűri (Horváth Katalin, az Ungvári Nemzeti Egyetem nyugalmazott docense, Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, Dupka Nándor, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke, Fülöp Andrea konzul és Kovács Hanna a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa)  értékelése alapján iskolánkból a két kategóriában öt tanuló ért el helyezést.

               

A versenyt követte az ünnepi műsor, melyet mentor helyettesem Perdukné Lator Ilona és jómagam szerkesztettünk, a Csüllő néptáncegyüttes és az iskola szavalói pedig megvalósították. 

                                  

                            

Az iskolai eseményeket követően közösen átsétáltunk a Petőfi térre, a központi megemlékezés helyére. Az egész megyében érvényes fokozott rendőrségi ellenőrzés rányomta bélyegét az ünnepség hangulatára, mégis sokan eljöttek. Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke elsősorban azokat köszöntötte, akik elég bártak voltak ahhoz, hogy eljöttek a magyar nemzeti ünnep közös méltatására.

                                                                                              

Elhangzott Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeménye Ferenczi Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészének előadásában. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepi üzenetét Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja tolmácsolta. Ezt követően ünnepi beszédet mondott Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára.

– Legyen béke, szabadság és egyetértés, egyenlőség, szabadság és testvériség! Kellett-e, lehetett-e ennél tisztább üzenetet megfogalmazni 1848-ban? – jegyezte meg. – Azokat a hősöket ünnepeljük, akik felismerték, hogy függetlenség nélkül nincs jövője Magyarországnak, és bátrak voltak ahhoz, hogy ezért félelem nélkül megküzdjenek. Ahogy 1848-ban, úgy ma is meg kell küzdenünk magyarságunkért, Magyarországért, a magyar jövőért! – hangsúlyozta.

                                                                                               

A történelmi egyházak képviselői – Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, Ambrus József görögkatolikus lelkész és Pogány István római katolikus plébános – imádkoztak a szabadsághősök lelki nyugalmáért és a jelenlévők boldogulásért. A rendezvény Petőfi szobrának megkoszorúzásával folytatódott, majd a művészeti iskola növendékei az 1848/49-es szabadságharc emlékére egy rövid koncertet adtak.