Jelenlegi hely

V. Marosvécsi Kastélynap

Gyerekzsivaj az ódon falak között

/ Szekérné Tóth Andrea /
szekerne.toth.andrea képe
Egy gyönyörű késő őszi napon Kastélynap volt Marosvécsen ebben a közel 800 éves kastélyban, amelynek fő szervezője a Kemény Auguszta Egyesület volt, melynek munkáját ösztöndíjasként az idei évben nekem van lehetőségem segíteni. Nagyon felemelő érzés volt ennyi érdeklődőt látni és jóleső érzéssel zártam a napot. Minden úgy sikerült, ahogy szerettem, szerettük volna.
Helikon asztalBoróka NéptáncegyüttesElőadások a KastélynaponÉlőszavas mesemondás

V. Kastélynap Marosvécsen a Kemény kastélyban 2022.10.15-én

 

Ezen a csodaszép októberi szombaton 2 év után újra gyerekzsivaj, kacagás, néptáncosok szívet melengető előadása és irodalmi, kulturális előadásokon résztvevő látogatók hangos tetszésnyilvánításának hangjai töltötték meg az ódon kastély falait.

Idén újra személyes jelenléttel tisztelhették meg az érdeklődők a V. Kastélynap színes programjait.

Az esemény fő szervezője a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület volt, emellett számos lelkes segítője akadt az idei évben is az eseménynek. A programra látogatott közel 300 vendéget szászrégeni fiatal önkéntesek koordinálták, az étkezési ellátást három segítő biztosította.

A program igen változatos volt, gyermekek, fiatalok és az idősebb korosztály is talált magának elfoglaltságot.

Több kiállítást nyitottunk meg ezen a napon, amelyek a továbbiakban színesítik majd a kastélylátogatásokat.

Kalotaszegi viselet kiállítás keretében Barabási Attila Csaba, a Maros Művész Együttes vezetője segítségével megidéztük Kalotaszeget. A program célja elsősorban az volt, hogy itt a Maros-mente lakói is ízelítőt kapjanak Erdély eme varázslatos és különleges tájegységének színes öltözeteiről, népművészetéről.

A Tamási Áron 125 emlékév során a Kárpát-medencében több helyen is, 17 tablóból álló képes sorozatot láthattunk az író életéről, munkásságáról. Az író tiszteletére összeállított kiállítás a Magyarság Háza és a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével jöhetett létre és A. Szabó Magda, a Tamási Áron Közalapítvány elnöke segítségével került a Kemény Kastélyba.

Dr. Barabás Dénes rendszeres kiállítója az eseményeinknek, idén is megtisztelte programunkat egy új kiállítási anyaggal, fotói és kisplasztikái ebben az évben is elvarázsolták a látogatókat. A hangulatos pincegalériában az elmúlt évek utazásairól készített művészi fotói távoli tájakra repítették el az érdeklődőket.

Több kulturális program is színesítette a napot.

Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznő több helyszínen is gyönyörű szavalatával, irodalmi műsorával emelte az esemény színvonalát.

Dr. Barabássy Sándor könyvbemutatója héderfájai és makfalvi Barabássy család történelmi monográfiája címmel nagy sikert aratott.

Nagy Kemény Géza az egyesület elnöke különleges programmal készült. Kemény János báró és családja olyan fotókon került bemutatásra, amelyeket a nagyközönség még sehol nem láthatott, hiszen a legszemélyesebb családi eseményekről készültek. Nagyon érdekes volt bepillantani egy nemesi család legbelsőbb, családi almanachjába.

A múlt egy nagyon fontos darabja a kastélykertben található Helikon asztal megújult és ismét régi fényében ragyog. A Magyar Külügyminisztérium és Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda anyagi segítségével Barabás István műemlék restaurátor szakmai irányítása mellett újult meg a kőasztal, amely az Erdélyi Helikon mozgalmának egyik szimbólumává vált. Gyönyörű megemlékezés, beszédek és koszorúzás kíséretében vehettük újra birtokba a vistai kőből Kós Károly tervei alapján készült Kuncz Aladár emlékére állított kőasztalt, amely mellett az ősi fák árnyékában az Erdélyi Helikon íróközösségének tagjai hosszú évtizedek nyári találkozásai alkalmával összegyűltek.

Külön köszönet Percze László konzulnak, hogy segítette, támogatta és jelenlétével megtisztelte az eseményt.

A leginkább szívmelengető érzés volt számomra az, hogy talán sohasem volt még ennyi csicsergő, kacagó, izgatott kisgyermek egyszerre ebben az öreg, sok vihart megélt várkastélyban. Érkeztek szülőkkel, osztálykirándulás keretében, illetve református egyházak szervezett fiataljaiból álló csapatként 2 éves kortól 14 évesig.

Külön figyelmet fordítottunk idén arra, hogy színes, valóban minden korosztályt kiszolgáló programokat hozzunk. Azt gondolom ez maradéktalanul sikerült.

A Legendárium rajzfilmjei idén is sok kisgyermek figyelmét lekötötték.

Kézműves foglalkozások keretében a Szászrégeni Alkotóház vezetője Kiss Andor és kedves felesége irányítása mellett lehetett festeni különböző technikákkal. Különleges lehetőség volt ez, hiszen a gyerekek megismerkedhettek a kalotaszegi kazettás mennyezetek motívumvilágával.

A nemezelés ismét nagyon népszerű elfoglaltság volt, csodaszép alkotások születtek, amit a gyerekek emlékként haza is vihettek.

Különleges programelem volt az élőszavas mesemondás Balogh Erzsébettel, Csibi Cecíliával és Tekei Erikával.

„A népi mesemondó hagyományt követve fejből mesélünk, nem könyvből olvasunk, interaktív és improvizatív módon, a mesehallgató gyermekek reakcióit is figyelembe véve, mesébe szőve alkotunk újra ismert vagy kevéssé ismert népmeséket.”- írták a mesemondók. Nagyon jó volt látni, hogy a kamaszok mekkora lelkesedéssel vetették bele magukat a programba és kreatívan szőtték tovább és tovább a mese fonalát.

Mint minden évben az idén is nagy sikere volt a szabaduló szobának, egymás kezébe adták a kilincset, pontosabban a kulcsot a csapatok. Ambrus Dorottya és csapata ebben az évben is tökéletes és a kastély történelméhez, hagyományaihoz alkalmazkodó és azt népszerűsítő tematikával készítette el ezt a különleges programot.

A kisebb korosztály számára kincskeresés program került megszervezésre, a nagyobbaknak pedig egy olyan interaktív kvíz amelyet valóban csak akkor tudtak kitölteni ha előtte részt vettek egy vezetésen és nagyon figyelmesen hallgatták azt.

Öröm volt látni a sok csillogó szemű gyermeket aki a helyesen kitöltött kvíz után egy csodaszép emléklap tulajdonosa lett.

Hálával tartozunk a székelyudvarhelyi Boróka Néptáncegyüttesnek, akik Kelemen Erzsébet tanárnő vezetésével messziről érkezve vállalták, hogy gyönyörű táncaikkal színesítik a programot. Színpadon és nehezített terepen, a kastélykert göröngyös talaján is maradandó élményt szereztek a látogatóknak.

Összefoglalva egy nagyon szép és maradandó élményt nyújtó eseményt sikerült szervezzünk.

Azt gondolom, hogy aki kilátogatott ezen a szép őszi napon Marosvécsre, jó kedvvel és lélekben feltöltődve térhetett haza.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki akár szponzorként, akár fellépőként, akár segítőként hozzájárult a program sikeréhez!

Találkozunk a következő, immár VI. Marosvécsi Kastélynapon!